Nagyot fog hallani - szól a szellemes szlogen a meghívón, mely a hét végi Budapest High End Show-ra invitál. A rendezvényre látogató kipróbálhatja, hogy valóban meghallja-e a különbséget különböző szobákban különféle módon összeállított, különböző árfekvésű rendszerek között. A betévedt érdeklődő valószínűleg azt sem igazán érti, hogy ezek a csúcsmodelleknek mondott eszközök miért ennyire puritán megjelenésűek, miért alkalmaznak a kurrens reklámok szerint rég elavultnak mondott technológiákat, és miként lehet, hogy egyetlen márkanév sem ismerős a számára. Meg egyáltalán, miért van az, hogy egy többszázezerért, sőt millióért kínált erősítőn mindössze egyetlen, a hangerőt szabályzó gomb található.

Ez a fajta audiokultúra, más szóval a hallgatás művészete persze nem új keletű dolog, még Magyarországon sem, legismertebb, egyben legradikálisabb képviselője, Csontos István (Merlin Audio) például 1988 óta foglalkozik vele, azóta terjeszti az "igét", 1993 óta pedig - változó helyszínnel - minden novemberben megrendezi a High End Show-t.

A mostani, péntektől vasárnapig tartó bemutatón tíz cég állít ki az általa forgalmazott készülékekből, közülük mintegy hat a szó valódi értelmében is high endnek számít. Nehéz persze pontosan meghatározni, hogy hol húzódik a határvonal az átlagos fogyasztó által a szórakoztató elektronika felső rétegének gondolt hifi és az ahhoz képest minden téren minőségi ugrást jelentő, de keveseket megérintő high end között. Kicsit leegyszerűsítve úgy fogalmazhatnánk: amíg a hifisek fő célja a zene minél attraktívabb szónikus fűszerezése (mély és magas hangok kiemelése, hangkép keverése, különböző effektek használata), addig a high end éppen az ellenkező irányba hat. Ott a legfőbb vezérelv, hogy a hanghordozó és a hangfal között a hang útjából lehetőleg minden gyengítő vagy módosító eszközt kiiktassanak, ezáltal valóban azt halljuk, amit a lemezbe, CD-be préseltek. Még ha tudjuk, tökéletes reprodukció nem lehetséges.

Annak, hogy a high end ma kezd szélesebb körben ismertté válni, szakértők szerint több oka van. Egyrészt kicsit leszállt a földre, az egykor szédítő összegekbe (tízmillió forintokba) kerülő komplett rendszerek mára leereszkedtek a milliós nagyságrendre vagy néha az alá is. Másrészt a nagy reményekkel várt DVD-nél továbbra sem a zenehallgatás az elsődleges szempont. Harmadrészt a klasszikus hifizés egyre inkább áttevődik a multifunkcionális számítógépekre. Így az audiokultúra még kitartó vagy a fiatal generációkból kikerülő újabb hívei egyre inkább a high end felé sodródnak. A felé a high end felé, amely tulajdonképpen korszerűtlen, hisz abszolút szembemegy a mai világtrenddel, fő követelménye ugyanis - a pénz mellett - az idő, a figyelem és a türelem. Itt nem lehet csillogó plazákba járva pillanatnyi benyomások alapján a polcokról valami "nagyjából megfelelőt" leemelni, itt az emberek alapvetően keresnek, tesztelnek, mérlegelnek és építkeznek. Néha hónapokon, sőt éveken keresztül. Majd amikor megtalálták és összerakták az optimálisnak gondolt rendszert, hozzá létrehozzák a megfelelő zenei könyvtárat. Számukra a lemez ugyanis olyan, mint a könyv: leveszik a polcról, leülnek vele, időt szánnak rá meghallgatni. Még a legnagyobb hajtásban is naponta legalább egy órára.

Sokak számára persze mindez egy a sok őrült és költséges hobbi közül, de a high endnek egyre erősebb a kötődése a zenekultúrához. Nem véletlen, hogy neves zeneszerzők és muzsikusok (például Eötvös Péter, Jeney Zoltán, Kocsis Zoltán) is ilyen készülékeken hallgatnak zenét, hogy a magyar zenekultúra bemutatásához a BMC is ilyen rendszert használt legutóbb a Cannes-i MIDEM-en, miként az sem, hogy a Magyarországi Furtwängler Társaság is a Budapest High End Show-t választotta helyszínnek, hogy ott vasárnap este megemlékezzen a világhírű német karmester halálának 50. évfordulójáról. Többek között úgy, hogy legjobb lemezfelvételeit a legjobb audiokészülékeken játsszák le.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Csontos István - A zenehallgatás életforma >> - interjú, 2002. július