"A lehető legjobb, ami a francia, sőt az egész európai jazzben az elmúlt tizenkét évben történt - azóta, hogy fővárosunkba letelepedett." Serge Loupien, a Libération kritikusa írta jó fél évvel ezelőtt ezt a tizenhárom éve Párizsban élő Szelevényi Ákosról - ahogy ott ismerik Akosh S.-ről -, fél évvel azután, hogy a francia PolyGram egyszerre két nagylemezt is megjelentett a fiatal magyar kísérletező jazzművésztől. Azóta újabb koronggal bővült az életmű, az Élettér (igen, így magyarul!) időközben Magyarországra is elért, sőt, Ákos, zenekarával élőben is bemutatja nekünk az anyagot. A múlt heti szegedi koncert után legközelebb vasárnap este lép fel a budapesti Trafóban, és e miniturné várhatóan kedden éjjel Győrben, a Mediawave fesztiválon ér véget.

Amikor jó négy évvel ezelőtt triójával itt járt, többek között barátja lakásán adott akusztikus koncertet, emlékszem, kicsit félve fújt a szaxofonba, hátha felkopognak a lakók. Két saját kiadású lemezzel (Pannónia, Asile) a tarsolyában érkezett, mégsem ismerték se itthon, se odakinn jószerivel, pedig már akkor is nagyjából ugyanazt fújta, mint ma. Baráti szálakon keresztül ismerkedett aztán meg Bertrand Cantat-val, az egyik legjelentősebb francia rockzenekar, a Noir Désir énekesével, addig barátkoztak és csavarogtak, amíg Ákos részt nem vett a zenekar 1996-os nagylemezén, illetve az azt követő nagyszabású francia turnén.

A helyi PolyGram jazzrészlege e fellépések hatására kezdett el érdeklődni iránta, majd amikor törzshelyén, az Atmosphere-ben a kiadó szakemberi meghallották a triójával, azonnal szerződést ajánlottak. Egy stúdió- (Imafa) és egy koncertlemez (Omeko) lett e hirtelen frigy első gyümölcse, mélyen megélt, magyar gyökerű zene mindkettő.

Ákos Bartók és Kodály örökségét éppúgy magáénak vallja, mint John Coltrane és az Art Ensemble of Chicago zenei hagyományait. Öntörvényű, kísérletező kedvű jazzmuzsikus, sokkal inkább belső késztetéseire, semmint a külső elvárásokra figyel. Úgy lett az elmúlt években választott hazájában sikeres, hogy igazából nem integrálódott a rendszerbe, megmaradt különállónak és következetesnek. Már-már zavarba ejtő, ahogy a nagyobb francia lapok egész oldalas riportokban áradoztak lemezeiről, koncertjeiről. Miközben Ákos változatlanul bármikor bárhová szívesen elmegy játszani, legyen szó klubról, egyetemi menzáról, börtönről vagy koncertteremről.

Együttese magját változatlanul a bőgős Bernard Malandin és az ütős Philippe Foch alkotja, az utóbbi években mellettük stabil a helyzete az ír hegedűs Joe Doherty-nek és a barát Bertrand Cantat-nak. Ehhez az illusztris a társasághoz csatlakozott most két alkalmi muzsikus, Éri Péter a Muzsikásból és Benkő Róbert, aki korábban Dresch Mihály zenekarában játszott.

Új, Élettér című lemezén Ákos tulajdonképpen ott folytatja, ahol az előzőeken abbahagyta. Hagyomány, szabadság, nagy lélegzet, igaz alámerülés. Nehezen definiálható muzsika ez, dallamvilágában a magyar népzenéhez kötődik, formáját tekintve inkább free jazz.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Szelevényi Ákos - Részleteiben felemelő >> - cikk, 2001. szeptember

Szelevényi bővülő élettere >> - cikk, 1999. április

Szelevényi Ákos és az Imafa >> - cikk, 1998. április

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >> - interjú, 1995. szeptember

* * *