Dave Brubeck és kvartettje szombat este a Budapest Kongresszusi Központban úgy játszott, mint a magyar labdarúgó-válogatott jobb pillanataiban. Egy félidőnyi majdnem csillogás, aztán szép lassan elfogyott az ötlet és szusz, és már alig vártuk a hármas sípszót. Van persze két, nem elhanyagolható különbség: a négy amerikai muzsikus egyrészt nagyapja lehetne aranyozott falábú fiainknak, másrészt az utolsó tíz percben nem következett be a tragédia. Sőt kiderült, volt még a tarsolyban. Ha más nem, néhány biztos örökzöld téma, a dzsoli dzsóker Take Five-val az élen. És a Dave Brubeck Quartet szombat este háromszor hagyhatta el hatalmas tapsvihar közepette a színpadot

A Modern Jazz Quartet másfél évvel ezelőtti budapesti koncertje után a hetven éven felüliek újabb reprezentánsai idézték a BKK-ban az intellektuális jazz talán legfényesebb korszakát, az ötvenes évek világát. Azt a fajta klasszicizáló stílust, amely a rajongók számára a gondolkodó jazzt, a kívülállók számára a tipikus bárzenét testesítette meg. A politikusok számára pedig Brubeck jelentette az alapvetően fekete muzsika, a jazz fehér nagykövetét. Nyilván ennek is köszönhető, hogy ő volt az első jazzmuzsikus, aki a Time magazin címoldalára került (1954-ben), aki John F. Kennedy óta minden amerikai elnöknek játszott, aki a Gorbacsov házaspár tiszteletére a Fehér Házban muzsikált és aki 1987-ben II. János Pál pápa amerikai látogatása során a San Franciscó-i misén saját szerzeményét adta elő. Mintegy kétszáz jazzkompozíciója mellett Brubeck balettzenét, musicalt, oratóriumot, kantátát is írt. Több mint száz lemeze jelent meg, az 1960-as Time Out az első milliós példányszámban eladott jazzalbum. Számos szakmai elismerés boldog tulajdonosa, a legbecsesebb közülük számára a tavalyi Grammy-életműdíj.

Brubeck a menedzsment szerint szombaton fáradt volt, nem teljesen egészséges, nem is adott interjút senkinek. Jóllehet pályafutása során mindig törekedett arra, hogy a szélesebb tömegek igényeit is kielégítse, ezúttal letisztultan, hatásvadász megoldások nélkül játszott. A kvartettben a prímet ezen az estén mégis az érzékenyen és elegánsan klarinétozó Bill Smith vitte. Még akkor is, ha a közönség Randy Jones rockos dobszólóira és Jack Six túlartikulált bőgőfutamaira volt inkább vevő.