Tizenöt éves lett a hazai poprockszíntér egyik legegyénibb hangvételű formációja, a Quimby. Az alkalomból összegző CD+DVD kiadványt jelentettek meg, sok koncertfelvétellel, történelmi pillanatképpel, sztorizással, bohóckodással.

A kezdetek óta szinte betegesen fővároscentrikus hazai rockéletben a kilencvenes évek meglepő fordulatot hozott: a vidéki zenekarok váratlan dominanciáját. Az évtized rockarculatát leginkább befolyásoló két formációk közül a Kispál és a Borz Pécsről, a Tankcsapda Debrecenből indult, és oda is kötődik a mai napig. A később startolók közül a maga potenciálját soha kamatoztatni nem tudó Nyers szintén szegedi maradt, az 1991-re összerázódott Quimby két kulcsfigurája, a gitáros Kiss Tibor és az ütőhangszeres Varga Livius pályáján a „vidéki”, dunaújvárosi gyökerek megint csak meghatározó jelentőségűek. Ők ketten már együtt zenéltek a gimnáziumban, sőt, amolyan lokális hősnek számítottak, amikor a rendszerváltás környékén különböző ambícióktól fűtve és egymást követve felköltöztek a fővárosba.

Mivel akkoriban sokat kocsmáztak, Kiss Tibor és Varga Livius abba a miliőbe álmodták bele a zenekarukat, helyzetekről, kalandokról, házibulikról énekeltek, és annak a világnak teljesen megfelelt az angol nyelv. Így születtek az első, még erős Kurt Weill és Tom Waits hatásokat mutató dalok (Rotten Vein, Stink, Upside Down), melyek szép lassan felváltották az akkori repertoárban szereplő feldolgozásokat. Majd 1991 végén a Tilos az Á-ban megismerkedtek későbbi névadójukkal, Birth Quimby-vel.

„Egyik ismerősünk még a nyolcvanas évek derekán disszidált Amerikába - eleveníti fel ma mindezt Kiss Tibor - Hősként néztünk fel rá, mint lázadóra, aki megteremtette, amit itthon nem lehetett. Rendszeresen küldözgetett haza nekünk egy Quimby Comics nevű bostoni szubkulturális újságot. Annak a főszerkesztője volt Birth Quimby. Amikor eljött Budapestre, a Tilos az Á-ban bemutattak minket egymásnak. Mondtuk, mindig már néven lépünk fel. Mire megkérdezte, miért ne legyünk akkor Quimby? Nekünk meg tetszett, jól hangzott és nem jelentett semmit. Végül e név rajtunk maradt”

A tizenkét számos első kazettájukat (A Sip of Story, 1993) még csak amolyan demo-nak szánták, a két évvel későbbi, magánkiadásban megjelent Jerry Can Dance viszont már ma is nyugodtak vállalható produkció. Ezt követően szerződtek le - a Kispál és a Borz után - a PolyGramhoz. Ekkor már idehaza az angolul éneklő rockzenekarok között ők voltak a legkeresettebbek, megelőzve a Sexepilt és az Andersent is. És bár nem túl előnyös feltételekkel szerződtették le őket, végül öt albumuk jelent meg az időközben Universalra átkeresztelt multinál.

1995 őszén Kiss Tibor és Varga Livius három hónapot töltött New York-ban, majd hazajövetelük után több szempontból is váltottak: egyrészt ettől kezdve kizárólag magyarul írták a dalokat, másrészt kiszélesedett a zenei horizont, és a korábbi sanzonos-bárzenés stílus mellett az új számokban mindenféle népzenei/világzenei behatások kezdtek megjelenni. Az ekkor született Majom-tangó, majd az egy évvel későbbi Diligramm hozta meg nekik a szakmai áttörést és a közönségsikert, s a kilencvenes évek második felében már az egyik legnépszerűbb alternatív együttesnek számítottak. Végleg kialakult a saját egyéni hangjuk, az 1999-es Ékszerelmére idején érték talán el a csúcspontot, a 2000-es Szigeten pedig már a nagyszínpad egyik sztárzenekara lehettek.

Mindeközben azonban rá kellett döbbeniük, hogy véget ért a hosszúra nyúlt bulizós „kamaszkor”, nekik is meg kell küzdeniük a „felnőtté válás” problematikájával. És az addigi folytonos előrelépés az ezredfordulón kezdett káoszba csúszni, majd a 2002-es Káosz Amigos után végképp elpattant a húr.

„A zenélést nem akartam teljesen abbahagyni, mert annak csak akkor van értelme, ha bennem hagyódik abba - mesélte Kiss Tibor 2004 decemberében, a rehabilitációs intézetből távozva a Magyar Narancs-ban. - De a hangok folyamatosan jönnek, és ezzel foglalkozni kell. Azt a rockandroll-húsdaráló életet nem szeretném élni, ami arról szólt, hogy a zenekartól függünk, mivel arra kényszerültünk, hogy egyfolytában játsszunk. Most úgy bánunk a zenéléssel mindannyian, ahogyan jólesik. Nem hobbi, mert annál komolyabban vesszük, de nem is heti három-négy koncert, hanem havi három-négy. Az a jó az egészben, hogy amikor leültünk beszélgetni a többiekkel, kiderült, hogy a vektorok ebbe az irányba álltak náluk is, úgyhogy a döntés közös.”

A Quimby 2004 végén tehát ismét összeállt, és tavaly valóban visszatértek. Egyrészt a Tom-Tom Recordsszal kihoztak egy sokszínű és változatos albumot (Kilégzés, 2005), másrészt nyitottak a színház felé, és a Vidám Színpadon új felfogásban színpadra állított Vízkereszt című darabnak ők adják a kísérőzenéjét. A tizenötödik évfordulóra pedig kihozták ezt az igényes kivitelezésű pályaösszefoglaló CD+DVD kiadványt, sok koncertfelvétellel, történelmi pillanatképpel, sztorizással és a tőlük megszokott bohóckodással.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Hatfejű, folyton mozgó popélőlény (A 20 éves Quimbyről) - cikk, 2011. október

Kocsma, korsó, kölcsönkégli (Kiss Tibor portré) >> - cikk, 2011. április

Kiss Tibor - Hidak, amiken jó átmenni >> - videointerjú, 2010. november

Zenefilm - tizenegyedik nap >> - 2009. május

Kiss Tibor - Szerkesztett próbák >> - interjú, 2008. május

Quimby 15 >> - cikk, 2007. január