Ausztráliából nem egyszerű nemzetközi hírnévre vergődni, főleg ha ugyanazon a néven egy, a langyos középszert alulról érintő brit szerző-előadó is dolgozik. Pedig amit a Fremantle-ben élő John Butler - folytonosan változó felállású triója élén - az elmúlt tizenöt évben lemez- és koncertfronton felmutatott, azzal simán ott lenne a helye az angolszász mainstream figyelemre méltóbb vonulatában. Így meg kell elégednie azzal, hogy legalább a saját hazájában próféta lehet.

Persze vélhetően minden másként alakult volna, ha ausztrál apja és amerikai anyja anno kijöttek volna egymással Kaliforniában. De nem jöttek, inkább váltak, így a kis John tizenegy évesen testvéreivel követhette apját Ausztráliába. Perth-től nem messze, egy poros kisvárosba került, tinédzserként ott élte meglehetősen eseménytelen életét, mígnem tizenhat éves korában nagyanyja kezébe nyomta néhai férje harmincas évekből származó dobro gitárját. S ahogy ezzel az antik hangszerrel egyre bensőségesebb viszonyba került, úgy módosult fokozatosan a jövőképe. Még belekezdett a perthi egyetem művészettörténész szakába, de végül nem végezte el, inkább napi huszonnégy órában koncentráltan zenélt és komponált.

Sokáig Fremantle utcáin és nyitottabb szemléletű bárjaiban játszotta a maga folkos - kelta, reggae, bluegrass és country hatásokat egyaránt felmutató - szerzeményeit, melyek javát kazettán is megjelentette és árulta a táskájából. Emlékei szerint 1997-ben történt meg vele először, hogy zenészként gázsit kapott, majd rendszeresen hívta őt a Mojo klub tulajdonosa, aki később menedzseréül szegődött, segítségével kapta meg első lemezszerződését és készíthette el 1998-ban bemutatkozó nagylemezét.

Azóta triójával további négy stúdióalbumot jelentetett meg, melyekkel szép lassan lépdelt előre a siker útján. A mainstreambe betörést a hazájában átmenetileg eladási listavezető, később az Egyesült Államokban is kiadott 2004-es Sunrise Over Sea hozta meg számára, ezzel lett az év legjobb férfi előadója, a Zebra című dala pedig - annak ellenére, hogy nem multinál jött ki - az év szerzeménye. Még a helyi kereskedelmi adók is rongyosra játszották, ahogy tették ezt évekkel később a Better Than, a Funky Tonight és a Good Excuse című számaival.

Bár idővel az újságírók egyszerűen „millió dolláros hippiként” emlegették (utalva arra, hogy Butler bekerült Ausztrália 50 leggazdagabb szórakoztatóiparosa közé), mégsem elégedett meg ennyivel, további popbabérokra vágyott. 2009-ben lecserélte addigi megbízható partnereit, és tavaly tavasszal előrukkolt egy olyan piackonform anyaggal (April Uprising), amellyel rajongók sokaságát sikerült elbizonytalanítania. Persze ez is vezette az eladási listákat, persze erre is rápakolt slágergyanús szerzeményeket, persze ezeket is forgatják szorgalmasan a rádiók, csak közben érezhetően vesztett korábbi hiteléből és karakteréből.

Legalábbis ami a stúdióteljesítményét illeti. A John Butler Trio élőben ugyanis változatlanul combos, svungos, gyakorta ellenállhatatlan, fellépései továbbra is hangulatos happeningek, jóízű örömzenélések. Persze mondhatni, mindig is ebben rejlett az ereje. Nem csoda, hogy az öt sorlemeze mellett a napokban megjelent Live at Red Rocks a negyedik koncertkiadványa. Elődeihez hasonlóan ez is dupla, ez is csordultig telepakolva zenével, ez is stilárisan eklektikus, ez is tele remek hangszeres teljesítménnyel. Látványosan demonstrálva mindenkinek, hogy korai lenne még leírnunk John Butlert.

* * *