Kása Bélával még a covid előtt vágtunk bele, és némi késéssel most került a boltokba a folkmonográfia sorozatom ötödik kötete. Ha valaki nem ismerné, Béla az eltűnőben lévő paraszti kultúra és életmód legfontosabb vizuális megörökítője. Mindenekelőtt neki köszönhető, hogy az erdélyi táncházi muzsikusoknak nemcsak a játékát, hanem az arcát is ismerjük.

Miként az eredetileg szintén fotósnak készült, Bélával számos emlékezetes erdélyi úton részt vevő – és a kötetben is többször megszólaló – énekes-mesemondó Berecz András találóan megfogalmazta: „Ha az ember útra kel, legyen erős botja, amire támaszkodik, legyen szép nótája, amit fütyörészik, és legyen jó útitársa. Buci nagyszerű útitárs, ezért vele az út mindig felejthetetlen. A fényképein mindig elhagyja a lényegtelent, mindig megtalálta a lelket, a hangnemet azzal, akit épp fotóz. Amikor a fotóit nézem, mindig azt érzem, hogy a legmagasabb és legtitkosabb érzékszerve a kapcsolatteremtő képessége. A bizalmat bámulom, ahogy például a nehezen megközelíthető vándorcigányok is megnyílnak neki. Még az a beteg kislány is, aki tán nem is szép, arcán fájdalom, derűsen a kamerájába néz, mintha minden baját elfeledné a fényképezés alatt. A fotózásnak voltaképpen ez az értelme.”

Tartalomjegyzék:

0. Felütés
1. Az Ormánságtól a Szent István parkig
2. A kastli évek
3. A reklámfotózás és a Stern
4. Az 1973-as erdélyi utazás
5. A kölni Cinege együttes
6. Folkrevival zenekarok fotográfusa
7. A tordasi gazda
8. Erdélyi muzsikusportrék
9. Gudzsarát és Rádzsasztán
10. Epilógus
+ Életrajz

Kapható:

https://www.kossuth.hu/konyv/5655/kasa-bela-fotografus