MW 2010 - Szelektált világörökség

Minden koncert erős kreatív energiaáramlás, amiben szerencsés esetben az ott jelen lévők mindegyike részt vesz - taglalta a vele való pódiumbeszélgetésben Hamid Drake, neves amerikai jazzdobos, de nem csak taglalta, hanem előző este két különböző formációban a gyakorlatban is igazolta ezt. Miként eltérő szinten, de ugyanezt demonstrálta a Mediawave Szelektív valamennyi fellépője: abból a szonikus és szellemi dózisból, ami a hétvégén Őriszentpéteren érte az erre fogékonyakat, hetekig gond nélkül ellehet az ember.

altIva Bittová - fotó: JBSZ

A Mediawave-re évről évre visszajáró, ott David Murray-től William Parkeren át Tóth Viktorig sok remek zenésszel játszó, 2006-ban Párhuzamos kultúráért díjjal elismert Hamid Drake amúgy is roppant szuggesztív figura. Az a típusú sámáni töltettel bíró muzsikus, akinek minden körülmények között akad pozitív szava, biztató gesztusa, továbblökő impulzusa. Azt meg, ahogy a mindenkori zenésztársaival interakciózik a színpadon, egyetemen kéne oktatni. Persze, ha az ilyesmit egyáltalán lehetne tanítani. Ha faggatják róla, ő is csak annyit mond, amikor leül a dobok mögé, egyszerűen beindul a kreatív spirál, a muzsikusok közti energiaáramlás, legalábbis azoknál, akik hozzá hasonlóan élik meg a zenét, a zenélést, a koncertezést. Ahol lényegtelen, hogy a nézőtéren öten, ötszázan vagy ötezren figyelnek rá. Pontosabban lényeges, csak épp fordítottan, hisz a jazznek a hozzá közel álló, kreatív, kísérletező vonulata a maga teljességében és szépségében a leginkább szűkebb közegben érvényesül.

A hétvégi Mediawave Szelektív pontosan ilyen közeg volt, ideális terep, ahol koncertről koncertre megszűnt a tér és az idő, ahol totális lehetett a kiszállás. Az idén huszadikba forduló fesztiválnak persze mindig is voltak ilyen helyszínei, Novákpusztától Hédervárig, Rábapatonától Ravazdig, a komáromi erődtől Kajárpécig, ahová félre lehetett vonulni, ahol magunk között lehettünk, körülöttünk meg a természet. Miközben a mostani őriszentpéteri pajtaszínházbeli történések megidézték a régi győri zsinagógás koncertek hangulatát is. Amikor sokkal halványabb a megfelelési kényszer és sokkal élénkebb a közösségi élmény. Mégha ezek intenzitása és aránya értelemszerűen mindenkinél más és más.

Ahogy persze az is szubjektív, hogy a rendkívül erős felhozatalból kit melyik produkciónál vert ki a víz, zsibbadt el gyomorban, adta meg teljesen magát. Számomra Iva Bittová és a Tóth Viktor Tercett hozta el ezt az állapotot, pedig mindegyiket sokféle formában és helyszínen hallottam már, mégsem bírok betelni velük, mégis mindig újra magukkal rántanak. Némi eufémizmussal úgy is fogalmazhatnék: nekem ők régóta a világörökség részei.

„Akárhányszor a Mediawave-re jövök játszani, úgy érzem, hazaérkeztem. Csehországban ugyan az emberek elismerik és tisztelik a művészetem, de - talán Bartók Béla zenéje, talán apám vére miatt - az itteni közönség tökéletesen érti is azt, amit játszom. Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy idén nekem ítélték a fesztivál Párhuzamos Kultúráért díját. Többször kaptam már díjat a cseh zeneakadémiától, de sosem voltam ott az átadáson. Erre azonban nagyon büszke vagyok, mutatja ezt az is, hogy itt vagyok” - meséli Bittová sebtiben a koncert után a stábirodában, mielőtt továbbviharzott volna Csehországba a következő fellépésére.

alt

Az elmúlt tizenkét évben ő aztán tényleg sokat megfordult nálunk, Győrben és Budapesten, szinte minden alkalommal más és más projekttel. 1998-ban a zsinagógában két formációban is elkápráztatott bennünket: Dorothea Kellerovával Bartók hegedűduóit játszotta, Vladimír Václarek gitárossal pedig saját kompozícióiból mutatott be egy estére valót. Azok a koncertek a hazai közönség zöme számára a nagy rácsodálkozást jelentették, írtam is anno: íme, egy istenáldotta tehetség a szomszédból, a nevét mintha már hallottuk volna, de így testközelből eddig még nem ismertük.

Aztán az évek során egyre jobban megismertük, miközben hol egy német zongoristanővel, hol egy cseh dj-vel, hol egy holland zenekarral, hol egy morva gyerekkórussal érkezett. Szerintem eddigi legelementárisabb magyarországi koncertjét azonban egyszálmagában, több mint tíz éve az akkor még létező győri Rába Cinemában adta. Időnként a fénynek hátat fordítva, máskor a mikrofont elhagyva muzsikált, csicsergett, csattogott, ordított, susorgott, ahogy a kedve tartotta.

Most, Őriszentpéteren ugyanazt a delejt hozta. Túl az ötvenen, néha szemüveget véve, de pontosan ugyanazzal a tűzzel, humorral és érzékenységgel. Egyszerre volt játékosan komoly és komolyan játékos, magamutogató és önironikus. Látszólag kecsesen és könnyedén játszott, de közben nagyon is belülről fakadóan, mélyről átélten. Olyannyira, hogy a spirituálisabb töltetű részeknél neki is a könnye csordult.

alt

„Ezeket az alkalmakat szeretem a legjobban. A körbeülős tízemberes koncerteket. A mi zenénkben rendkívül fontosak a köztünk lévő rezgések, amit még az sem tudhat maradéktalanul átélni, aki közvetlenül előttünk ül, nemhogy a Művészetek Palotájában a harmincadik sorban. Jó, hogy ilyen közel vagyunk, hisz mégiscsak egyetlen nagy közös energiabombát gyártunk.” Ezt már Tóth Viktor magyarázta egy csésze tea mellett a Teleház előterében, miután a bőgős Szandai Mátyással és a dobos Hamid Drake-kel közösen a péntek éjszakánkat koronázta meg.

Sok éve játszanak így trióban, a nagy távolságok és zsúfolt koncertnaptárak miatt persze meglehetősen szórványosan, mégis, az a bizonyos energiaáramlás, kreatív és interaktív kommunikáció egyre tökéletesebben működik köztük. Akkor is, ha - miként ezt tették Őriszentpéteren - a régebbi kompozíciók mellett egészen friss keltezésűeket is megszólaltatnak, így azok nemcsak a közönségnek, de számukra is új élményeket, tapasztalatokat, impulzusokat hoznak.

Eddig jobbára a Mediawave-en és Budapesten játszottak, idén viszont, úgy tűnik, megtörténik a várva várt nemzetközi továbblépés: meghívást kaptak a szeptember végi bruges-i jazzfesztiválra. Mi több, ők nyitják meg azt. Mivel e dátum környékén akadt még néhány nap, amikor mindhárman ráérnek, ennek apropóján rövid európai bemutatkozó körutat próbálnak összeszervezni, bécsi, párizsi, londoni megállókkal. Ahol a zenekarban feszülő kreatív energiákat tényleg ki lehet sütni rendesen.

alt

Ahogy kisültek azok péntek éjjel is, egyszerűen képtelenség volt kitérni előlük, szédültünk és borzongtunk, repültünk és földbe csapódtunk. Valahol persze - más és más szinten - így voltunk ezzel a hétvége többi produkcióját hallva is. Például az ehhez a közeghez képest poposabb és elektronikusabb, de bátran és szimpatikusan kísérletező Bin-Jipnél vagy a jazzt a triphop felől közelítő, könnyedebb Singas Projektnél. Nem is beszélve a két egyedi, kifejezetten a Mediawave-re létrejövő nemzetközi projektről, melyeket a BMC lemezen is dokumentál. Ahogy Hartyándi Jenőék tavaly összehozták az amerikai költő-szaxofonos Lewis Jordant Grencsó Istvánnal, illetve a Purcinellát a Dzsindzsával, úgy a huszadik fesztiválon Dresch Mihályt eresztették össze az amerikai zongorista Lafayette Gilchristtal, illetve a német Schiefel-Daerr ének-zongora duót a Lukács-Szandai cimbalom-bőgő kettőssel. S bár az ember az ilyen alkalmi, kevés próbával születő projektek esetében alapból gyanakvó, ezek a mediawave-es kooperációk szerencsére rendre a léleknemesítő kivételek. Már csak a bennük részt vevő művészek érzékenysége és hozzáállása miatt.

De persze ez is eléggé szubjektív, miként az is, hogy a rendkívül erős felhozatalból kit melyik produkciónál vert ki a víz. Mégis, talán nem voltam egyedül, akik úgy éreztük, hogy ezen a héten Iva Bittová és a Tóth Viktor Tercett nyújtotta a legelemtárisabbat. Hogy ők tényleg a világörökség részei.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

MW 2013 - A lijiangi szál >> - cikk, 2013.május

MW 2013 - Jöttek, zúztak, letaglóztak >> - cikk, 2013. május

MW 2013 - Zenekultúrákon átívelő örömzenélések >> cikk, 2013. május

MW 2012 - Akár a mogyorófa-virág >> - cikk, 2012. április

MW 2012 - Kontrollált káosz, kérkedő kakofónia >> - cikk, 2012. április

Bittová deleje >> - portrécikk, 2011.augusztus

Mediawave 2010 - Szelektált világörökség >> - cikk, 2010. május

Pusker Péter - A Mediawave szombathelyi kormányzója >> - interjú, 2010.  május

A kapocsember (Hartyándi Jenő portré) >> - cikk, 2008. október

Mediawave 2005 - Erős norvég vonal >> - cikk, 2005. május

Mediawave 03 - Variációk a női lélekre >> cikk, 2003. május

Mediawave 02 - Ideális helyszín, ideális koncertek >> - cikk, 2002. május

Mediawave 01 - Hússal, vérrel, lélekkel >> - cikk, 2001. május

Mediawave 2000 - A szonikus lenyomat >> - cikk, 2000. május

Mediawave 99 - A szokottnál szerényebb >> -  cikk, 1999. május

Mediawave-különítmény Ázsiában >> - cikk, 1998. november

Mediawave 98 - Lacy, Bittová, Muzsikás >> - cikk, 1998. május

Repedések - győri jazz >> - cikk, 1997. május

Mediawave 94 - Neonfényes mesék >> - cikk, 1994. május

 

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016