A Gépfoklór felállása 1982-ben (Jorgosz, Cziránku, Szabó, Donászy és Huszti)

A Sebő–Muzsikás–Vujicsics-vonal mellett a népzenére rácsodálkozók között már a hetvenes évek derekán voltak olyanok, akik nem annyira az ősi dallamok autentikus előadására helyezték a hangsúlyt, hanem azokat a kor kihívásainak megfelelően jazzes, rockos elemekkel keverték, átdolgozták, saját zenévé tették. Jobb híján nevezzük ezt az áramlatot folkirányzatnak, melyek egyik legfontosabb képviselője – a Vízöntő és a Kolinda mellett – az 1975-ben megalakult Gépfolklór. A három évig tartó első, akusztikus hangszereket használó időszakukat egyetlen, 1977-ben kiadott négyszámos kislemez őrzi. A nyolcvanas évek elején már a gitáros Cziránku Sándorral és a dobos Donászy Tiborral megerősödve tűntek fel ismét a színen, de az 1984-es Barbaro című kazettájukat már bemutatni sem tudták, addigra ugyanis szétszéledtek a zenészek. És csak 2017-ben reaktivizálta azt Szabó András. A jubileumi évben mindenesetre új társakkal új nagylemezt készít, mégha az ünnepi koncert dátuma változatlanul bizonytalan.

Pedig a hegedűs Szabó András és az ütőshangszeres-énekes – amúgy görög származású – Dzodzoglu Jorgosz által 1975-ben létrehozott Gépfolklór a hetvenes évek hazai folk-rockjának talán leginkább előremutató társulata volt. Szabó akkoriban a népzene Jimi Hendrixének számított, Jorgosz pedig őstehetségként úgy nyomta a páratlan ritmusokat, hogy annak a progresszív rock és jazz-zenészek (mindenekelőtt Orszáczky Jackie és Kőszegi Imre) is csodájára jártak, sőt Kőszegi még egyik rádiófelvételére is magával cipelte a „kis görögöt”.

Mikor 1974 elején sokadmagukkal megalapították az ős-Kolindát, voltaképpen egyből megkapták a Népművészet Ifjú Mestere címet. Aztán a későbbi Kolinda-vezér, Lantos Iván hazatért a külföldi vendéglátózásból, és más muzsikusokkal folytatta. A Kolinda aztán bejárta a maga pályáját (főként Franciaországban és Hollandiában), Szabóék pedig elindították a Gépfolklórt, melynek a nevét nemcsak Földes László Hobótól kapta, de ő lobbizott a legerősebben azért, hogy az akkori egyetlen (állami) Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál legalább egy kislemez megjelenhessen tőlük. A rockerek közül pedig a Piramis vezetője, Som Lajos is támogatta őket, sőt, a Gépfolklórt a Piramis – mely akkor hazánk egyik legnépszerűbb zenekarának számított – országos turnéra vitte magával.

Gépfolklór – Gyere ki te gyöngyvirág (1977)

Miként Jorgosz nemrég a diktafonomba sóhajtotta, a hetvenes évek derekán Hobóval sokat lófrált együtt. Például együtt utaztak az 1976-os zágrábi Rolling Stones koncertre. „Hobo délután háromkor elsőnek futott be a stadion pástjára. A koncert a szokásos fény- és hangrobbanással indult, Mick Jagger jött le a lépcsőn, tőlünk talán három méterre. Hobo meg nézte őt a katonai távcsőben, és közben csipkedett, hogy képzeljem, látja Jaggert! Mondom, persze, hisz itt énekel három méterre! Nem, ő nagyon közelről látja! És közben folyamatosan csipkedett. Emlékszem, amint a buszon oldalba könyökölt, hogy »képzeld, megálmodtam az új zenekart, amit Kelet-Európai Hobo Blues Bandnek fognak hívni.« Aztán két évvel később, 1978 tavaszán tényleg létrejött a Hobo Blues Band.”

Gépfolklórként mindenesetre Csillebércen léptek fel először, trióban. Szabó András mellett az ütőhangszeres Jorgosz és a bőgős Balázs János is énekelt, Szabó visszaemlékezése szerint a közönség körében a Hej, páva!, a Hej, tulipán és a Sólyomének egyaránt nagy tetszést aratott. Ahogy később a Gyere ki, te gyöngyvirág, a Kerek a szőlő, a Szerelem, szerelem, na meg a Hajnal óta, édesanyám, kedvesem, mely azzal a progresszív rockos hangvétellel lett sláger, ahogyan ők énekelték.

Gépfolklór – Hej páva (1977)

Az 1975 és 1978 közötti Gépfolklór munkásságát sajnos egyetlen, 1977-ben kiadott négyszámos kislemez őrzi. Ezen már négyesben játszanak, a Szabó András–Dzodzoglu Jorgosz–Balázs János trió kiegészült a klasszikus zene felől érkező Róbert György fúvóssal. Tehát már négyesben nyomták, pedig Jorgosz szerint lényegesen vadabb zenét játszottak trióként.

A Gépfolklórnak amúgy remek sajtója volt akkoriban. 1976. november 9-én például azt írta Lévai Júlia a Magyar Ifjúságban: „Kemény, állandóan egy dinamikai szinten tartott ritmusosság, tele balkáni elemekkel. A hegedű úgy cifrázta, mint akármelyik bolgár gadulka, a dob olyan szokatlan ritmusokat produkált, mint Ázsia egyesített népi zenekara, s hozzá a bőgő húzta, mint egy európai basszusgitár. A három hangszer együttesét végre páratlan és váltakozó ritmusú, a magyar popban eddig szokatlan zenei megoldások fogták össze.” Pár héttel később maga Hobo írt róluk a Pesti Műsor hasábjain. „A közönség vidám hangulatban fogadta a Gépfolklórt, de Dzodzoglu Jorgosz hangja elsöpörte a kialakuló könnyedségét, a Szegény legény vagyok én feszesre és élesre sikerült ritmusával. A Kerek a szőlő levelében és a Gyöngyvirágban a kollektív játék dominál. A bolgár horóban a két vonós élte ki magát, a bravúros uniszonó után Szabó András virtuozitása érvényesült. Cifrázta, ékesítette, lerombolta és újjáteremtette a dallamot. (…) A hangulat egyre forróbb lett, Róbert és Balázs is egyre nagyobb szerepet kapott, majd az Édesanya, kedvesem kezdetű bolgár népdalban Szabó és Dzodzoglu vérforraló tempójú dobpárbajt vívott, minden energiájukat beleadva, csúcspontra vitték a hangulatot. (…) A közönség percekig tapsolt, ráadást követelt”.

Ilyeneket írtak róluk tehát 1976-ban, sőt az év decemberében még a katolikus irodalmi és tudományos folyóirat, a Vigilia is foglalkozott velük. Zeneileg, hozzáállásban megvolt tehát bennük a kellő potenciál, de az akkori popzenei rendszer nem hagyta őket kibontakozni. Pedig még a populáris zene akkori elsőszámú kutatója, Maróthy János is erőteljesen támogatta őket. Aztán 1978 tavaszán kint jártak egy berlini politikai fesztiválon, majd hazajöttek, és hamarosan szétesett a zenekar.

1982-ben viszont jött az újjászületés, ráadásul rockos formában, a dobos Donászy Tiborral és a gitáros Cziránku Sándorral. Először a Muzsikással játszottak közös bulit az FMH-ban, aztán jöttek a saját fellépések. Persze sosem volt belőle annyi, hogy a zenészeket eltartotta volna a zene, de még a Kaláka Folkfesztiválra is eljutottak Diósgyőrbe.

Miközben igazából 1983 végére forrt ki a produkció. Akkor találták meg azt a bizonyos finomabb police-os stílust. Ehhez jött Cziránku sajátosan egyéni gitártechnikája. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat szerencsére épp ekkor kereste meg őket egy lemezajánlattal.

Gépfolklór – Ilju haramia (1984)

A kislemezhez képest hét év telt el, mire 1984-ben megjelent a Barbaro című kazetta. Eredetileg nagylemezről volt szó, de végül csak műsoros kazetta lett belőle. Ötezer példány készült, de hamar elkapkodták. Mire azonban a Barbaro megszületett, a Gépfolklór voltaképpen már nem létezett. 1984 februárjában egy hollandiai koncerten ugyanis Szabónak annyira sikerült összevesznie Jorgosszal, hogy kirúgta őt a zenekarból. A többiek viszont Jorgosz nélkül nem akarták folytatni, így lényegében megszűnt a formáció.

Gépfolklór – Kórus (Sólyom-ének) (1984)

A sámáni erőkre és barbár ritmusokra esküdő Dzodzoglu Jorgosz ezt követően megszervezte a nyolcvanas-kilencvenes évek talán legfontosabb hazai etnorock formációját, a Barbarót (2002 óta Lepés Gáborral viszi a Balkan Fanatiket), Szabó András pedig nyolc éven át a Honvéd Együttes kísérőzenekarában, a Hegedősben hegedült, majd állandó vendégként csatlakozott a popzenei Republic együtteshez, melynek egészen 2017 szeptemberéig volt a tagja. Szabó már 1995 óta időnként adott ki szólólemezeket, de ezt követően a Gépfolklór újraindult. A jubileumi évben, 2025-ben pedig – új társakkal – újabb anyagot készít, mégha az ünnepi koncert dátuma változatlanul bizonytalan.

Gépfolklór 45 (2020, a pandémia miatt közönség nélkül, teljes koncert)