Öt év után új korong, ez a huszonnyolc éve aktív Kampec Dolorestől közel sem akkora kunszt - a Hajnóczy Csaba vezette szabadcsapat sosem tartozott a sűrűn publikálók közé. Mondhatni, mindig megvárják, mire megjön a méltó mondandóvaló. Akkor ellenben mindent beleadnak. Tették ezt most is, s meglett az eredménye: az Evaliyé simán ott feszít a magunk mögött hagyott esztendő legjobb hazai rockalbumai között.

Hajnóczy Csaba - Fotó: JBSZ

Pedig hát kevés körülöttük az inspiráló erő, az éltető levegő, a pezsdítő energia. Mondjuk, ez régen sem volt nagyon másként, jobbára a külső sávban haladtak, divatosnak legfeljebb a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján számítottak, de az sem annyira az ő érdemük volt, inkább a kor kedvezett a hozzájuk hasonló szabad szellemű, kísérletező kedvű produkcióknak. Akkoriban az alterockhoz sorolták őket, jobb híján, ez az alaphangvétel azóta is megmaradt, de ahogy értek (öregedtek), úgy gazdagodott a tudás és tágult folytonosan a zenei horizont. Miközben nem értem, mi végre bírják szusszal. Egzisztenciát belőle legfeljebb a múlt évezredben remélhettek, akkor is csak időlegesen jöhetett össze nekik. Mégis, a mai napig konokul tartják magukat, nagylemeznyi anyagokban gondolkodnak, és időről időre megmozgatják a szálakat, hogy azokat fizikai hanghordozón is megjelentessék.

Igaz, sosem dolgoztak gyorsan, sokáig érlelték a dalokat, mire kihordták és feljátszották őket a stúdióban. De azért, ha akadnak felpörgető tényezők, képesek a kemény koncentrációra. Jó példa erre a Danubians nevű nemzetközi formáció, melyet a KD kemény magja - Kenderesi Gabi (ének, hegedű) és Hajnóczy Csaba (gitár, ének) - mellett Amy Denio amerikai énekesnő és Pavel Fajt cseh dobos alkotott. Denio 1999-ben pályázaton nyert lehetőséget, hogy kelet-európai zenészekkel dolgozzon, ideutazott, tíz nap alatt megkomponáltak egy nagylemeznyi anyagot, két hétig turnéztak vele, a fellépéseket rögzítették és ezekből összepakolták azt a folk, a jazz, a rock és az elektronikus zene határán billegő albumot, amelyet a különlegességekre fokozottan érzékeny Cuneiform Records jelentetett meg.

Vélhetően ma is tudnának hasonlóképp alkotni, ha valaki megkínálná őket a lehetőséggel, de ez régóta nem így működik. Az ügyek haladnak a maguk ritmusában, az élet pedig kellőképp sokrétű. Annak a Kampec Dolores csupán az egyik vetülete. Hajnóczy például régóta tanít az óbudai Waldorf Gimnáziumban, pár éve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen is, zenével kapcsolatos dolgokat. Emellett tankönyvet írt, nem mellesleg doktorandusz. A tanítás és elméleti tevékenység tehát ma lényegesen nagyobb szerepet játszik az életében, mint korábban.

A Kampec Dolores az elmúlt huszonhét évben sokféle albumot készített, nemegyszer elbizonytalanítva ezzel a régi rajongókat. A kezdeti alterockot (legerősebb dokumentuma az 1991-es Levitáció) a kilencvenes évek derekától egyre radikálisabb hangvételű - a free jazz és a kortárs zene felé mozduló - produkciók váltották fel, aztán visszafordultak a közérthetőbb irányba, s onnantól kezdve Hajnóczy és Kenderesi kísérletező kedvüket inkább más formációkban élték ki. Azóta nincs radikális változás, mondhatni, ugyanazon a nyomvonalon haladnak, legfeljebb zenéjüket erőteljesebben átszínezte a progresszív rock, a világzene, a pszichedelia. Jól érzékelteti mindezt a sorrendben hetedik stúdióalbum, melyen újfent minden erényüket demonstrálják: merészek, mélyek, időtlenek és tántoríthatatlanok.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Időtlenek és tántoríthatatlanok (Kampec Dolores) >> - cikk, 2012. január

Zenefilm - első nap >>

Egy Kiss Erzsi Zene: Egy Kiss Erzsi Zene >> - 303 magyar lemez, 2008

Hajnóczy-retrospektív >> - cikk, 2008. január

* * *