Két előadó, két kor, két műfaj - ami közös bennük, hogy mindkettőjük kiadója úgy gondolta, képes életműösszegző korongokat jelentet meg az idei karácsonyi vásárra.

The McCartney Years (Warner) - Paul McCartney, ahogy mondani szokás, élő klasszikus, a huszadik század egyik legnagyobb popikonja, legsikeresebb zeneszerzője. Több mint ötven listavezető sláger fűződik a nevéhez, valamint ő jegyzi minden idők legtöbbet feldolgozott dalát (Yesterday) is.

A Beatles 1970-es felbomlása után a négy liverpooli gombafejű közül kétségkívül McCartney futotta be a leghosszabb és legfényesebb szólópályát. Első két szólóalbuma még az útkeresést mutatta, majd belátta: egyedül nem megy, és 1971 augusztusában bejelentette a Wings megalakulását. A zenekar igazából a harmadik lemezével (Band On The Run, 1973) aratta a legnagyobb közönség- és szakmai sikert, az 1980-as feloszlásig készített további albumok - különösen az utolsó kettő - azonban McCartney pályafutásának legérdektelenebb produkcióit hozták, még ha kereskedelmileg sikert sikerre halmoztak is.

A nyolcvanas éveknek Sir Paul ismét csapat nélkül vágott neki, kiadott egy szó szerinti szólólemezt, de csak az 1982-ben megjelent Tug Of War LP-vel, illetve Michael Jacksonnal és Stevie Wonderrel közös felvételekkel sikerült visszatérnie a csúcsra. Majd egy hosszú, másfél évtizednyi szürke időszak következett McCartney pályáján, melynek egyhangúságát csak az 1989-es, főként a Beatles-idők repertoárjára épülő világkörüli turné, illetve az arról készített film és az 1991-es, lemezen is megjelentetett MTV Unplugged előadása szakította meg.

Aztán 1997-ben a régi énjét idéző, Flaming Pie című izmos LP-vel megkezdődött Paul McCartney másodvirágzása. Ezt követően izgalmas, színvonalas stúdióalbumok sorát készítette, miközben többször nagyszabású világkörüli turnéra indult. Ezek egyikének keretében, 2003. május 15-én Budapesten is erős, emlékezetes koncertet adott.

Nos, ez a tripla DVD-kiadvány nagyjából ezt a szűk negyven évet igyekszik, több mint negyven videoklip, bő két órás koncertfelvétel, illetve számos archív interjú segítségével hangban és képben megmutatni. Kordokumentumként az első két korong mindenképp szórakoztató, zenei szempontból viszont kétségkívül a harmadik DVD a legjobb, arról is különösen az 1991-es Unplugged és a 2004-es híres Glastonbury-i fellépéseiről szóló szettek.

AC/DC: Plug Me In (Sony/BMG) - Az Angus Young vezette ausztrál formáció az elmúlt harminc év egyik legsikeresebb rockcsapata, több mint 150 millió albumot adtak el eddig a nevükkel). Egyben a tántoríthatatlanság mintaképe, divatirányzatok ide vagy oda, az öt zenész gyakran az unalomig ugyanazt játssza: boogie-woogie alapú primer rockzenét. Nyers erő, letaglózó erejű megszólalás, szűk, de annál hatásosabb zenei spektrum. Az első tíz évben folytonos előrenyomulás, azóta jobbára helyben járás, a kilencvenes években újítás már abszolút semmi, nem is törekszenek rá.

A skót származású Young-fivérek 1973 novemberében alapították meg az AC/DC-t, de csak egy évre rá alakult ki az első stabil felállás, mindenekelőtt az énekes Bon Scott csatlakozásával. 1976 végére az egyik legnépszerűbb ausztrál rockzenekarrá nőtték ki magát, az igazi nemzetközi áttörést az 1977-es Let There Be Rock című LP hozta meg. Életművük talán legerősebb korongja viszont a két évvel későbbi Highway To Hell volt. 1980. február 19-én azonban alkoholmérgezésben váratlanul meghalt Bon Scott, s úgy tűnt, ezzel az AC/DC-nek is befellegzett.

A többiek azonban a Geordie volt énekesével, Brian Johnsonnal befejezték a még Scott-tal elkezdett új albumot. A stílszerűen Back In Black (Visszatérés feketében) címre keresztelt LP aztán minden várakozást messze felülmúló sikert aratott: 131 hetet töltött az amerikai Top 10-ben, csak az Egyesült Államokban 21 millió példányt adtak el belőle). Az 1981-es For Those About To Rock We Salute You már lényegesen visszafogottabb reakciókat váltott ki (azért ebből is elment 4 millió). Ettől fogva egy darabig meglehetősen szűk esztendők és közepes lemezek következtek. Csak 1988-ban a Blow Up Your Video-val sikerült kimászniuk a hullámvölgyből, a korábbi népszerűséget pedig az 1990-es, többszörösen platina The Razor Edge hozta vissza számukra. Ismét nyakukba vették a világot, ismét telt házak előtt játszhattak, ismét a fényben fürödhettek. A lendület az 1995-ös Ballbreakeren is tartott még, de onnantól kezdve újra lejteni kezdett a pálya. S bár 2002-ben hosszú távú szerződést kötöttek a Sonyval, azóta gyakorlatilag csak régi anyagaik újrapublikálásával és néhány látványos „nosztalgiakoncerttel” igyekeznek nevüket a köztudatban tartani.

Két évvel ezelőtt Family Jewels néven már megjelent tőlük egy dupla DVD-válogatás, amely főként korai tévéfellépéseik és az 1980 után készült videoklipjeik segítségével tekintette át pályafutásukat. A mostani kiadvány ennek amolyan kiegészítése: több mint öt órányi, javarészt ritkaságszámba menő tévészerepléseket és remek koncertbejátszásokat tartalmaz, az első, 1975 októberi ausztrál televíziós megjelenéstől a 2003 júliusi torontói rockfesztiválig.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

McCartney, AC/DC - Kenyerük java >> - kritika, 2007. december

Nem blöffölt - bizonyított >> - kritika, 2003. május

Poptörténeti esemény >> - cikk, 2003. május

Fuss, ördög, fuss! (Paul McCartney új lemezéről) >> - cikk, 1999. december

McCartney, a konformista lázadó >> - hosszú életrajzi cikk, 1990. április