A szájharmonika - más néven pofagyalu - a köztudatban régóta a blues- és a country-zenészek instrumentuma, e minősítés ellen maguk a muzsikusok sem igen tesznek. Klasszikus irodalma gyakorlatilag nincsen, Tommy Really, Howard Levy, Larry Adler kísérletezett - főként Bach és Vivaldi - átiratokkal, a kortárs zeneszerzők közül talán Leonard Bernstein az egyetlen, aki írt rá darabot. A szájharmonika a pop és rockzenében is csak jobbára a háttérbe van nyomva, amolyan hangulati színezék, mindössze a hangszerelés dúsítását hivatott előmozdítani.

A hangszerrel kapcsolatos kettősség jól tükröződik a két legtehetségesebb hazai pofagyalus, Ferenczi György és Szabó Tamás legfrissebb nagylemezén is. Ferenczi a hagyomány, Szabó a kitörési kísérlet. E két CD amolyan egy sima, egy fordított.

Ferenczi György bluesból, soulból és funkyból táplálkozó zenéje régóta különleges színfolt a hazai palettán. Egyike a legfoglalkoztatottabb honi stúdiózenésznek (LGT, HBB, Edda, Zorán, Kimnovák), eddig több mint ötven hanghordozón szerepelt, 1993-ban pedig a németországi Trossingenben rendezett Harmonikás Világbajnokság döntőjében is - éppen Szabó Tamással együtt - az egyik legjobbnak találtatott. Több különös alkalmi egybekelés  fűződik a nevéhez, 1994-ben a Pesti Vigadóban a Bizják Gábor dirigálta ötvenkét tagú Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral nyomták a bluest, egy évre rá pedig a Tomkins Énekegyüttest hívták meg partnernek a Budapesti Kongresszusi Központba, valamint a száz tagú cigányzenekarral adtak közös koncertet.

Három éve jelentkezett utoljára lemezzel, akkor úgy tűnt, az EMI-Quint-nél révbe ér. Hogy a frigy végül is nem végződött házassággal, így utólag nem nagyon bánjuk, félő volt, állandóan változó társaival a továbbiakban a felhőtlenebb muzsika felé veszik az irányt. Kevesebb blues és több buli, kékes hangulat helyett inkább móka és kacagás, valamint erősebb a funky vonás - ez volt a Yoó a film? röviden. A nemrég piacra dobott Hamvadó cigarettavég (Bálna Produkció) azonban - egyik régi slágerüket idézve - "ugyanaz a blues, amit tegnap hallottam". Jó húzós, élettől dagadó darabok, semmi cizellálás, csak úgy bele a közepébe, nem elmélkedésre, hanem tánc alá valók. A szájharmonika ezúttal a megszokott műfajában, a különbség csak annyi, hogy mivel szólistáról van szó, a szokottnál jobban az előtérbe van helyezve. Beszt of Grécshics - szól a lemez alcíme, állítólag az eddigi korszak lezárása is egyben, ha hinni lehet a híreknek, lassan vége a bulizásoknak, Ferenczi a továbbiakban komolyabb vizek felé evez. 

Ha Ferenczi jelenti a hagyományt, úgy az elmúlt két évben Szabó Tamás a szüntelen kísérletezgetést. A legtöbben a néhai Palermo Boogie Gang szájharmonikásaként ismerik, 1997 dereka óta járja a maga útját, tavaly ilyenkor The tailor's clothes (A szabó ruhái) címmel jelentetett meg szólólemezt. Az album címéhez méltóan sokszínű és eklektikus, egy fiatal pesti polgár szónikus naplójegyzetei. Legfrissebb munkája, a The New Lodger (Az új albérlő), ha lehet ezt fokozni, még sokszínűbb, még eklektikusabb, mint az előző.

Szimpatikus az az elszántság, ahogy Szabó Tamás küzd az előítéletekkel. Ahogy nem hagyja se magát, sem a hangszerét beskatulyázni. Az egész lemez olyan, mint egy film, benne különböző hangulatú epizódok, köztük sokféle összekötő zene. Összesen húsz zenész játszik rajta, közülük is kiemelkedik az inkább popzenében remeklő Magyar Hajnal (ex-Moralisa, ex-Dáma), a Ry Cooder-es hangulatot hozó Pribil György (KimNovák), valamint a zongorista-hangszerelő Czomba Imre.

Mint egy jó öreg bakelitnek, ennek a CD-nek is két "oldala" van. Az első rész a slágeresebb, a bulizósabb, időnként olyan meghökkentő műfaji keveredésekkel, melyek hallatán az ortodox bluesisták vélhetően hitet váltanak. Techno, house, ki tudja mi minden gerjed itt össze, az biztos, a lemez első fele a mai, modernebb tömegzene hívei számára hathat üdítően. A más(od)ik "oldal" inkább az autentikus vonalat követi, jobbára olyan dalokkal, amelyek a zenei élet perifériájára szorultak. I Left my Heart In San Francisco Szabó számára különösen kedves, amikor először elkezdett kromatikus szájharmonikán játszani, ez volt az első mű, amit megtanult. Amolyan könnyű klasszikus darabok sorjáznak szép lassan, a végére pedig - kicsit érthetetlenül - egy olyan mű, amelyet épeszű hallgató csak egyszer bír végig. Talán fricska, talán nem, mindenesetre olyan, mint a ma nyomuló divatos zenét zöme - könnyedén kiismerhető bugyuta dallam.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Zenefilm - első nap (drMáriás & Ferenczi) >>

Ferenczi György - Magyarországon magyar bluest! >> - interjú, 2009. február

Palermo Boogie Gang: Bottle Up And Go >> - 303 magyar lemez, 2008

Szabó & Ferenczi - Egy sima, egy fordított >> - cikk, 1999. július

Szabó Tamás - A szabó ruhái >> - interjú, 1998. február

Nem ugyanaz a blues (Ferenczi) >> - cikk, 1996. november