Bujdosó János a magyar underground karcos arcélű, kényelmetlen tekintetű, sprőd figurája. Szangvinikus, szabályokat ritkán követő, ösztönből fakadó, alapvetően lírai gitárjátéka a leginkább a Pop Ivanból, a Chakra Hackerből, a Specko Jednóból, az Egy Kiss Erzsi Zenéből, a Kistehénből vagy épp Bárdos Deák Ágnes mellől lehet ismerős. Nemrég új sávot nyitott a pályáján: létrehozta a maga félakusztikus „elmélyült, repülős, szívbemarkoló mediterrán vonalat követő” trióját.

Fotó: Igor Buharov

Kevesen tudják, hogy - a névjegyét amúgy a filmzene területén is masszívan letevő - Bujdosó civilben tizenévig volt szociális munkás, főleg ifjúságvédelmi vonalon mozgott, gyakorta lehetetlen körülmények között. Akár a „nincstelenek lágerében”, az Illatos és Gubacsi út sarkán álló Dzsumbujban, akár a hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyermekeket foglalkoztató Ferencvárosi Tanodában, akár a bicskei menekülttáborban. Ahol ugyan az ott élők valamelyest respektálták benne a szabálytalan fickót, mégsem volt könnyű helytállnia olyan helyzetekben, amikor kivagyi cigány tinédzserek késsel hadonásztak előtte vagy éjszaka egymagában kellett szétválasztani az összefeszülő szomáliai és afgán fiatalokat. A nyugodtabb pillanatokban meg terelgetni őket a társadalmilag elfogadottnak vélt irányba. De amíg csinálta, addig a végén mindenhol sikerült a helyére tologatni a dolgokat.

Az átlagnál erősebb szociális érzékenységet amúgy otthonról hozta, gyógypedagógus édesanyja elsőgenerációs cigány értelmiségi, akinél sokat időzött a szolnoki kisegítő iskolában. Hatévesen a fejébe vette, hogy márpedig belőle zenész lesz, hozzá-hozzányúlt az otthoni pianínóhoz meg nővére klasszikus gitárjához, de anyukája nem ösztönözte zenei ambícióit. Ő inkább arra vágyott, hogy fia tisztes polgári hivatást válasszon magának, mintsem hogy az újszászi bandában kontrázó nagyapa nyomdokába lépjen. Így Bujdosó János az érettségi után szociális munkásnak tanult, miközben azért a zenélést sem hanyagolta.

Alapvetően autodidakta muzsikus, világéletében maga kínlódta ki hangszeréből a hangokat. Tanárral háromszor próbálkozott, de pár óránál tovább egyszer sem jutott, egyszerűen nem tudta beilleszteni az ott hallottakat a saját zenei univerzumába. Így volt ezzel később is, amikor a különböző zenékkel találkozott: sosem törekedett arra, hogy az adott stílust alaposabban megismerje és/vagy elsajátítsa, csak addig hatolt bele, ameddig az a figyelmét fenntartotta. Inkább afelé ment, hogy sokfelé elkalandozzon, minél több irányzatba belekóstoljon, és a sok behatásból újszerűt alkosson. S azokat az utakat, amik igazán fontosak számára, azokat konokul és kíméletlenül végigjárja.

A T. J. Hooker ihlette gimnazista zenekarát, az Adam30-t még a progresszív/alterock hangütés jellemezte, a részben abból kinövő, tizennégy éve búvópatakszerűen működő Pop Ivan azonban leginkább a stílusok felett átívelő kontrollált káosz: filmszerű, fantáziaserkentő zenei világában szépen, szervesen és hatásosan keveredik a free jazz, a kortárs zene és a balkáni rezeskultúra. Hosszú évekig meghatározó másik formációját, a Specko Jednot időközben elhagyta, bár Rutkai Borival a gyerekeknek szóló Vacka Rádió projektben továbbra is együtt dolgozik. Meg persze számos underground/alternatív társaságot is erősít (Egy Kiss Erzsi Zene, Kistehén, Bardot, Ági és a Fiúk), de ezeknél reménytelibb pályája legfrissebb hajtása, a Vajdovich Árpáddal (bőgő) és Németh Csabával (dob) pár hónapja alapított saját triója, amellyel részben intim hangvételű, mediterrán hangulatú saját szerzeményeket, részben erősen perszonalizált világzenés feldolgozásokat penget.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kontrollált káosz és intim repülés (Bujdosó Jánosról) >> - cikk, 2011. október

Álomkergetők (Pop Ivan) >> - cikk, 2009. április

* * *