Lemezfitogtató koncert, mondaná erre Lovasi András, de ez most nem a szokványos CD-megjelenést követő kötelező marketingfeladat. Grencsó Istvánék számára a ma esti Fonó-beli koncert inkább csak jó alkalom arra, hogy a Közgáz Vizuális Brigád cégére alatt kijött legújabb albumukból kedvükre szemezgessenek. Nem próbálják meg élőben reprodukálni mindazt, amit a stúdióban korábban rögzítettek, inkább csak idézgetnek belőle, a témákat ízlelik, forgatják, valahogy úgy, ahogy két hete Győrben a Mediawave-en tették ezt.

Grencsó István szokta mondani muzsikustársainak: a legjobb lenne a zenét csak önmagáért játszani. Csak egymásra és önmagukra figyelve, koncentrálva improvizálni. Témákba, zenei szerkezetekbe persze időnként belekapaszkodnak, de igyekeznek a folyamatokat szabadon hagyni, nem befejezni, nem arra törekedni, hogy valami még egyszer tökéletesen megszólaljon. Kérdés persze, hogy ilyen felfogás mellett egyáltalán miért van szükség lemezre, de ez a hozzáállás számukra mindenesetre izgalmasabb. Az meg, hogy ezzel a megszokott zeneipari struktúrába nem illenek bele, igazából hidegen hagyja őket.

Pedig az előző két lemez esetén többen mondták, hogy lám, a free jazz irányából érkező Grencsó is beadta a derekát. Előbb a század eleji ragtime-okba, majd a Villa Negrába, régi idők elfelejtett dallamaiba lehelt életet, struktúrákban, hangszerelésekben gondolkodik, csak akkor fúj, ha az tervezve van. Folytatta is volna tovább ezt a sorozatot, de a kor és a divat közbeszól. Nem akarja, hogy azt higgyék róla: elragadta a divathullám, kiszolgálja az igényeket, régi slágereket fogyasztható módon tálalja, üzleti szempontból újra csomagolja. Nem hangulatzenét akar, nem célja úgy eljátszani valamit, hogy azon jobban lehessen sírni, mint az eredetin. Terveit egy darabig inkább pihenteti, bár a régi dalokat, dallamokat társaival forgatja, mint egy értékes követ, hátha valahonnan megcsillan valami, ami felkelti a kollektíva érdeklődését.

Mostanság viszont egészen másféle dolgok izgatják, ennek legfőbb bizonyítéka ez a lemez. A Grencsó Kollektíva név - mely egyfajta szellemi közösség, ahol a tagok az improvizatív zenéről közel azonosan gondolkodnak - ezúttal mindössze három zenészt takar, Grencsón kívül a bőgős Benkő Róbertet és a dobos Jeszenszky Györgyöt. Ez a trió az alap, ezt a felállást szereti Grencsó nagyon, így koncertezni több okból is előnyös számukra. A lényegtelenebb gazdasági szempontok mellett zeneileg ez a forma a leginkább inspiratív, kellően levegős, benne mindenki kibontakozhat. Ahogy a Villa Negra esetében a hangszerelés, a kifinomult együttes játék dominált, itt mindenki kedve szerint elengedheti magát, persze közben egymást folytonosan szem előtt tartva. Érezhető, hogy ez a társaság hosszú munkakapcsolat, bár mindenki sokfelé muzsikál, ebben a trióban még sok lehetőség van. Két hete Győrben játszottak, a ma esti Fonó-buli után viszont kisebb szünet lesz majd, a tervek szerint viszont ősszel, erdélyi turnéra indulnak, a magyar lakta területekre, valamint Bukarestbe.

Fekete kenyér, ez lett a lemez címe, mindenki gondolhat, amire akar, de az biztos, hogy az élet jó vastagon benne van. Egészséges, tele tápanyaggal. A Grencsó Kollektíva eddigi munkái a szokványosabb megközelítés szempontjából voltak remekbe szabott darabok, ez viszont mind közül a legfelszabadultabb. Ahogy Grencsó István fogalmazta, ez az első anyag, amin sikerült az, amit eddig ő maga sem tudott eddigi egyetlen felvételén sem igazán tetten érni: majdnem úgy szól, mintha közönség előtt játszanák. Vannak benne apró kis hibák, de nincs benne fojtottság, nincs benne drukk és félelem. Nem egy csiszolt produkció ez, hanem jóízű örömzene, ahol a kollégák is ki tudtak nyílni, szabadságban tudtak hozzányúlni a zenei matériához. Igazából csak azt nem értem, hogy eddig miért nem készült koncertfelvételük. Grencsó sem érti, mint mondja, az élet így hozta.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Grencsó István: Nem preferálom az ipari jazzt >> - interjú, 2011. január

Grencsó Big Collective: Villa Negra >> - 303 magyar lemez, 2008

Grencsó István és a Csodaautó >> - cikk, 2003. szeptember

Grencsó István: Mindenhol ugyanazt játszom >> - interjú, 2002. március

Grencsó Rejtélye >> cikk, 2000. április

Grencsó Fekete kenyere >> - cikk, 1999. május

Grencsó és Monk találkozása >> - cikk, 1996. október

Grencsóék Ébredése >> - interjú, 1996. március