Miles Davis - Kíméletlen, kimerítő kitárulkozás

Miles Davis vitán felül a modern jazz egyik legfontosabb alakja. Ezt már életében is kevesen kérdőjelezték meg, tizenhárom évvel halála után pedig abszolút evidencia. Nem csak kiváló szólista, zeneszerző és zenekarvezető volt egyszemélyben (ilyenből a műfaj közel százéves történetében azért jócskán akad), hanem olyan kulcsfigura, aki tevékenységével alapvetően meghatározta a jazz fejlődési irányát. Jelentősége tényleg csak a legnagyobbakhoz, Louis Armstronghoz, Duke Ellingtonhoz, Charlie Parker-hez vagy John Coltrane-hez fogható.

Bár 2004-ben semmiféle évfordulója nincs - hetvennyolc éve született, tizenhárom éve halt meg, három korszakalkotó lemeze (Birth Of the Cool, Kind Of Blue, Bitches Brew) ötvenöt, negyvenöt, illetve harmincöt éve jelent meg -, az elmúlt hetekben mégis két igen fontos kiadvány látott idehaza napvilágot róla: a Quincy Troupe által lejegyzett-szerkesztett-kiegészített önéletrajzi kötete és a Mike Dibb által a Channel 4-nak készített kétórás dokumentumfilm DVD-változata.

A Miles című önéletrajzi kötet (Park Kiadó, 400 oldal, 4950 forint) eredetileg 1989-ben, tehát még Davis életében jelent meg, és az ebben a műfajban szokatlanul nyers, szókimondó és önironikus. Kíméletlen, kimerítő kitárulkozás. Davis mindenkiről nagy szeretettel beszél és egyben mindenkit kellően kiveséz, legyen szó példaképekről (Charlie Parker, Dizzy Gillespie), feleségekről (Frances Taylor, Betty Mabry, Cicely Tyson), illetve szerelmekről és muzsikustársakról. Különösen az utóbbiak voltak elképesztő nagy számban: nehéz olyan kiemelkedő jazzmuzsikust mondani az ötvenes-hatvanas-hetvenes évekből, aki ne nála kezdte volna pályafutását.

Davis zsenialitása ugyanis nemcsak abban állt, hogy mindig előre tekintett (mint a könyvben többször hangsúlyozta, csak így tudott megmaradni örök fiatalnak), hanem hogy csalhatatlan érzékkel választotta meg társait. Az ő bandájában vált közismertté például John Coltrane, Cannonball Adderley, Philly Joe Jones és Max Roach éppúgy, mint később Wayne Shorter, Herbie Hancock, Ron Carter, Joe Zawinul, John McLaughlin vagy még később mondjuk Joe Scofield vagy Marcus Miller. Más kérdés, hogy a meglehetősen öntörvényű, szüntelen kísérletező „főnököt” egy idő után mindenki rendre otthagyta.

De e nagy formátumú muzsikus sztorija nem csak a zene felől érdekes, pályája egyben jól érzékelteti az afro-amerikaiak érvényesülési nehézségeit a huszadik század második felének fehér Amerikájában. Davis már középosztálybeli fekete családban született, apja East St. Louis egyik megbecsült fogorvosának számított. Több pályatársához - például Charlie Mingushoz - hasonlóan benne is rendkívül erős volt a fekete öntudat, és bár a különböző kulturális-társadalmi mozgalmakban nem vállalt tevékeny szerepet, a maga módján folyamatosan küzdött a faji diszkrimináció ellen. Többször akadt „nézeteltérése” a New York-i fehér rendőrökkel, amit maga is gerjesztett: imádott például méregdrága Lamborghini és Ferrari sportautókkal a legmenőbb fehér környékeken villogni.

Miként az önéletrajzi kötet, úgy az eredetileg halálának tizedik évfordulójára készített The Miles Davis Story (Columbia, 125 perc, 5400 forint) sem annyira Davis művészetét igyekszik bemutatni, sokkal inkább annak személyes-családi-baráti-társadalmi hátterét próbálja megrajzolni, javarészt a barátok és muzsikustársak visszaemlékezése alapján, megtoldva jó adag korabeli bejátszással, dokumentummal. S mint ilyen, remekül kiegészíti a könyvben foglaltakat, ráadásul a mostani DVD-kiadványhoz a kiadó hozzácsomagolta Davis talán legfontosabb, egyben legsikeresebb lemezét, az 1959-ben John Coltrane-nal, Cannonball Adderley-vel, Wynton Kelly-vel, Bill Evansszal, Paul Chambersszel és Jimmy Cobb-bal rögzített Kind of Blue-t.

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el