Fél évvel a megjelenés után szokta bemutatni aktuális albumát, ezúttal viszont fordított a sorrenden: a nemrég a Szikrában szervírozott Szívautomata csak május derekán lesz fizikai formában elérhető. Kilenc, döntően friss keltezésű dal hallható rajta, melyek hangvétele viszont a múltat idézi, Takáts Eszter ezredvégi akusztikus, világzenés, „pavilonos” korszakát.

Amikor tavaly májusban a West Balkánban feloszlatta kísérőzenekarát, a Gumizsuzsit, velük együtt régi megosztó énjét is igyekezett maga mögött hagyni. Köztük cseperedett fel, köztük lett vérbeli dalíró-előadó, velük bulizta végig a húszas éveit, de mielőtt végképp hazavágta volna a rock and roll életmód, összeszedte magát és továbblépett. A pécsi alkoholgőzös kocsmamiliőből menekülve Budapest külvárosába telepedett le, új barátokra lelt, tavaly óta profi menedzsment támogatja, s bár szenvedélyei és érzelmi kilengései nem váltak le róla, élete kétségkívül rendezettebb, kiegyensúlyozottabb lett. Úgy is fogalmazhatnánk, kezdi magát elfogadni, megszokni a saját bőrében.

 Pedig Eszter egyáltalán nem könnyű természet, vérbeli skorpió, ráadásul kos aszcendenssel. Sokféle és sokszínű erőhatásból áll össze, sokféle démonnal és angyallal kell naponta megküzdenie, amelyek időlegesen változatlanul képesek kibillenteni a kívánatos kerékvágásból. De kétségtelen, 2011-ben nem az a jellemző rá, hogy nekihevülten balhézna az éjszakában, extrémebb esetben viszkiben elázva, vécé tetején állva adna interjút. Mégha változatlanul szeret bakancsot húzni a miniszoknyához.

A tavalyi év számára egyértelműen a külső és belső építkezésről szólt. Az elkerülhetetlen környezetváltáson túl baráti szálakon keresztül végre lett menedzsmentje, az amúgy kifejezetten maszkulin rockzenékre szakosodott MamaZone, amely egyrészt átvállalta a koncertszervezés és médiakapcsolat minden nyűgét, másrészt tanácsokkal, ötletekkel látta és nagyban segített aktuális kísérőcsapata verbuválásában. Hogy abban a zenészek ne csak remek hangszeresek legyenek, hanem hozzá is valók. Így érkezett Miklós Milán, a Jazzekiel basszerosa, akit még Orszáczky Jackie avatott bele a pikoló-basszusgitár rejtelmeibe, így jött a tangóharmonikás Darvas Kristóf, így sorakozott fel mögé a megbízható ritmusszekció, a nagybőgős Szalay Tamás és ütős Restás Gergő, nem beszélve az alig huszonhat éves Bakai Mártonról, akinek szenvedélyes hegedűjátéka a produkció releváns része lett.

Azzal, hogy Eszter válláról ennyi minden lehullott, egyenes arányban csökkent körülötte/benne a mindennapi stressz, így sokkalta több energiája maradt arra, amire született: a dalírásra. Hisz a hazai, szinte teljesen férfiközpontú popzenei szövegírói világba többek között ő is behozta a női szemüveget, érzékenységet, gondolkodásmódot. Meg hát az alkotás esetében is gyakorta önvallomás, öngyógyítás, önostorozás. Miként három éve sóhajtotta a diktafonomba: „Nekem ezek a dalok, ezek a mondatok tényleg sokat segítettek, bennük sok csalódást és örömet feldolgoztam. Talán másoknak is jót tehetnek. Nemre való tekintet nélkül. Persze a mondanivaló nagyon is női: ott van benne a sérülékenység, az egyoldalú kapcsolatok, a kihasználtság, a mindennapi társadalmi helyzetek.”

Friss albumán, a Szívautomatán mindenesetre a korábbiakhoz képest sokkalta kevesebb a keserv és több a többlet, a pozitív szemlélet. Miközben az egész produkciót körbelengi egyfajta sanzonos, pulzálós mediterrán hangulat. Mutatva, hogy életében valóban lezárulóban az általa nyugtalan ámokfutásnak nevezett időszak. Reméljük, így is marad.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bakancsot a miniszoknyához (Takáts Eszter) >> - cikk, 2011. április

Takáts Eszter - Csömörből gyönyörbe >> - cikk, 2008. február

* * *