A David Byrne vezette Talking Heads fél évszázaddal ezelőtt mutatkozott be – a Ramones előzenekaraként – a legendás New York-i CBGB klubban. Bár a kezdeti szorongós punkos, art rockos zenéje később sokat változott (főleg a funk és a világzene elemeivel bővült), a zenekar kétségkívül úttörő szerepet játszott az amerikai újhullám kialakulásában. Az 1991-ben feloszlott formáció a legnagyobb kereskedelmi sikereiket (Burning Down the House, And She Was, Wild Wild Life) a nyolcvanas évek derekán aratta.

Maga a név – Beszélő Fejek – a basszusgitáros Tina Weymouth szerint a TV Guide egyik számából származik, amely „megmagyarázta a televíziós stúdiók által használt kifejezést, amikor egy személy fej-vállról szóló felvételét úgy írják le, hogy „teljes tartalom, nincs akció.” Az induláskor valamennyien a Rhode Island School of Design hallgatói voltak, trióként – Byrne és Weymouth mellett a dobos Chris Frantz – főként feldolgozásokkal szórakoztatták a barátokat, és úgy érezték, a Talking Heads kifejezés tökéletesen passzol hozzájuk. Nem sokra rá pedig (a 2006-os bezárásáig) Manhattanben, a Bowery 315 alatt található, kultikussá vált rockklubban a korai amerikai punkrock olyan formációival osztoztak a színpadon, mint – az emlegetett Ramones mellett – a Patti Smith Group, a Blondie vagy a Television.

A CBGB ¬– mely amúgy a Country Blue Grass Blues rövidítése – létrejöttét valójában az onnan sok-sok tömbbel odébb lévő West Village-i lakók tiltakozásának köszönhette. Az eredetileg folkénekesi babérokra törő Hilly Kristal 1969-ben ugyanis Hilly’s néven két szórakozóhelyet nyitott Manhattanben: egy éjszakai klubot a 13. utcában és egy bárt a Boweryn. A nagyobb fantáziát az előbbiben látta, ahol – kamatoztatva a legendás jazzklub, a Village Vanguard, illetve a Central Park Music Festival programjainak szervezése során szerzett tapasztalatait – elsősorban country- és könnyedebb jazzprodukciókat hívott. Az egyre zajosabb sikerek azonban kiváltották a West Village-i lakók ellenérzését és tiltakozását, így a sorozatos feljelentések és hatósági eljárások után Kristal 1973-ban kénytelen volt bezárni a szórakozóhelyet, és attól kezdve a kínai negyed keleti határán fekvő bárjára koncentrált.

Ebben az időben New York-ban meglehetősen kevés olyan hely akadt, ahol fiatal, „szabadúszó”, az akkori szupersztárocktól eltérő világban mozgó zenekarok felléphettek. Ilyen volt például a Mercer Arts Center volt, ami 1973 augusztusában összeomlott, vagy a Max’s Kansas City, ami aztán számos tulajdonosváltás után bezárt. Végül ilyen lett – tulajdonképpen véletlenek sorozata után – a Boweryn lévő Hilly’s, ami aztán 1973 decemberétől CBGB néven vonult be a rocktörténelembe. A zenészek visszaemlékezése szerint koszos volt, meleg és izzasztó, de aki az új idők új dalaira vágyott, az remekül érezhette magát benne. Merthogy a mindenre nyitott tulajdonos – sör-vacsoráért – a kevésbé látogatott napokon ifjú, feltörekvő rockzenekarokat is a színpadra engedett.

Így kezdte ott a pályáját az amerikai újhullámos színtér későbbi meghatározó csapata, a Talking Heads. A trió egy darabig a Ramones előtt melegítette a közönséget, majd a korábban a Modern Loversben játszó billentyűs-gitáros Jerry Harrison csatlakozásával (1977 március) zenei világa egyre tágasabb és összetettebb lett. A Blondie-hoz hasonlóan ők is elég hamar kinőtték a CBGB kereteit, és a Ramones mellett szintén a Sire Recordshoz szerződtek.

Talking Heads – Psycho Killer (1977)

Pedig az első demókat még a CBS-nek küldözgették, de úgy látszik, hiába. Az első kislemezük, a Love → Building on Fire mindenesetre a Sire Recordshoz jött ki, ahogy valamennyi későbbi kiadványuk is. Mindenekelőtt az első LP-jük (Talking Heads: 77), rajta a Psycho Killer című dallal, mely először jutott be a Billboardon a Top 100-ba (az album is). Ez az az év, amikor Jerry Harrison csatlakozott hozzájuk, és ekkor lett – az egyik CBGB-fellépésület látva – a Talking Heads menedzsere Gary Kurfirs, aki egészen a feloszlásukig intézte a zenekar ügyeit.

Talking Heads – Take Me To The River (1980)

Az 1978 júliusában megjelent More Songs About Buildings and Food LP volt az első kiadvány, ahol együttműködtek Brian Eno-val, és az első, amelyre a saját szerzemények mellett egy feldolgozás is rákerült – Al Green 1974-es slágerét értelmezve újra. A Take Me To The River 1978 júniusában kislemezen szintén megjelent (B oldalán a Byrne által írt Thank You For Sending Me An Angellel), és később is a zenekar repertoárján maradt. Az évenként érkező, ugyancsak a producer Brian Eno irányításával készült folytatás (Fear Of Music, 1979, Remain In Light, 1980) pedig végképp megszilárdította helyüket az újhullámos élvonalban.

Talking Heads – Life During Wartime (live, 1980)

Négy évnyi folyamatos publikálás után közel három év felvételi szünetet tartottak, miközben nyolctagú zenekarként turnéztak az Egyesült Államokban és Európában. Az 1983-as Speaking in Tongues pedig anyagi értelemben is meghozta számukra az áttörést, rajta a Talking Heads egyetlen amerikai Top 10-es slágerével, a Burning Down The House-zal, melyhez ismét készült egy, az MTV-n gyakran forgatott videoklip (rendezte: David Byrne).

Talking Heads – Burning Down the House (1983)

Ez az album volt amúgy az utolsó, melyet turnén népszerűsítettek (ennek dokumentációja a Stop Making Sense film és LP), bár az évtized második felében még további három stúdiónagylemezt készítettek. Az 1985-ös, country-popos Little Creatures-on olyan slágerek hallhatók, mint az And She Was vagy a Road To Nowhere, az 1986-os, hasonló jellegű True Stories voltaképpen Byrne zenés vígjátéka, a többiek vendégszereplésével, míg az 1988-as Naked erős afrikai hatást mutatott. De ekkorra a Taking Heads már annyira David Byrne egyszemélyes projektjévé változott, hogy 1991-ben hivatalosan is feloszlottak. A gitáros-énekes frontember pedig végképp szólópályára lépett.

Talking Heads – And She Was (1985)

A zenekar többi tagja Shrunken Heads néven folytatta, sőt, The Heads néven 1996-ban egy nagylemezt (No Talking, Just Head) is megjelentettek, de aztán végképp feladták a szélmalomharcot. Merthogy a Talking Heads David Byrne nélkül már közel sem gyakorolt olyan elementáris hatást a popkultúrára, mint vele. Azóta is számos előadó hivatkozik rájuk, mint inspirációs forrásra (a teljesség igénye nélkül. alfabetikus sorrendben: Foals, Nelly Furtado, Alex Kapranos (Franz Ferdinand), Kesha, LCD Soundsystem, Primus, Trent Reznor (Nine Inch Nails), St. Vincent, Eddie Vedder (Pearl Jam), Weeknd), sőt a Radiohead a nevét az 1986-os Talking Heads Radio Head című dalról vette.

Talking Heads – Wild Wild Life (1986)