Tizenhárom évvel az előző után tavaly ősszel új albummal jelentkezett a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legjobb hazai folk-rock zenekara, a Barbaro. Az októberi A38-as lemezbemutató koncert legjobb pillanatai március 29-én, szombat éjjel láthatók-hallhatók az M1-en.

Nem mondhatni, hogy pályafutása alatt a Barbaro szórta volna a nagylemezeket: a húsz év alatt ez a mostani még csak a harmadik. Persze volt pár év szünet a zenekar életében, meg további pár év reménytelenség és szenvedés, de legalább eddig, ha a tagoknak publikációs vágyaik voltak, sosem éreztük azt, hogy mellébeszélnek. Csak azt, hogy az 1987-es indulás óta a szerencsével gyakorta hadilábon állnak. S nem mindig ugyanabba az irányba húznak.

Már a Barbaro létrejötte is tulajdonképpen egy konfliktushelyzetnek volt köszönhető: a nyolcvanas évek elején Szabó András és Tzotzoglou Jorgosz nem jutott egyezségre a Gépfolklór első nagylemezének felvételén. A Hungaroton akkori márkamenedzsere ugyanis mindenképpen ragaszkodott ahhoz, hogy hagyományos folkos stílusban vegyék fel az anyagot, a gitárt és az általában a rockos hangzást erősen háttérbe szorítva. A sámáni erőkre és barbár ritmusokra esküdő Jorgosznak ez egyáltalán nem tetszett, mire Szabó András kirúgta, mint utóbb kiderült, ezzel halálos döfést adva a zenekarnak. (Szabó 1994-ben a Gépfolklórt - részben új tagokkal - reaktivizálta, és többé-kevésbé azóta is működik, de nagyságrendekkel kevés sikerrel.)

A Gépfolklór 1984-es, csak kazettán megjelent nagylemezének a címe (Barbaro) lett aztán Jorgosz formálódó új zenekarának a neve, amely a mai napig talán a legfontosabb hazai folk-rock formáció. Jorgosz megkereste a tiszavirág-életű Ködkondával befürdő Cziránku Sándort (gitár), a V'Moto-Rockból menekülő dobost, Herpai Sándort és a KFT egykori basszusgitárosát, Lengyelffy II. Miklóst, akit később Zsoldos Tamás váltott fel. Az 1987-es indulásnál még velük volt Ökrös Csaba (hegedű) is, de az első, 1990-ben készült nagylemezen már a Zsarátnokból érkező, multiinstrumentalista Nikola Parov játszott. Ám hiába elsőosztályú a korong, hiába van tele remek dalokkal és zenei fordulatokkal, a rendszerváltás felbolydult időszaka nem kedvezett az ilyen hangoknak.

Miközben a kilencvenes évek első felében nem lehetett elképzelni nélkülük fesztivált Magyarországon, 1994-ben magánerőből kellett kihozniuk a második nagylemezt. A Barbaro II durvább, sűrűbb, feszesebb szövésű és könyörtelenebb volt, mint az előző album. A zenéjükben négy évvel korábban domináló csángó és moldvai népdalok, szépséges balkáni dallamok időközben felolvadtak az „öntörvényű egészben”, akárcsak József Attila és Nagy László népköltészet ihlette versei. Ez már nem volt se rock, se folk, se a kettő szintézise: tényleg nincs rá jobb kifejezés, mint hogy ez volt a Barbaro. Hamarosan már így, múlt időben, mert a sikertelenség az évtized közepére végképp kikezdte a zenészek egzisztenciáját. Jorgosz elment festeni, Cziránku gondnok lett egy csepeli általános iskolában, Herpai ismét vállalkozóként futott tovább, egyedül az amúgy is álláshalmozó Zsoldos maradt a zene közelében.

Aztán 2004 tavaszán jött az első hír, hogy Herpai ismét összetrombitálta a régi társakat. Egyedül az időközben „elektrosámánná” vált Jorgosz nem állt kötélnek: ő a korábban Ákos, Pierrot és Ganxsta Zolee mellett producerként és szerzőként egyaránt aktív Lepés Gáborral Balkan Fanatik néven indított új projektet. Helyét a Vágtázó Halottkémek utolsó korszakának énekese, Both Miklós vette át. Ő amúgy hat éves volt, amikor a Barbaro elindult, viszont időközben kellően mélyre merült a népzenébe és a rock and rollba. Saját zenekara, a Napra épp akkor alakult, amikor a Barbaro feltámadt, s benne Both társaival hasonló szintézisre törekszik, mint Herpaiék anno: a mai kulturális környezetbe ágyazni a népzenét, és újszerű hangzással újraélni, újrateremteni azt. Csak a Barbaroval ellentétben a Naprában nem a Balkánon, hanem a Kárpát-medence folkhagyományán van a hangsúly.

Hogy mennyire volt szerencsés a Barbaro és Both Miklós egymásra találása, az sokáig vita tárgya lesz. Ami tény, az új lemez ugyanúgy üt, ahogy a korábbiak. Ugyanaz megszólalás, ugyanaz a hozzáállás, ugyanaz az erő és akarat. Sűrű, tömör, súlyos, ugyanakkor részletekben és színekben kellően gazdag zene, Cziránku egyéni és egészen elképesztő gitárjátékával, amihez tökéletes alapot ad a Zsoldos és Herpai alkotta ritmusszekció. Az egyetlen bizonytalan pont éppen az új frontember. A régi rajongók még emlékeznek Jorgosz extatikus, utánozhatatlan és a zenekar védjegyének számító „sámánkodásaira” - Both Miklós hozzá képest mindenképp csalódás. Lényegesen visszafogottabb alkat és éneke sokkal simulékonyabb, ami sokszor ellene hat a zene elsöprő erejének. Viszont személyében második gitárosa is lett a zenekarnak, és hagyományosabb hangszeres megoldásai sokszor éppen kiegészítik Cziránku excentrikus témáit és futamait.

A Barbaro új albuma mindenesetre a tavalyi év egyik legerősebb hazai folk-rock produkciója lett. S hogy élőben mire képesek, az jól lemérhető a szombat éjjel az M1-en sugárzott lemezbemutató koncertfelvételből.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Barbaro: Barbaro >> - 303 magyar lemez, 2008

Sűrű, tömény folk-rock >> - cikk, 2008. március

Cziránku Kuruclemeze >> - cikk, 1999. szeptember

Cziránku Sándor - Egy marék szög örökség >> - cikk, 1997. június

Cziránku Sándor: A kozmosz ki-bekapcsolása >> - interjú, 1996. szeptember

(Allegro) Barbaro >> - cikk, 1994.december