A jazztörténet énekesnői közül kétségkívül a telt, érett és fekete hölgyek lettek a leghíresebbek, Ella Fitzgerald, Billie Holiday, Dinah Washington, Etta James vagy Sarah Vaughan súlya és szerepe nehezen vitatható. A fehér jazzénekesnők valahogy kevésbé álltak a rekfektorfényben, pedig Európának e téren van mivel büszkélkednie, az angol June Christytől és Cleo Laine-től a dán Monika Zetterlungon keresztül a lengyel Ursula Dudziakig és Mariana Wrobleskáig.

A hölgyénekesek többsége a szving stílusához kötődik, a női vér és lélek finom lüktetése talán itt a leginkább kitapintható. Magyarországon szintén a harmincas évek közepén bukkantak fel az első női fecskék, Kapitány Anna, Fényes Kató és Rácz Vali, a legnagyobb tehetségnek pedig a hatvanas évek második felében feltűnt, majd néhány év múlva el is tűnt Kósa Zsuzsát, illetve Maróti Magdolnát tartják.

Napjainkban három hölgy is küzd e műfajban, amolyan három khalisz vagy grácia, különböző háttérrel, képzettséggel és motivációkkal. Karácsony előtt mindhárman nagylemezt jelentettek meg.

Téli Márta

Hármuk közül az egyetlen, aki elvégezte a jazztanszakot, mi több, az egyetlen magyar jazzénekesnő, aki a bostoni Berklee-n szerzett diplomát. A műfajjal tizennyolc éves korában találkozott, hamar döntött, párhuzamosan járt a színművészeti főiskolára és a jazztanszakra. 1984-ben a szolnoki színházhoz szerződött, négy évig bírta, aztán meg sem állt Amerikáig. A jazz Mekkájában, a Berklee College of Musicban az éneklés mellett hangszerelést, zeneszerzést, zeneelméletet és instrumentális improvizációt tanult. Később New Yorkban színészkedett, miközben esténként a village-i negyed klubjaiba járt le örömzenélni. 1992-ben tért vissza Magyarországra, rá egy évre Quiet Motion címmel standard albumot jelentetett meg, állítólag a New York-i és Los Angeles-i rádióadók is játszották, idehaza viszont eléggé visszhang nélkül marad. Magyar jazzénekesnő ilyen színvonalú lemezt tudtommal még nem készített, Márta valóban érzi a műfajt, a kísérő zenészek szintén jó formában.

Magyarország azonban nem az a hely, ahol a jazzénekesnők jazzből élni tudnak: Márta már hazatérése után populáris lemezt is tervezett, de a hazai kiadók még ebben sem láttak fantáziát. A Változó kék című mű megjelenésére négy évet kellett várni, és most is csak saját produkcióban jöhetett ki. Igaz, mindjárt két - angol és magyar - verzióban, neves hazai muzsikusokkal és amerikai producerekkel a háttérben. Az album a pop, a jazz és a blues zenei lemezeit ötvözi, széles közönségréteghez szólóan, műfaján belül igen magas színvonalon. Nem csoda, hogy az első visszajelzések Amerikából kedvezőek, a hazai fogadtatás pedig kiszámíthatatlan.

Malek Andrea

Hármuk közül a legismertebb, egzisztenciális gondok nélkül, csak a saját örömére énekel, elvileg tehát irigylésre méltó a helyzete. A szülői örökség Andreánál szorgalommal és ambícióval párosult, 1989-ben diplomázott a színművészeti főiskola musical szakán, már diákként elhalmozták munkával, majd jöttek a rockszínházi főszerepek, Evita, Nyomorultak, Dorian Gray, Sakk. Népszerű filmsorozatok és televíziós zenei programok résztvevője, előadói munkásságáért 1991-ben Artisjus-, 1992-ben pedig Emerton-, illetve Thália-díjat kapott.

A musical világában Andrea eddig három lemezt jelentetett meg, illettek hozzá, kevesen csinálják itthon ezt nála jobban. Az idei karácsonyra azonban jazzalbummal rukkolt elő, rajta egy új formációval, a Five Seasons Jazz-szel. Korosztálya legkeresettebb és legprofibb muzsikusait - a bőgős Hárs Viktort, a dobos Balázs Elemért, a fúvós Tűzkő Csabát és a zongorista ifjabb Szakcsi Lakatos Bélát - gyűjtötte maga köré, válogatott hetvenpercnyi dalt, és készítettek belőle együtt egy nagylemezt.

Andrea nem bírt túllépni a saját árnyékán. Az album megrekedt valahol a korai jazz és a musical között félúton, ott áll tétován, kiszolgáltatottan. A musicalsztár számára a jazz szintén színpadi produkció, a klasszikus képzettségű hang azonban ebben a műfajban gyakran elveszti eredeti fényét, hideg és törékeny lesz. Andrea ezért énekesként hiába nyújt ismét remek teljesítményt, a feelinggel jobbára adós marad.

Dániel Annah

Hármuk közül az egyetlen autodidakta. Négy év szakmai múlttal, több száz koncerttel, egy kazettával és két CD-lemezzel a háta mögött, és a jövő ígéretével a tarsolyában. Tizenkilenc éves korában hallotta kazettáról Ella Fitzgeraldot, azóta tudja, mit keres. A harmincas-negyvenes évek történelmi szvingjébe merült el, a modern jazz számára túlzottan hangszeres, nem kíván instrumentumként működni. Ezek a ma többségében elfelejtett dalok azonban, úgy érzi, hihetetlenül energikusak, dallamosak és élettel teltek. Megszólaltatásukhoz társnak pedig neki is élvonalbeli zenészeket sikerült megnyernie.

Repertoárjába George Gershwin, Cole Porter, Duke Ellington és Irving Berlin darabjai mellett azért John Coltrane vagy a Lennon-McCartney duó egy-egy kompozíciója is becsusszan. Előítéletek nélkül közeledik mindenhez, ami megtetszik. Ahogy az egyik szórólapon megfogalmazta, ez a lemez egyaránt szól azokhoz, akik még eredetiben hallották, illetve a régi amerikai zenés filmekben látták ezt a műfajt, és azokhoz, akik most ismerik meg ezt a dallamos, lüktető áradású jazzt. Annah viszonylag képzetlen, szűk spektrumú hangja igazán a szvingre termett: bársonyosan puha, finoman érzéki és nőiesen meleg. Kicsit affektáló, de amatőr bájú és eleven.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Téli Márta - Manapság inkább mosolyog >> - interjú, 1999. január

Márta változó kékje >> - cikk, 1998. április

Három nő, jazzben >> - cikk, 1997. december

Dániel Annah: A szving újjászületése >> - interjú, 1996. június