Magyarország talán legismertebb jazzgitárosa, a jazztanszakon évtizedeken át annak vezető gitártanára volt: szinte nincs ma olyan jazzgitáros, aki ne nála kezdte volna a pályáját. Ráadásul az egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai jazzmuzsikus, játéka megszámlálhatatlan hazai pop-, rock- és jazzlemezen hallható. 2018 óta nincs köztük, pedig Babos Gyula még csak ma lenne hetvenöt éves.
Az origó kétségkívül a főváros nyolcadik kerülete, annak is muzsikuscigány miliője – prímás édesapja nyomdokain haladva gyerekkorában ő is hegedülni kezdett, később zongorázni tanult, aztán tizennégy évesen a gitár mellett csapódott le. A hatvanas évek derekán a jazzgitározásnak nem volt ismert szakirodalma, így autodidakta módon tanulta, alapvetően a fülére és a szívére hagyatkozva. Akkoriban ha a Mátyás tériek első vonalában váratlanul pótolni kellett egy kieső tagot, a második vonalból hívtak muzsikusokat. Így került be Pege Aladár új zenekarába, melynek tagjaként tizenhét évesen megnyerte a Magyar Rádió jazzversenyét. Miközben persze ő is élte a cigányzenészek mindennapi egzisztenciális életét, belemerült a nyugat-európai vendéglátózásba, a svéd és nyugat-német éjszakai lokálokban játszott divatos tánczenét.
Mikor a hetvenes évek hajnalán hazatért, a Syrius bűvöletébe került, rendszeresen részt vett az akkori örömzenélésekben, az egyik ilyen alkalom után hívta el Doleviczényi Miklós a Kexbe, ahol 1970 nyarától szilveszterig játszott. Majd jött az akkoriban kötelező két éves katonai szolgálat. Közben Szakcsi Lakatos Béla és Jávori Vilmos megalapította a Rákfogót, annak későbbi változatában már ő is benne volt, amerre jártak, mindenhol zajos sikereket arattak, Nyugat-Berlintől a varsói Jazz Jamboree-n. Meg persze az akkori első számú budapesti jazzklubban, a Petőfiben is rendszeresen felléptek. Aztán Ráduly Mihály, majd Orszáczky Jackie is külföldre távozott, a formáció így felbomlott, e roppant agilis és termékeny időszak után sajnos csak néhány rádiós koncertfelvétel maradt.
Rákfogó – Rákfogó '73 (1973)
1975-ben küldött egy hanganyagot a bostoni Berklee College of Music-ra, ahová fel is vették, de a magyar hatóságok nem járultak hozzá a kinti tanulásához. Miként 2014-ben A magyar jazz története című könyvben mesélte: „Kaptam egy levelet itthonról, hogy azonnal menjek haza. Három napig hánykolódtam, hogy mitévő legyen. Aztán hazajöttem. A levélben ugyanis szerepelt egy mondat – a diktatúrák jól felépített kommunikációja –, hogy amennyiben nem engedelmeskedem, akkor engem (a távollétemben) és a családomat nem engedik utazni sehová. Ami azt jelentette volna, hogy az édesapám sem mehetett volna kenyeret keresni Nyugatra. Úgyhogy inkább hazajöttem.”
A hetvenes évek második felében a Kőszegi Rhythm And Brassban gitározott, meg Presser Gábor révén bekerült a popvilágba, sok felvételt készített Demjén Ferenccel, Zoránnal, a Neotonnal és későbbi feleségével, Katona Klárival. Közben pedig Presser kijárt egy jazz nagylemezt az akkori egyetlen állami lemezkiadónál, az MHV-nál, ez lett az Éjszaka a stúdióban LP.
Még ugyanebben az évben, 1979-ben megalapította első saját formációját, a Saturnust – partnerei: Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Dandó Péter (basszusgitár), Gritz Péter (dob), később Kőszegi Imre (dob) –, amellyel két populáris jazzrock albumot jelentetett meg. Ahogy 2014-ben az említett könyvben mesélte: „Az a rengeteg kisegítősdi meghozta a maga gyümölcsét. Erdős Péter (az MHV márkamenedzsere – a szerk) megkért, hozzak létre én is egy zenekart, legyen a neve Saturnus. Leültünk, készítettünk egy nagylemezt, amely olyan lett, amilyen. De népszerű lett. Persze kaptunk érte hideget, meleget, hogy a lemezgyár pártolta, de ez nem érdekelt. Ez számomra időlenyomat.”
Saturnus: Zöld disznó dala (1980)
A Saturnus a nyolcvanas évek derekán szétesett, Babos önállóan folytatta, és 1989-ben került a boltokba első önálló nagylemeze, a Kinn és benn. Egy évvel később a Petőfi Csarnokban Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában koncertezett. Az 1990-es Sham című Hungaroton korongot régi muzsikuspartnerével, Szakcsi Lakatos Bélával és az akkor már az Egyesült Államokban élő, ott roppant népszerű Jinda Györggyel készítette (a korong címe is az ő zenei világára utalt). Az elkövetkezendő években pedig olyan neves amerikai előadókkal lépett fel, mint Frank Zappa, James Moody és Tony Scott.
Miként 2014-ben az idézett könyvben kommentálta ezt: „Végképp el kellett döntenem, hogy egy másodosztályú bebop-gitáros leszek, vagy a sajátját hajtogató, játszó zenész. Néha ma is késztetést érzek visszatérni a bebophoz, de ahogy visszahallgatom a munkáimat, rá kellett jönnöm, a legsikeresebb darabjaim nem azok voltak. Nem véletlenül mondogatta Szakcsi, hogy ne bensonozzak (George Benson amerikai jazzgitáros – a szerk) annyit, inkább hozzam a magam furcsa, egyedi világát. És ezt később Pat Metheny, Frank Zappa és mindenki megerősítette. Úgyhogy akkor lenyugodtam, és azóta is végzem a magam dolgát.”
Gitár Trió (Tátrai Tibor, László Attila, Babos Gyula): 2013. december 5.
1994-ben a Sony jóvoltából második jazzalbuma, a Blue Victory Európa tizenkét országában volt kapható. A Babos Quartetben ekkor Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Szappanos György (basszusgitár) és Borlai Gergő (dob) játszott. 1997-től a Babos Project Romani nevű új produkciójával járta a hazai és európai fesztiválokat, mellyel 1998-ban Egyszer volt... címmel albumot is jelentetett meg. Később a Take 4-ral, majd Herbie Mann-nel készített felvételeket. 2004-ben adták ki a Trilok Gurtuval közös koncertlemezét. 2005-től újabb formációt hozott létre, Babos Project Special névvel, és lényegében azzal játszott 2018 áprilisában bekövetkezett haláláig.
Munkásságát 2003-ban Szabó Gábor-díjjal, 2008-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el. Emlékére pedig 2024 januárjában a Magyar Jazz Szövetség meghirdette a Babos gitárversenyt.