Ágoston Jazztarisznyája

Ágoston Béla nagy teherbírású, karakteres jazzmuzsikus, főként szaxofonon, basszusklarinéton játszik. Nyitott és fogékony minden színvonalas produkcióra. Illusztrációként csak a legfontosabb formációk, melyben az elmúlt évtizedben tagként vagy vendégként közreműködött: Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes, Grencsó Kollektíva, Vízöntő, Kampec Doroles, Kispál és a Borz. Emellett jó pár éve két saját zenekart is vezet - az Ágoston Trió inkább a népzene és a jazz határvidékén kísérletezik, az Agostones pedig az etno-jazz populárisabb vonulatát követi.

Kedden este a Millenáris Park Fogadójában a triójával játszik. Azzal a formációval, amelyben az elmúlt öt évben jó néhány jazzmuzsikus megfordult már, így Szandai Mátyás, Benkő Róbert, Hock Ernő bőgősök, Hárságyi Péter, Csécs Tamás és Halmos András Raffaello ütősök. Ehhez képest a Millenárison újabb társakkal - Glázer Péter bőgő, Jeszenszky György dob - mutatkozik be.

Az Ágoston Trió az 1999-es Lakni, lakni című lemeze után néhány hónapja jelentkezett új albummal, vélhetően ennek anyagából is hallhatunk részleteket a mostani koncerten. S míg az előző korong főként a duda új alkalmazási lehetőségeit kutatta, addig ezen a CD-n három, egymástól azért élesen el nem váló vonulatot próbáltak meg egy lemez keretében összeszerkeszteni: az Ágoston színházi zenéiből vett idézeteket, a moldvai népzenei hagyományokat és Geröly Tamás Sándor ütőgardonjátékát.

Ágoston Béla jó ideje írt bábjátékokhoz kísérőzenét, ezúttal a Gyű, te Amália! (szombathelyi Mesebolt Bábszínház) és a Gólyakalifa (kecskeméti Ciróka Bábszínház) egy-egy erre alkalmas dallamát, motívumát formálták tovább. (Ezért is mondják többen, hogy olyan mesezeneszerű a lemez.) Más kompozíciók a moldvai Somoskán született Benke Félix szájharmonikázása és „cicélése” (falevél-fújása) köré szerveződik. Megint más szerzeményekben pedig az elsősorban ütősként ismert Geröly Tamás Sándor ezúttal legkedvesebb hangszerén, az ütőgardonon lep meg minket gyakran új és eredeti ötleteivel. A Jazztarisznya mellett amúgy előkészületben van már egy újabb triólemez is: a DemoKreáció munkacímű anyagon korábbi koncert- és demofelvételek hallhatóak majd.

Van ezen kívül Ágostonnak egy méltatlanul kezelt produkciója is, a Kispál és a Borz dalaiból készített nem hétköznapi (jazzes, etnós) átirat. A 2002-ben megjelent, kéttucat zenészt megmozgató Meles Meles című dupla CD-t eddig egyetlen koncerten (a Trafóban) sikerült csak élőben bemutatni, a nagyszámú közreműködő miatt azóta sajnos nem akadt szervező, aki erre pénzt és energiát áldozott volna. Pedig az elmúlt évek egyik legjobb és legeredetibb produkciójáról van szó: Ágoston elemeire bontotta és dalokként más-más szempontok szerint újra összerakta Lovasiék amúgy jól ismert számait, ezzel társaival egy rendkívül sokszínű, változatos, remek ötletekkel és egyéni teljesítményekkel teli lemezanyagot hozott össze.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Ágoston Béla - A zeneközelítő >> - interjú, 2008. november

Folk 'n' jazz (Ágoston Béla portré) >> - cikk, 2000. janunár

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el