Az 1950-es évek második felében a rock and roll nyomán új táncstílus hódította meg a világot, a New York-i Harlem afro-amerikai közösségeiben született Lindy hopból és a swingből kinőtt akrobatikus táncforma, a dinamikusan mozgalmas, kidobós rock and roll. Majd az évtized végén érkezett az újabb őrület, a twist (a la Chubby Checker), nyomában pedig a folyamatosan megújuló dél-amerikai és afrikai táncdivatok, melyeknek tulajdonképpen a brit beatkorszak beköszönte vetett véget.

„Billegj, forogj, kergülj meg, csavarodj be” – akár így is lehetne jellemezni az ötvenes évek derekán előbb az Egyesült Államok, majd az évtized végén az egész világ populáris zenéjét forradalmasító, Beethovent és Frank Sinatrát egyaránt múzeumba küldő rock and rollt, illetve az ahhoz passzoló újszerű, akrobatikus táncot. A Bill Haley & His Comets zenéjére már ezt ropták a fehér amerikai fiatalok, mint az az 1956-ban bemutatott Don't Knock The Rock című filmben is látszik.

Bill Haley & His Comets – Rip It Up (a Don't Knock The Rock filmből, 1956)

A korabeli amerikai stardardeknek megfelelően persze a filmfelvételen egyetlen feketét sem láthatunk, se a zenészek, se a táncosok között, pedig ez a rendkívül látványos, a nagy oktánszámú zenéhez illően kellően dinamikus, kidobós tánc évtizedekkel korábban épp a fekete közösségekben született meg. Mi több, olyannyira népszerűnek számított az az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején (azaz a swing korszakban), hogy számos amerikai filmben megörökítették. Például az 1941-es Hellzapoppin’-ban.

Részlet a Hellzapoppin’ című 1941-es filmből (a lindy hop tánc 0:32-től látható).

Persze maga a lindy hop (melyet Charles Lindbergh, az Atlanti-óceánon elsőként átrepülő pilóta becenevéről neveztek el) szintén számos korábbi tánc elemét építette magába (például breakaway, Charleston), és voltaképpen csak az 1928-as harlemi táncmaratonon született meg. Ez a páros- és szólótánc elemeit az afro-amerikai táncok mozdulataival és improvizációjával ötvöző mozgásforma a harmincas-negyvenes évek Amerikájában volt népszerűsége csúcsán, majd az 1980-as években az amerikai, svéd és brit táncosok ismét elővették, és azóta társasági táncként és versenytáncként egyaránt művelik.

Hollywood Lindy Finals, 2023

A rock and roll népszerűvé válása nyomán persze más táncőrületek is végigsöpörtek az Egyesült Államokban és a televízió térnyerése révén a világon. Például 1959-ben jött a twist, mely már nemcsak amerikai, hanem vérbeli globalizációs jelenség volt. Ennek a táncdivatnak köszönhette népszerűségét Chubby Checker, akinek három évig tartó tündöklésében elsősorban a folyamatosan megújuló táncdivatok játszották a főszerepet. A twist után előbb a ponyt, majd több más táncot (hully gully, popeye, limbo, hooky tooka) ő mutatott be először a nagyközönségnek. A televízió képernyőjén újra divatba jött táncok számát a szakemberek negyvenre becsülik, közülük számos nemcsak Amerikában, de később Európában, és más földrészeken (például Ázsiában) is népszerűvé vált. A már említetteken kívül a fontosabb stílusok: stroll, fly, monkey, shimmy, shuffle, jerk, boogalloo, philly, locomotion, madison, swim, hucklebuck, funky broadway, mashed potato, bunny hop, rocka conga, watusi, shake.

Chubby Checker – Let's Twist Again (1961)

A táncőrületnek a brit beatkorszak beköszönte, majd az angol beatzenekarok amerikai érkezése – és a felnövekvő új tizenéves generáció körében az új tömeghisztéria, a beatlemánia – vetett véget. Ez a váltás a szórakozási formákban is korszakos változásokat eredményezett. A rock and roll – beat néven – a tánctermekből, a tévéstúdiókból, az új koncerthelyekre, pincékbe, klubokba, majd stadionokba költözött, ahol a közönség már nem szólóban vagy párosan „tombolt” a táncparketten, hanem a táncok szerepét az új típusú extázist (fejrázás, sikoltozás, hisztérikus üvöltés) kiváltó kollektív zenehallgatás vette át.

A Budai Ifjúsági Park megnyitása, 1961

Magyarországon nagyjából hasonló folyamat zajlott le a hatvanas években. Az 1961 augusztusában megnyílt Budai Ifjúsági Parkban az első években még döntően táncoltak a résztvevők, aztán a hatvanas évek végén ott is jött a kollektív zenehallgatás, majd a hetvenes években feltűnt új rocknemzedék tagjai már sok szempontból elváltak a korábbi évtized beatnemzedékének rajongóitól – nemcsak ruházkodásukban, fogyasztásukban és társas kapcsolataikban tűntek sokkalta keményebbnek és kezelhetetlenebbeknek, mint elődeik, hanem abban is, ahogy a színpad előtt viselkedtek. Ők már nem táncoltak és nem tapsoltak, hanem két ujjukat az égbe bökték, és a zene ütemére jobbra-balra hajladozva ritmikusan hadonásztak. És ezzel új rajongói sztárimádati és önkifejezési forma született: a csápolás.

Piramis – Szolidaritási koncert, 1978

Persze ebben az időszakban nemcsak Magyarországon lett egyre féktelenebb a rajongás, hanem szerte a világban (tőlünk nyugatabbra már egyes koncerteken a headbanging és a pogo ment, nem sokkal később a stage diving, még később pedig már a crowd surfing), de abban, hogy a rockrajongók nálunk is egyre vadabbul fejezték ki imádatukat, jelentős szerepet játszott, hogy a bulikon egyre nagyobb számban tűntek fel a külvárosi vagányok. A társadalom morális és/vagy egzisztenciális problémákkal küszködő számkivetettjei egyre nagyobb tömegekben találtak rá az ugyancsak „árnyékban élő” P.Mobilra és Minire, majd később az őket megszólító, a médiába is beengedett Piramisra, megint később a fazont váltó Beatricére és a Korálra, végül a csöves hullámot meglovagló többi „őszinte, kőkemény rockzenét játszó” rockzenekarra, a Dinamitra, a Karthagóra és az Eddára. És amikor Pataky Attila a soros koncerten azt kiabálta, hogy „nem látom a kezeket”, bizony egész erdőnyi kar lendült a magasba, és csápolt a zene ütemére.