ZEN #36 - A hard rock felemelkedése 2.: Deep Purple és Black Sabbath

Ian Gillan, Deep Purple

Legutóbb a hetvenes évek hard rock/heavy metal hullámának legfontosabb és egyben legnépszerűbb zenekaráról, a Led Zeppelinről volt szó, ezúttal e hullám további két korszakos formációja, a Deep Purple és a Black Sabbath áll a Rock and Roll Szabadegyetem következő előadásának (2025. november 5, 19:00, Magyar Zene Háza könyvtára) a középpontjában. A Deep Purple egészen más irányba indult, mint a Led Zeppelin, első, progresszív rockos elemekben bővelkedő, de nem túl radikális hangvételű albumaival a stabil középmezőnybe tartozott, majd 1969-ben szintén más jellegű szenzációval hívta fel magára a figyelmet, amikor először játszott élőben rockegyüttes szimfonikus nagyzenekari kísérettel. Amit viszont az elkövetkező három évben produkált, az minden szempontból a hard rock/heavy metal legemlékezetesebb alkotásai közé tartoztak. Ugyancsak a hetvenes évek első felében hozta létre életműve legjavát a szintén máig aktív Black Sabbath, mely mindenekelőtt súlyosabb, baljósabb atmoszférájú, horrorisztikus elemekben bővelkedő szövegvilágú dalaival került a figyelem középpontjába, és óriási hatást gyakorolt a metál következő nemzedékeire, különösképp annak black, doom és death irányzataira.

Három  videó ízelítőnek:

Az 1968-ban még Rod Evans énekessel és Nick Simper basszusgitárossal  felálló Deep Purple többek között Beatles-dalokat is feldolgozott (Deep Purple: Help):

Az 1970 nyarán megjelent In Rock azonban már egészen más hangvétellel indul: 45 másodperc káosz, 45 másodperc áhítat - aztán jöhet a rock (Deep Purple: Speed King):

Nagyjából akkor vették fel, amikor 1970 nyarán a Deep Purple In Rock a boltokba került –a Black Sabbath talán legismertebb dala, a Paranoid

 

 

* * *

Jegyvásárlás:
https://ligetplusz.hu/jegyek/a-hard-rock-felemelkedese-2-mzh-2025-1105

* * *

A sorozat korábbi részei:
2022. február 2. – ZEN#01 – A behurcoltak zenéje – bluestörténet
2022. március 2. – ZEN#02 – A telepesek zenéje – countrytörténet
2022. április 6. – ZEN#03 – A szocio-kulturális háttér és az intellektuális lázadás
2022. május 4. – ZEN#04 – A rock and roll hajnala
2022. június 1. – ZEN#05 – Elvis és Memphis
2022. szeptember 7 – ZEN#06 – A rock and roll hullámai 1.
2022. október 5. – ZEN#07 – A rock and roll hullámai 2.
2022. november 2 – ZEN#08 – Csillogó fekete lemezeken
2022. december 7. – ZEN#09 – A rock and roll alkonya
2023. január 18. – ZEN#10 – Rock around the World
2023. február 1. – ZEN#11 – Amerika ébredése
2023. március 1- – ZEN#12 - A Mersey-beat és a korai Beatles
2023. április 5. – ZEN#13 - A Beatles színe és fonákja
2023. május 3. – ZEN#14 - A brit bluesboom
2023. június 7. – ZEN#15 - A brit invázió és a beat kiteljesedése
2023. szeptember 6 – ZEN#16 - A Rolling Stones színe és fonákja
2023. október 4 . – ZEN#17 - A nyugati parti szörfzene
2023. november 15 - ZEN#18 - A Tamla / Motown birodalom
2023. december 6 – ZEN#19 – Kaliforniai álmodozók (A hippik)

2024. január 10 – ZEN#20 – Kaliforniai álmodozók #2 (hippi zenekarok)
2024. február 7 – ZEN#21 – A "folkrock" születése
2024. március 6 – ZEN#22 – A soul születése
2024. április 3. – ZEN#23 – Az LA-avantgárda

2024. május 8. – ZEN#24 – Monterey, az első nagy zenei "kirakodóvásár"
2024. június 3. – ZEN#25 – Woodstock és Atlamont
2024. október 15 – ZEN#26 – Gitárhősök #1: Jimi Hendrix
2024. november 6. – ZEN#27 – Gitárhősök #2: Jimmy Page, Jeff Beck, Eric Clapton (60s, UK)
2024. december 4. – ZEN#28 – A modok ((the Who, Small Faces, 60s, UK)
2025. január 9. – ZEN#29 – A blues továbbélése (Taste, Ten Years After, Free, 60s, UK)
2025. február 5. – ZEN#30 
– A folk továbbélése (Donovan, Pentangle, Fairport Convention, Jethro Tull, UK, 60s)
2025. március 5. – ZEN#31 – A progresszív rock (UK, 60s-70s) (általánosságok és korai úttaposók: Nice, Soft Machine)

2025. április 2. – ZEN#32 – King Crimson + Emerson, Lake & Palmer (UK, 60s-70s)
2025. május 7. – ZEN#33 – Van der Graaf Generator + Colosseum (UK, 60s-70s)
2025. június 4. – ZEN#34 – Pink Floyd (UK, 60s-00s)
2025. október 8. – ZEN#35 – A hard rock felemelkedése 1: Led Zeppelin (UK, 60s-70s)
2025. november 5, – ZEN#36 – A hard rock felemelkedése 2: Deep Purple és Black Sabbath (UK, 60s-70s)

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el