Fotó: JBSz (2006)

A magyar beat/rock talán legfontosabb alkotója, aki a hatvanas évek derekán Bródy János szövegeivel nemcsak megteremtette a magyar nyelvű beatzenét, de idővel elszakadt az angolszász mintáktól, majd későbbi szólólemezein markáns kísérletekbe kezdett, hogy a magyar és a Kárpát-medence népzenéjéből, illetve a nemzetközi rockzenéből egy sajátos kelet-európai rockstílust hozzon létre. Ezeket a kísérleteket a nyolcvanas évektől a dalműforma felé fejlesztette tovább, megteremtve a történelmi témájú nemzeti rockoperát. Szörényi Levente ma nyolcvanéves.

Részlet a Kár a benzinért című filmből (1964)

Pályafutását a Mediterrán (1962) és a Balassa (1963–1964) együttesekben kezdte, egyik korai szerzeménye volt a Rohan az idő (a szövegét a slágergyáros S. Nagy István írta), melyet elsőre elutasított a Kádár-rendszer cenzúrájának egyik szimbóluma, a Táncdal- és Sanzonbizottság. Miként az 1965. március 2-án kelt levélben írják, mindezt azért tették, mert a bizottság „véleménye szerint az kevéssé jelentős, jellegtelen, nem szerencsés alkotás.” A dal végül Koncz Zsuzsa előadásában lett közismert, akivel aztán a hetvenes években Szörényi Levente rengeteg nagylemezt készített.

Koncz Zsuzsa: Rohan az idő (1966)

Szörényi e levél kézbevételekor már testvérbátyjával, Szabolccsal az Illés tagja volt, és néhány hónappal később, 1965 nyarán a nógrádverőcei táborban Bródy Jánossal megírták az első magyar nyelvű beatdalokat (Légy jó kicsit hozzám, Óh, mondd, Az utcán, Mindig veled). Az Illés fellépésével pedig nemcsak a zenében, a szórakoztatásban kezdődött új időszámítás, de dalaival, gondolataival, lemezeivel megváltoztatta egy nemzedék arculatát, gondolkodását, értékrendjét, életről, eszményekről való felfogását. Pályafutása, karrierje története elválaszthatatlan a hatvanas évek történetétől, életműve, minden megnyilvánulása a korszak lenyomata..

Illés – Ne gondold! (1967)

Illés – Good Bye London (1972)

Szörényi Levente 1973 őszén jelentette meg első szólóalbumát (Utazás), amely szakított az illési hagyományokkal, mintegy megelőlegezte a Fonográf későbbi, nemzetközi zenei trendeket követő zenéjét.

E lemez pszichedelikus borítója volt amúgy az, amely a magyar poptörténet első betiltását eredményezte. Bors Jenő, az állami monopolszervezet, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezetője 1997-es visszaemlékezése szerint: „Engem ez a letiltás alapjában váratlanul ért. Az osztályvezető asszony (Barnáné – a szerk.) a minisztériumból felhívott telefonon, és megkérdezte, hogy tudom-e egyáltalán, hogy mit jelent az utazás. Először azt hittem, hogy a Nyugat felé utazás ellen van kifogása, mondtam, mi a baj ezzel, hiszen nálunk szabad utazni. Csak ekkor derült ki, hogy az ő megítélésük szerint az utazás ebben az esetben a kábítószerre vonatkozik, hiszen, lám, Levente is párnák között ül a borítón, ráadásul az egyik számban valaki »füvet« ajánl neki. Így hát az ominózus borítót azonnal ki kellett vonni a forgalomból.”

Szörényi Levente – Zazi (1973)

Szörényi Levente – Utazás (1973)

Az eredeti Utazás alig néhány órát maradt csak a boltokban (Szörényi Levente sem tudta azt megvenni), mert felsőbb utasításra begyűjtötték, áttasakolták, és hónapokkal később egy új – Bányai István által készített – borítóval árulták tovább.

Szörényi Levente szólópályáján ez az amúgy roppant erős nagylemez fordulópontot hozott, ahogy hét évvel később a Hazatérés is. Ezen az albumon összegezte korábbi – elsősorban filmzenékben (Hajdúk, A trombitás) megnyilvánuló – zenei kísérleteit, melyek dallam- és szövegvilága, hangszerelése már magán hordozta egy új magyar rockzenei stílus jegyeit, mely aztán részben a Kőműves Kelemen-ben (1982), de sokkal inkább az 1983 augusztusában bemutatott István, a király (1983) című rockoperában teljesedett ki.

Kőműves Kelemen: Ébredés - Munkadal - Alkotni születtünk - Munkadal (1982)

Az István, a király minden szempontból korszakos mű, értelmezése szükségképpen plurális – ki-ki a maga érzelmei, elképzelései, bűnei és vágyai szerint közelít hozzá. Így vált a darab az idők folyamán politikai értelemben is önjáróvá: mindenki azt gondolt, azt vetített bele, amit akart (illetve amit nem szégyellt). De ebbe a konfliktusba legalább minden belefért: a pogány-keresztény, a hős-áldozat, az ősi-új, a függetlenség és az idegen hódítók ellentéte egyaránt. Miközben a (rock)opera műfaja nehezen viseli el a roppant összetett jellemeket és konfliktusokat. Szörényi, Bródy és az alapdrámát író Boldizsár Miklós mindenesetre igyekezett egy jó és tisztességes, a saját művészi képességeiket maximálisan hordozó darabot írni. Érezték persze, hogy ez a konfliktus valójában olyan alaphelyzet, amely a magyar történelemben kisebb módosulásokkal újra és újra megismétlődik. És a sokféle ember, sokféle szerző, sokféle néző, sokféle politikus akkor ott, 1983 augusztusában a Királydombon mind a maga igazát ünnepelte. És bár azóta jószerivel ahányan voltak, annyifelé mentek, akkor ott, e kétségkívül nem hibátlan, de elementáris erejű darab kapcsán olyan érzelmi szintézis jött létre, amire azóta sem volt példa.

István, a király – Elkésett a békevágy (1983)

Az István, a király elképesztő sikere is közrejátszottak abban, hogy 1984-ben a Fonográf felbomlott, Szörényi pedig három koncerten búcsúzott el a Budapest Sportcsarnokban a nyilvános színpadi szerepléstől.

Fonográf – A show folytatódik (1984)

A továbbiakban így szabadon kísérletezhetett. Előbb Sebestyén Mártával jelentetett meg közös lemezt (Jeles napok, 1984), majd újabb szólóalbumot adott ki (Végtelen úton, 1986). Még mindig a népzenei kincsből és a magyar folklórból merített a Fehér Anna (1988) című rockballada, de 1989-ben a sumér-akkád ékiratos szövegekre írt ötszereplős oratórium (Fénylő ölednek édes örömében) már az ősidőkbe, a misztikus múltba vezetett vissza, s ezzel új szakasz kezdődött az életműben.

A rendszerváltozás után immár a magyarság történelmi múltját küldetéses megszállottsággal kutató, felsőbb szellemi körökkel is kommunikáló, olykor médiumként is megnyilvánuló alkotó lépett az előtérbe, aki maga nyilatkozta: „A történelemről gondolkodó Szörényi Levente szétválaszthatatlanul összefonódik bennem a zeneszerző Szörényivel.”

Atilla – Isten kardja: Európát látok… (2008)

Szörényi a magyarság sorsához, történelmi feladatához kapcsolódó mondanivalóját ettől kezdve monumentális előadásokban, nagy lélegzetű, egymással szoros kapcsolatban álló, történelmi tablóvá formálódó zenés színpadi előadásokban közli hallgatóságával. Ennek összefüggő részei az Atilla – Isten kardja (1993), A kiátkozott (1997), a Veled, Uram! (2000), az Árpád népe (2006) és A sziklák meghasadnak (2007) című színpadi művek.

Hatvanéves pályafutása során számos filmhez írt zenét. Többek között: Ezek a fiatalok, Szevasz Vera, Eltávozott nap, Holdudvar, Bűbájosok, Petőfi ’73, Extázis 7-től 10-ig, Álljon meg a menet, Az oroszlán ugrani készül, Tigrisugrás, Szabad lélegzet, Hajdúk, Ékezet, Kabala, Pókfoci, Locsolókocsi, Szép leányok, ne sírjatok, Egyszeregy.

Munkásságáért 1983-ban Erkel-díjat, 1995-ben Huszka Jenő-díjat, 2000-ben – az Illés tagjaként – Kossuth-díjat kapott.

Szörényi Levente – Hej barátom (Szörényi 75, 2020)