Moiras - A bakelit bűvöletében

Néhány hónappal ezelőtt mindenféle médiahullámverés nélkül megjelent a Liversing együttes első nagylemeze. Bő negyven évvel azután, hogy az anyagot a zenekar egyik törzshelyén, a Danuvia Művelődési Házban rögzítették. Hamarosan újabb album lát tőlük napvilágot: a Magnetic Depths and Electric Heights című lemez az együttes 1967-es évét dokumentálja. Mindez néhány lelkes gyűjtőnek és a Moiras Records márkanevű lemezsorozatot gondozó Kovács Lászlónak köszönhető.

Az első Liversing-album felvételeinek többségét a zenekar 2005-ben szűk körben CD-n már publikálta. A Moiras Records azonban fontosnak tartotta, hogy hagyományos (vinyl) lemezen is megjelentesse. Mint Kovács László hangsúlyozta, így sokkal szebb és maradandóbb, ugyanakkor az is benne van, hogy nehezebb másolni. Igaz, lejátszani sem könnyű, hisz ma már keveseknek van hagyományos lemezjátszója. De a világban van egy olyan réteg, amely ezt folyamatosan veszi-viszi, és a Moiras Records sorozata is azért jött létre, hogy felmutassa a magyar zene olyan értékeit, ami korábban nem jelent meg a nagyvilágban.

alt

A Liversing-koronggal egyidőben ugyanis további két vinyl-lemezt publikált a Moiras: a kemény rockot játszó Metropol és a folkduó Kettőspont egy-egy, szintén elfelejtett felvételét. Mindkét formáció Nagyváradhoz kötődik, a lemezek egyazon évben, 1978-ban jelentek meg a román állami Electrecord kiadónál. Kovács László még lemezgyűjtőként találkozott ezekkel az anyagokkal, beleszeretett a zenékbe, később sikerült a zenészekkel is barátságot kötnie.

A Metropol egyetlen magyar nyelvű lemeze állítólag egy, a hetvenes évek elején létrejött nemzetiségi paktum eredménye, melynek keretén belül az Electrecord égisze alatt minden évben 2-3 magyar lemez megjelenhetett Romániában. (Ez a 2-3 korong persze mindent magában foglalt: kislemezt, nagylemezt az autentikus folktól a hagyományos mulatós és tánczenén át a rockig.) Aztán az első albumot követően a Metropol tagjainak is döntenie kellett: ha nem 2 millió, hanem 23 millió embert akarnak megszólítani, akkor románul kell énekelniük. Ezért elkezdték lefordítani a dalokat románra (nem az összeset), az újakat eleve két nyelven írták. A koncerteken pedig - az adott helység nemzetiségi összetételétől függően - hol románul, hol magyarul játszották. Lemezt azonban a továbbiakban már csak románul készíthettek, még három albumuk jelent meg 1986-ig.

A szintén nagyváradi folkduó, a Kettőspont amolyan városi népzenét énekelt. Részben népdalfeldolgozásokat, részben saját számokat, részben versmegzenésítéseket (például Kányádi Sándor műveit). Hétévi működés után, 1977-ben vehették fel első nagylemezüket, ami egy év várakozás után jelenhetett meg, egyben az első romániai folkalbumként is. Később kvartetté bővültek, 1983-ban Táltos Rt néven még készítettek egy magyar nyelvű korongot, majd elhagyták az országot. Józsa Erika jelenleg Ausztráliában rádiós műsorvezető, Horváth Károly pedig Magyarországon színházi zenei rendező.

A Moiras igazi újdonsága azonban kétségkívül az első Liversing album. A gitáros Szendrődi Zsolt vezette formáció a hatvanas évek második felének egyik méltánytalanul háttérbe szorult együttese. Pedig már 1965 őszén készítettek egy tizenkét élő felvételből álló demót, melyet a József körúton lemezre vágattak, s házaltak vele. Mivel nem az akkoriban elvárt zenei irányzatokat követték, a monopolhelyzetben lévő Magyar Hanglemezgyártó Vállalat visszautasította ezek kiadását. Ezt követően a felvételek negyven évig porosodtak , mígnem tavaly a zenekar tagjai úgy döntöttek, szűk körben CD-n publikálják, néhány szalagon fennmaradt dallal kiegészítve. Az év elején pedig hagyományos vinylen - további két  kiadatlanul maradtfelvétellel  megtoldva -  a Moiras tette elérhetővé, dupla, angol nyelvű borítóval, ahogy egy korabeli beatlemeznek dukál.

Kovács Lászlóék azonban nem álltak meg, és még az ősszel szeretnék megjelentetni a zenekar 1967-ben rögzített felvételeit. Ezeken már egy átalakult Liversing játszik, mely  1967 januárjában csak úgy juthatott el a Magyar Rádió stúdiójába, hogy - a kor követelményeinek megfelelően - Vietnamról szóló szövegeket írt. Szendrődiék két pol-beat dal mellett egy gyors számot is felvettek a farmerviselésről (Más dolgába). A „beilleszkedési akció” azonban kudarccal végződött: a dalokat így sem játszották a rádióban. Az év folyamán két táncdalt vehettek kislemezre - Koncz Zsuzsát és Máté Pétert kísérve, szerencsére saját hangszerelésükkel. 1968 elején Demjén Ferenc érkezett az együttesbe, aki énekesnek bátyját, Istvánt hozta. A legszélesebb közönség előtt az 1968-as Táncdalfesztiválon léphettek fel, ahol két énekesnőt, Mátrai Zsuzsát (Könyörögni nem fogok) és Nagy Évát (Ez az utolsó randevúnk) kísérhettek. Azonban továbbra sem sikerült a körön belülre kerülniük, mondvacsinált indokkal hónapokig nem koncertezhettek, és továbbra is zárva maradt előttük a lemezgyár, a televízió és a rádió kapuja. Utoljára 1968 novemberében léptek fel, majd a tagok egy része külföldre távozott.

A hamarosan megjelenő Magnetic Depths and Electric Heights című Liversing LP viszont még az 1967-es évet dokumentálja. Mint Kovács László megjegyezte: negyven éve százötvenezer példányt lehetett volna eladni belőle, 30 éve harmincezret, 10 éve háromezret. Ma 330 példányban merik megjelentetni.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Zörgő kazettán lapítva (a Winkelmayer Brass első nagylemeze) >> - cikk, 2011. december

Az angyalföldi boogie-man (Radics Béláról) >> - cikk, 2011. június

Danyi Attila - Scampolo a szivárvány alatt >> - interjú, 2009. július

Szabó Gábor 1974-es vizitje>> - cikk, 2009.január

A CPg-legenda >> - cikk, 2009. január

Korai magyar beatkörkép (LP) >> - cikk, 2008. szeptember

 




A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el