Adva van két zenész, egy magas, sovány fehér angol férfi és egy alacsony, gömbölyű fekete amerikai nő. Az egyik billentyűs, a másik énekes, ami közös bennük: a klasszikus értelemben vett rhythm&blues iránti szeretet. Kicsit sematikusan úgy is fogalmazhatnánk, ők a nagyvárosi blues két arca. A valóság persze nem ennyire fekete-fehér, de ez a törésvonal jelen esetben köztük szabadon kitapintható.

Jools Holland a napfény felől közelített, a jól jegyzett újhullámos Squeeze alapító tagjaként kis- és nagylemezek millióit értékesítette, a listákon gyakorta vendégeskedő slágerek részese, a Cool For Catstől a Hourglassig. 1990-ben szállt ki a popcirkuszból, hogy gyerekkora óta benne szunnyadó boogie-woogie-szenvedélyét végre szabadon kiélhesse. Dolgozgatott Stingnek, Chernek, George Harrisonnak, szerepelgetett a tévében, el-elszórt egy-egy szólólemezt, közben megalapította a nagy létszámú Rhythm & Blues Orchestrát, azóta együtt járják a világot, élvezik az életet.

Thornetta Davis a Motor City, azaz Detroit szülötte, arrafelé a téren árnyékból volt több, amerikai léptékben viszont egy ugrásra Chicago, a nagyvárosi blues origója. Detroit nem csak autóiparáról híres: Sippie Wallace, Aretha Franklin, Diana Ross itt élt, Dinah Washington itt halt meg, a Motown-hangzás pedig ebben a városban született. A klasszikus rhythm & blues fúvósokkal és ütősökkel telítődött, jó adag funkyval és soullal dúsítva. Thornetta színre lépése idején ez a stílus és a hangzás már elfáradt, napjainkban többek között ő próbál némi életet lehelni bele.

Szinte egy időben megjelent lemezeik szinte egyforma késéssel érkeztek Magyarországra. Jools Holland talán egy kicsit korábban, de ettől nem lett jobb, bár a kezdet igen biztató. Sodrás, pörgés és velő, a színekkel sincsen baj, néhány dal után azonban elfogy a tudomány, leül az egész, a vége pedig csupán légzőgyakorlat. Sex & jazz & rock & roll, ígéri a cím, mindez csak szolidan tálalva, a napfényen játszva, sokszor poénkodva.

Thornetta lényegesen jobb szellemi és fizikai erőnléttel bír, százhúsz kilóját meghazudtolva nyargal végig a lemezen, nyersen és életszagúan, ha kell, recseg, ha kell, fecseg, de mindenképpen érdekesen. Tizenegy dal volt a házi feladat, érződik, sokáig gyúrta az anyagot. Nem naprakész trendmuzsika, amit művel, nem is opálos múltba nézés, abszolút megélt érzések és történetek. (Jools Holland: Sex & Jazz & Rock & Roll, Coliseum, 1996; Thornetta Davis: Sunday Morning Music, Subpop, 1996)