Kapolcs - egyre többen tudjuk - apró falu a Balaton felvidéken. Idén 904 éves. Egykoron virágzó köz- és kulturális élet folyt itt gazdakörökkel, színjátszó-szakkörökkel, tánccsoportokkal, kocsmákkal és iparosokkal. A környéken meg - ameddig a szem ellátott - vadban gazdag erdők, zsongó mezők, zsíros legelők, halaktól terhes patakok. A rendszerváltás hajnalán viszont - ameddig a szem ellátott - elpusztult malmok, elapadt források, kiszáradt patakok, romos, öreg házak, s pusztuló természet. Mozdulatlanság.

Márta István igazgat - fotó: Váraljai Szandra

Aztán, 1989 júliusának egyik bódító délutánján hirtelen feltámadt a szél. Művészeti napok képében csapott le a fásult völgylakókra, nekifeszült a mély gyökérzetű, öreg fáknak, belekavart az út porába, megrázta a rozzant kerítéseket, majd szép lassan átmozgatta a vidéket. Ezt a szelet Márta István nyughatatlan zeneszerző vetette, aki pár évvel korábban asszonyostul betévedt az Eger-patak völgyébe, beleszeretett a tájba és az ott élő emberekbe, vett magának egy romos házat, nekiállt kipofozni és közben nagy ívben bedobta magát a helyi közéletbe. Szabad idejében pedig elkezdett álmodozni.

Az általa elindított és időnként talán túlságosan is gerjesztett összművészeti eseménysorozat ma már fogalom és etalon. Különösen azóta, hogy Márta nem egy, nem két helységben, hanem - a kapolcsi napok mintájára, annak szellemiségét és hozzáállását megtartva, időben és térben tágabban - az Eger-patak menti településeket átkaroló Művészetek völgyében gondolkozik és dolgozik. S ennek eredményeként idén nyáron - ahogy a szlogen tartja - már öt falu, Kapolcs, Monostorapáti, Pula, Taliándörögd, illetve Vigántpetend terei, pajtái, udvarai és mezői teltek meg vállalkozó kedvű utazókkal, érdeklődőkkel, nyughatatlan törzsvendégekkel és szeretettel.

A programok mennyiségére és sokszínűségére ezúttal sem lehetett panasz: június végétől augusztus végéig 42 helyszínen összesen 240 színházi, zenei és képzőművészeti esemény várta az érdeklődőket. Többek között itt vendégeskedett a Merlin, a Kolibri, a Krétakör, a veszprémi Petőfi és a kecskeméti Katona József Színház, az Amadinda, az Andro Dom, Cseh Tamás, a svájci Arte szaxofonkvartett, Sárközy Gergely, Mácsai Pál, a Mandel Quartet, a Forrás Kamarazenei Műhely, valamint az Europa Cantat nevezetű műhelymunkába a világ különböző tájairól meghívott kórusok legjobbjai. Az idén első alkalommal a csórompusztai Magtárszínpadon jazzhétvégeket rendeztek, s Taliándörögdön, a Klastrom kocsmában ezúttal is egymás kezébe adták a kilincset az ország legtehetségesebb fiatal blueszenekarai. Mivel a programok a falvakban folyamatosan, néha párhuzamosan zajlottak, illetve egymásba értek, a közönség idén is faluról falura vándorolva követhette csak a történéseket, nyergelhetett át egyik produkcióról a másokra.

E szüntelen mozgás közben azért mégiscsak volt néhány biztos pont, mely az elejétől a végéig összefogta a Művészetek Völgyét: a kiállítások. Szám szerint harmicnyolc tárlat. Közte az eredeti állapotában helyreállított és a programok alatt üzemelő XVIII. századi kovácsműhely, az Eger-völgyi iskolások millecentenáriumi rajzai, Szurdi Éva pillangómezői, Libisch Győzőné lószőrből készült ékszerei, a kecskeméti nemzetközi kerámiastúdió munkái és Horváth Gyula lepkéi, valamint egy, a Dörögdi-medence természeti értékeit bemutató fotókiállítás.

A szervezők az idén fokozottabb hangsúllyal gondoltak a Művészetek Völgyébe látogatók gyerekeire is, több mint huszonöt előadás szólt kicsiknek és nagyoknak, volt vásári bábjáték és afrikai vadászkaland, Kutykuruty királyfi és dramatikus játszókör, szekrénymesék és egyéb rejtelmek. A vidék múltja iránt érdeklődő felnőttek ellátogathattak a Hajnal István Kör történeti konferenciájára, ahol előadásokat hallgathattak meg az Eger-völgye településeinek történetéből a középkortól egészen napjainkig. Aki pedig inkább természeti izgalmakra vágyott, a közeli erdőben és mezőkön hamisítatlan gaztúrákon vehetett részt, netán biciklit kölcsönözhetett és annak nyergéből szívhatta magába a táj illatát. Az ittlakók, illetve idelátogatók ismét feloldódhattak az áramló nyárban, s kisimult arccal és gondolatokkal búcsúzhattak a Művészetek Völgyéből.

Pedig az idei programsorozat nem éppen kedvező előjelekkel indult, s az első napok után, nekünk, törzsvendégeknek rezignáltan kellett megállapítanunk: Márta István kezdeményezése ebben az évben elérte a kritikus holtpontot. Mind anyagi, mint szellemi értelemben. Pénzügyi tekintetben ugyan mindig is hadilábon álltak, de most - az elmúlt hét esztendő alatt először - válság-értekezletet kellett tartaniuk, mivel még a biztosnak hitt támogatások is folyamatosan elmaradtak, illetve csak az utolsó utáni pillanatban futottak be. A negyedik nap estéjén gyakorlatilag teljesen üres volt a kassza, szó szerint napról napra éltek és ehhez az állapothoz a szervezők még nem szoktak hozzá. Szellemi értelemben pedig úgy tűnt, kicsit elfáradt, de mindenesetre megtorpant az egész. Mint ahogy az ember sejtjei állítólag hét évenként születnek újjá, mint ahogy a kiszáradt Eger-patak is hét év után kezdett el ismét csörgedezni, úgy talán a művészeti napokra is ráférne egy kis vérátömlesztés - gondoltuk akkor. 

Márta Istvánék azonban nem adták fel, és nekik lett igazuk. A fesztivál főnixmadárként született újjá, s különösen a júliusi törzsprogramokat követő tematikus hétvégeken a zegzugos tájat ismét áthatotta az intim, már-már családias hangulat. Mindez annak ellenére, hogy az idén majd 40 ezer ember látogatott el a Művészetek Völgyébe. (Csak összehasonlításképpen: 1989-ben alig ötszázan fordultak meg itt.)

„Míg a korábbi években a fesztivál pénzügyi hátterének előteremtése az időm és energiám húsz százalékát foglalták le, a többit pedig a művészeti programok szervezésre fordíthattam, addig idén ez arány gyakorlatilag megfordult” - magyarázza Márta István, aki, a Művészeti Völgy bezárulása után azonnal Pécsre utazott, és jelenleg a Cabaret című musicalt álmodja színpadra. (Bemutató október 19-én.) Mint hangsúlyozza, még a legelkeserítőbb helyzetekben sem engedhették meg maguk, hogy feladják, s az eredmény őket igazolja. A fesztiválok-a-fesztiválban-szerkezet érzésük szerint jól bevált, a közönség körében az idén először megrendezett Meseország, a jazzhétvége-sorozat, a 10 napos rézfúvós zenei tábor, illetve a növendéki koncertek, valamint - különösen a helyiek körében - a tradicionális faluszínházi találkozó egyaránt sikert aratott. A Monostorapátin tartott Völgyzáróra több mint kétezerötszázan voltak kíváncsiak, s a lehetőségeikhez képest jól sikerültek a tájvédelmi és helytörténeti konferenciáik is. A közönség az elmúlt évekhez képest jórészt kicserélődött: a idén lényegesen több fiatal és családos jött el a Művészetek Völgyébe, mint korábban, ugyanakkor feltűnően hiányzott a tipikus városi értelmiség és - szerencsére - a politikus réteg. Mint Márta elmondta, a programokat alapvetően szponzori támogatásokból rendezték, a megtakarításokat és a jegybevételt pedig - "a kultúra támogatja a településeket" jelszó jegyében - felosztották az öt falu között. Szabad felhasználásra mindegyik helység 200 ezer forintot kapott, s további 800 ezer maradt a nyugdíjasok karácsonyi szociális megsegítésére, a kapolcsi ifi színjátszó kör, a tűzoltó egylet, valamint a helyi iskolák és óvodák támogatására.

Hogy jövőre ismét megnyílik-e a Művészetek Völgye, ma még nem tudni, bár Márta konokságát ismerve sejteni azért lehet. Novemberben mindenesetre falugyűléseket tartanak az érintett falvakban, és ha mindenki úgy akarja, 1997-ben a kultúra - legalábbis reményeik szerint - néhány hétre mind az ittlakók, mind az idelátogatók számára ismét életformává válhat.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Mártha István: Támad a szél (1987) >> - 303 magyar lemez, 2008.

Kapolcs közkinccsé lett >> - cikk, 1998. július

Ahol a kultúra életforma (Kapolcs) >> - cikk, 1996. szeptember

Márta István: Vándorlás faluról falura >> - interjú, 1994. október

Márta István: Nem tudok kilépni >> - interjú, 1993. június

Kapolcs, riadó - Támad a szél >> - cikk, 1992. május