A Mediawave a kezdetek óta nem csak mozgóképes seregszemle - az adekvát zenei vonulat éppúgy szerves része. Nem helyettesít, nem (csak) szórakoztat, az élményt teszi teljessé. És ez így van rendjén.

A legnagyobb sztár idén kétségkívül az élő jazztörténelemnek aposztrofált Steve Lacy volt, mégha nem is ő adta a legemlékezetesebb koncertet. Nem ő tehetett róla: mélyen az éjszakában, úgy egy óra tájban kezdett, elmélyült zenékhez csak időnként alkalmas időpontban. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy addig a publikum hányféle szónikus és egyéb behatáson esett keresztül.

Lacy azon kevés jazzmuzsikusok egyike, aki a szopránszaxofont fő hangszerként használja. Ahogy mondják: karrierje abból a szempontból is rendhagyó, hogy a dixielandtól a free jazzig, a beboptól az improvizativ zenéig mindenütt helyben van. Életét, pályafutását végigkísérő példaképe Thelonious Monk, a hatvanas évek elején tizenhat héten keresztül játszottak is együtt, ennek hatása azóta tart. Nem véletlen hát, hogy győri szólókoncertjén szintén elsősorban Monk szerzeményeiből válogatott, jó érzékkel, kellő fantáziával és érzékenységgel előadva azokat. A hatvannégy éves ősz mester végtelenül letisztult, kifinomult játéka még elalvás közben is ott csengett a fülekben.

A legemlékezetesebb koncertet mégsem ő, hanem Iva Bittová adta. Mindjárt kettőt is. A morva roma hegedűművész-énekesnő két formációban is fellépett: Dorothea Kellerovával Bartók hegedűduettjeit játszotta, Vladimír Václarek gitárossal pedig saját kompozícióiból mutatott be egy estére valót. Ezek a koncertek a közönség zöme számára a nagy rácsodálkozást jelentették, íme, egy istenáldotta tehetség a szomszédból, a nevét mintha már hallottuk volna, de így testközelből eddig még nem ismertük.

Amit Bittová a két koncerten partnereivel művelt, nem könnyű szavakba önteni. Muzikalitása dermesztő, nem csak hangjával és hangszerével játszik - egész testével zenél.  Alapjaiban ugyanaz a szuverén muzsika árad belőle, mint Lajkó Félixből, a kortárs, a jazz és a népzene sajátos közép-európai keveréke, de míg Lajkóból mindez sokszor nyersen, érdesen, vérből tör elő, Bittová ízig-vérig nő: kecses, finom, tapintható. Nem csak hallani, látni is külön élmény, nem hiába tanult valamikor színészetet. És a show nála sosem válik zenepótlékká. Tehetsége és természetessége magával ragadó, nem csak a színpadon, az életben is, például ahogy éjfélkor hegedűvel és táskával a vállán, a koncerten kapott virágcsokorral a kezében átsétál a városon.

Az idei Mediawave több különleges találkozásnak adott teret, közülük talán a legfontosabb a Muzsikás és Alexander Balanescu közös fellépése. Az 1995-ös fesztiválon mindketten játszottak: Balanescu kvartettjével az öregtemplomban, a Muzsikás pedig a novákpusztai kastélyparkban. Akkor elkerülték egymást, most összefutottak, ami összehozta őket: Bartók Béla zenéje és szellemisége. Éri Péterék ezekben a napokba veszik fel új nagylemezüket, rajta a gyűjtő Bartókot helyezik a középpontba, a műveiben megjelenő népzenék eredetijét szólaltatják meg, a maguk valóságában, hagyományos formájában és hangzásában. Hozzá eredeti gramofon-felvételeket mellékelnek, Sipos Mihály és Alexander Balanecsu pedig Bartók-hegedűduetteket ad elő. Ennek a lemeznek az anyagát mutatták be Győrben, koncertszerűen, elevenen.

E kimagasló hármas mellett a hat nap alatt számtalan egyéb formáció is fellépett, felsorolni, bemutatni se idő, se hely, az erős mezőnyből ezért csak három további név: Zhuo Mayang Cong, Corvus Corax, Dél-Alföldi Szaxofon Együttes.

Zhuo Mayang Cong huszonegy éves tibeti énekesnő. A tavalyi fesztiválon kiállító Wu Jiang ajánlotta őt Hartyándi Jenőék figyelmébe. 1996-ig nomád család tagjaként élt Tibet hegyei között, kivételes énekhangja miatt akkor került be a lhászai Zeneművészeti Akadémiára. A hírek szerint most lépte át először Tibet határát, útlevele egy hónapos. Zhuo Mayang Cong abszolút népi figura, nem az a visszafogott fajta, népe ősi dallamkincse csak  úgy árad belőle. Hangja erősítés nélkül is teljesen betöltötte az egykori győri zsinagógát. Érdekes, bár számunkra kissé idegen világ ez.

A Corvus Corax héttagú német zenekar, középkori piacokon, vásárokon és úri ünnepségeken játszott zenével rukkoltak elő, nyersen, vadul, helyenként sokkolóan. Dudát, furulyát, dobot, tekerőlantot, trombitát, valamint saját készítésű hangszereket használtak, egyszerre próbáltak a jelennek játszani és hűek maradni a középkori hagyományokhoz. Ködösítéstől sem mentes győri koncertjüket azonban inkább a formalizmus, semmint a szellemi töltet jellemezte, a beígért extázisnál agresszivitásuk nagyobb volt, bár a közönség jelentős része hajlott az őrjöngésre.

Végül, de nem utolsósorban a Mediawaven ott volt a Dél-Alföldi Szaxofonzenekar. Öt fiatal muzsikus a Délvidékről, eltérő családi háttérrel, indíttatással, érdeklődéssel. Legalább hét éve vannak együtt, Szeged környékén sokat játszanak, néha a fővárosba is eljutnak, első lemezük (Esthajnal, Rana in Fabula) pedig néhány hónapja a boltokban. Zeneileg nehéz behatárolni őket. A népzenei gyökér persze tagadhatatlan, akárcsak az ehhez társuló jazzes és kortárs elemek. Az biztos, hogy alapvetően kötött anyag, fegyelmezett kompozíciók sora, egyre jobban visszafogva a zsigerből induló érzelmi kilengés.

A Mediawaven egyébként ők kezdtek.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Mediawave 2010 - Szelektált világörökség >> - cikk, 2010. május

Pusker Péter - A Mediawave szombathelyi kormányzója >> - interjú, 2010.  május

A kapocsember (Hartyándi Jenő portré) >> - cikk, 2008. október

Mediawave 2005 - Erős norvég vonal >> - cikk, 2005. május

Mediawave 03 - Variációk a női lélekre >> cikk, 2003. május

Mediawave 02 - Ideális helyszín, ideális koncertek >> - cikk, 2002. május

Mediawave 01 - Hússal, vérrel, lélekkel >> - cikk, 2001. május

Mediawave 2000 - A szonikus lenyomat >> - cikk, 2000. május

Mediawave 99 - A szokottnál szerényebb >> -  cikk, 1999. május

Mediawave-különítmény Ázsiában >> - cikk, 1998. november

Mediawave 98 - Lacy, Bittová, Muzsikás >> - cikk, 1998. május

Repedések - győri jazz >> - cikk, 1997. május

Mediawave 94 - Neonfényes mesék >> - cikk, 1994. május