"Milyen (kultúr)politikai levegőt lélegeztek be itthon az első sztárok? Kit nevezhetünk a magyar dal apjának, ki volt, aki farkast kiáltott és ki, akit nyughatatlan bohémsága új és új zenei felfedezőutakra indított?"- többek között ez lesz a témája annak a poptörténeti konferenciának, amelyet Időtlen hangok címmel tartanak június 22-én, szerdán a Ludwig Múzeumban. Az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja által rendezett eseményen az előadók alapvetően a magyar könnyűzene történetének meghatározó, idén hetvenedik születésnapjukat ünneplő ikonjai – Bródy János, Demjén Ferenc, Frenreisz Károly, Koncz Zsuzsa és Nagy Feró – előtt tisztelegnek. A legvégén jómagam - amolyan kakukktojásként - pedig arról fogok mesélni, hogy az ő kortársaik milyen pályákat futhattak be a nagyvilágban. Többek között Syd Barrett, David Gilmour, Donovan, Marianne Faithfull, Freddie Mercury, Benny Andersson és Patti Smith.
A brit folk-rock alapjainak megteremtője, Donovan
A konferencia részletes programja:
9.00–9.20 Megnyitó. Köszöntőt mond Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője.
I. szekció – A beat, a pop a rock és a társadalom a Kádár-érában
Levezető: Ignácz Ádám
9.20–9.40 Buzinkay Géza: Forradalom és rendszerváltás között (1956–1989) – a kor, amelyet Kádár János formált
9.40–10.00 Csatári Bence: „Üss a kölökre!” – az MSZMP hatalomtechnikai megfontolásai a popkultúrában
10.00–10.20 Császár Zoltán: „Keletről jön a legújabb rockszenzáció” – a Kádár-kori könnyűzene külföldön
10.20–10.50 Kávészünet
II. szekció – Az apa, a farkaskiáltó és a nyughatatlan bohém
Levezető: Bajnai Zsolt
11.00–11.20 Stumpf András: A magyar dal apja – Bródy János kulturális önazonosságunkra gyakorolt visszavonhatatlan hatásáról
11.20–11.40 Poós Zoltán: Kiálts farkast – Nagy Feró előadói és dalszerzői pályaképe
11.40–12.00 Rozsonits Tamás: A nyughatatlan bohém – Frenreisz Károly életútja
12.00–13.00 Büféebéd
III. blokk – Egy lány, egy hang és a nagyvilág
Levezető: Vass Norbert
13.00–13.20 Tóth Eszter Zsófia: „Valahol egy lány” – Koncz Zsuzsa énekesnő pályájának jellegzetességei a szocialista időszakban
13.20–13.40 Réz György: Egy összetéveszthetetlen hang – Demjén Ferenc előadói pályaképe
13.40–14.00 Jávorszky Béla Szilárd: Életfogytig rock and roll – hetvenesek a nagyvilágból
14.00–14.30 Kávészünet
14.30–15.30 Rendhagyó tárlatvezetés a Ludwig Múzeum Rock/tér/idő című kiállításán
15.30–17.00 Azok a régi csibészek – ezúttal kicsit másként