Csak a miheztartás végett: a most megjelent Magyar könnyűzenei lexikon messze az eddigi legalaposabb mű ebben a műfajban. Ötszáz oldal, nyolcszázötven előadó, háromezer album, háromezer-kétszáz közreműködő - igazán impozáns számok, a gyanútlan olvasó bizony könnyen beleszédülhet. Magyar szólisták, együttesek, albumok, dalcímek, életrajzi adatok, közreműködők és slágerlistás helyezések ekkora mennyiségben, ilyen rendszerbe szedve eddig még soha együtt nem szerepeltek, gyaníthatóan jó darabig nem is fognak. Szerzője, Kiss István Zoltán rádiós szerkesztő, mint az előszóban elmondta: közel két évi kutatómunka után sikeredett egy olyan kötetet az asztalra tennie, mely reményei szerint fontos és hatékony információforrás lehet rajongó és szakmabeli részére egyaránt.
Örülni illenék tehát, hogy ez a lexikon végül is megjelent. Örülnénk, ha nem lapozgatnánk, de minél többet forgatja az ember, annál jobban elszorul a szíve. Ha kicsit sarkosan akarnék fogalmazni, ez a munka a magyar könnyűzenei szakma hű tükörképe. Roppant egyenetlen színvonalú, áttekinthetetlen, több helyen erősen foghíjas.
Ha valaki ekkora munkába vág bele, szerintem a minimum, hogy érezze annak súlyát. Ilyen jellegű lexikont legalább öt évig nem lehet újra kiadni, addig ez lesz a viszonyítási alap, ha tetszik, ha nem. Ennek megfelelően csakis kellő körültekintéssel szabad e témához hozzányúlni. Amibe az is beletartozik, hogy ha egy szakma valamely részterületéhez nem értek, legalább nem teszek úgy, mintha értenék hozzá. Próbálok tájékozódni, keresni valakit, aki elirányít benne. Mint ahogy az sem ártana, ha ilyen horderejű, hiánypótló könyvet megjelenése előtt néhány szakemberrel lektoráltatnának.
De hogy érteni lehessen, miért dohogok ennyit: ennek a kiadványnak a legnagyobb baja, hogy a szerző ismeretanyagához képest túl nagy területet akar felölelni. A hátlapon huszonnégy könnyűzenei stílust sorol fel, gondolván, ezeket a könyv mind felöleli, de ha közelebbről szemügyre vesszük, láthatjuk, a király bizony meztelen.
A pop, rock, alte-rock szegmens még úgy-ahogy rendben, a bakik itt az egészhez viszonyítva nem túl jelentősek, de nézzük meg például a kötet jazzes vonatkozásait. Ezzel a műfajjal mindig baj van. Ki komolynak, ki könnyednek veszi, nehéz besorolni, csupa improvizáció, egyszerű földi halandó számára jószerivel követhetetlen. Ez Kiss István Zoltánnak sem sikerült, ezen a címen ennyi bakit régen követtek el. Már az is roppant mulatságos, hogy Márta Istvánt a szerző jazzzenészként könyveli el, de hogy például minden idők legismertebb magyar jazzgitárosa, Szabó Gábor egyetlen szál lemezzel szerepeljen benne? Hogy a világ első számú jazzakadémiáján, a bostoni Berklee-n évek óta megbecsülten tanító Gárdonyi Lászlónak szintén csak egyetlen, korai albuma legyen benne? Hogy olyan többlemezes együtteseket, illetve szólistákat, mint a Bop-Art Orchestra, a Trio Acoustic, Dániel Annah, Szabó Sándor, Téli Márta a szerző még csak meg sem említsen? Hogy a negyed százada Németországban élő, sokak által a műfaj legjobb klarinétosának tartott Dudás Lajos mindössze két LP-t jegyezzen benne? Ezek azért nagyfokú tájékozatlanságot feltételeznek. (Ha mást nem, a szerző legalább fellapozhatta volna a Kossuth Kiadó által 1993-ban kiadott Guinness-jazzlexikon magyar fejezetét.)
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a hazai folk-, vagy blueszene milyen mélységig reprezentált ebben a kötetben. Tudom, a médiában ezek egyébként sem agyontámogatott műfajok, tudom, messze nem ez a fősodor, de ha már hozzányúlunk, legyünk legalább körültekintőek. Hogy a sok másodvonalbeli roma folkzenekar mellett el ne feledkezzünk például a műfaj egyik legjelentősebb, fél tucat lemezt jegyző zenekaráról, a Kalyi Jagról. Vagy a blues műfajában meghatározó Muddy Shoesról, Szabó Tamásról, hogy a nívósabb vidéki csapatokat ne is említsem.
És ezek valóban csak a legdurvább hiányosságai a kötetnek. Külön fejezetet érdemelne az, hogy a kötetben szereplők között milyen aránytalanságok mutatkoznak. Hogy például a színésznő Udvaros Dorottya életrajza milyen részletességgel van benne, miközben Gonda Jánosról vagy a Muzsikásról alig pár sor olvasható. A kötetben önálló fejezetként szereplő, a zenészek születésnapját tartalmazó popnaptárba számomra követhetetlen elvek szerint válogatott a szerző, arról nem is beszélve, Nagy Feró például oly szerencsés, hogy kétszer is megszületett - négy év különbséggel. Ráadásul a borítón beharangozott 3200 közreműködőhöz hátul semmiféle index nincsen, így ha valaki konkrét, de önálló szócikkek nem rendelkező muzsikust keres, véletlenszerűen bukkanhat csak rá lapozgatás közben.
És igazából csak azért fáj az ember szíve, mert ez a most megjelent Magyar könnyűzenei lexikon így is messze az eddigi legalaposabb mű ebben a műfajban.
---------------------------
Kapcsolódó anyagok (Könyvkritikák):
Metál az idő >> - cikk, 2008. március
Szubjektív, de lehetséges (MLT-könyv) >> - cikk, 2008. június
Világzenei érintés >> - cikk, 2001. július
Hungarian blues (Fekete Kálmán, Nemes Nagy Péter és Martsa Balázs könyveiről) >> - cikk, 2000. augusztus
(El)képes(ztő) pop-rock enciklopédia >> - cikk, 1999. június