Bár ebben a formájában vagy hét éve megy ez a műsor, valójában az 1992-ben jelentkező Világhangköltészeti Revue a kezdet. Szkárosi Endre transzpoétának ekkorra sikerült elhitetnie a Magyar Rádió irodalmi osztályán, hogy a literatúra és a hangkultúra e sajátos határterülete Magyarországon is megizmosodott már annyira, hogy érdemes legyen havi fél órás teret adni neki az éterben. És miután az első adások kedvező visszhangot keltettek, folyamatosan következett a többi, majd 1995-ben a havi harminc perc egy órára tágult. Ekkor kapta a műsor a Világgége nevet.

A ma éppen hatvanötödik számát jegyző hangfantázia-folyam [?] négyhetente hallható a Petőfi Rádión, szombaton este tíztől, az e kultúra iránt érdeklődőknek nem is rossz időben. Kitalálója, szerkesztője, mentora értelemszerűen Szkárosi Endre, két segítőtársa a rádiós szerkesztő Turai Tamás és a zeneszerző-hangmérnök Hortobágyi László, akinek stúdiójában az adás a legelső számtól kezdve készül.

Ez a kultúra teljesen rádiókonform, mondhatni, talán éppen ez a legjobb megmutatkozási formája, illetve lehetősége - vallja Szkárosi. - Az ötvenes-hatvanas évektől felnövő újabb és újabb művésznemzedékek nagymértékben a zenén szocializálódtak. A bennünket körülvevő kompozíciók, dalok, hanghatások, zenei kísérletek világszerte beépültek alkotó tevékenységeikbe. Ez a műsor lehetőséget ad arra, hogy mindent megfoghassunk benne, ami a művészetből hangban meg tud jelenni. A legkülönbözőbb zenéktől a hangköltészet legváltozatosabb formáin át egészen a filmek hangjáig, a beszéd- és zajvilágig. Ebből a rendkívül tág kultúrából próbálunk meg minden számban valamilyen sajátos egységet alkotni.

A műsor alapvetően experimentális, avantgárd, illetve alternatív jellegű kultúrát reprezentál - még ha ez ma már több ponton is összeér a "főcsapással" -, és benne a nemzeti és nemzetközi, a régi és új produkciók a legnagyobb természetességgel folynak át egymásba. A Világgége nem magazin jellegű: nem aktuális események, inkább tematikus csomópontok mentén szerveződik. Ahogy Szkárosi mondja, mindegyikhez van egy hívószó: ez a mostani esetében a "Pannontrendi". De volt korábban például Vajdasáv, Brutálszimpli, Etnomixolid, Hanghábor, Agroindusztriál, Nyelváram vagy Teuton Dada. Ennek mentén rendezik el a zenei-költészeti anyagokat, ezekhez jönnek irodalmi művek, rövid, de sokatmondó szöveg-, illetve tanulmányrészletek. Az újabbak mellé általában régebbi anyagokat is behoznak, már ami azokból hozzáférhető. És ezek a néha több évtizedes munkák remekül társulnak a hipermodern alkotásokkal. Emellett a progresszív populáris kultúra hagyományait is rendszeresen napirenden tartják: a Beatlestől a Kraftwerken át a mai elektronikus zenékig sok minden felbukkan itt. A műsorkészítők tudatosan építenek a párhuzamos hangzásokra, a hangi, stiláris és szövegi információk együttes megkomponálására. Ahogy mostanság mondják, sűrítik az információt, ettől lesz az egésznek igazán húzása.

A ma is életképes régitől az újig a folyamatok folytatódnak, új generációk alakítják őket tovább.

Ez sosem volt divatjelenség. Akik csinálják, mindig is másért csinálták - magyarázza Szkárosi. - A kor technikai civilizációjából adódóan manapság jobban összeérnek, egymásba folynak a zeneinek tekinthető elektronikus experimentációk a költői hangmunkákkal. Így a költészet és a zene között az átmenet ma sokkal észrevehetetlenebb. Másrészt viszont - és ez a probléma messzebbre vezet - az ezen az úton elég elszántan haladni próbáló fiataloknak sokkal nehezebb dolguk van. Kevesebben vannak, elszigeteltebben dolgoznak, a napi élet gondjai is jobban gyötrik őket. A mi nemzedékeink idején erős volt a kollektivitás-élmény, az akkori ellenkultúra, szubkultúra, nevezzük bárminek, több ezer főt érintett, és elég széles sávon mozgott. Most, a kor jellegéből adódóan, sokkal nagyobb a konformizmus vonzása. Régen az antikonformizmusnak erős etikai visszaigazolása volt. Ma, a piacgazdaság kizárólagossá válásával, az egész társadalom szintjén nagyon erős a késztetés, a sokszor észrevétlen kényszer a tömegfogyasztáshoz való igazodásra. Ezért is lettek sokkal elszigeteltebbek a kitartó művészek. De - és a műsor éppen ezt igazolja - nemzetközi szinten változatlan szellemi erővel működik ez a világ, megvan a maga kialakult hálózata, értéktudata. Ez mindenkit segít a túlélésben, mert van mire, van kikre támaszkodni.

Az érdeklődőknek persze nem olyan könnyű tájékozódni ebben a világban, ha többet szeretnének megismerni belőle. Ez a műsor egyfajta tájolást, viszonyítási pontot jelenthet, de aztán kevés a nyilvánosan elérhető információ, kevés a hozzáférhető hanganyag, kevés a publikus archívum. A benne mozgók zömében persze ismerik egymást, figyelnek a másik munkáira, anyagokat, kazettákat, CD-ket, könyveket cserélnek. Szkárosinak is az elmúlt huszonöt évben kialakult munkakapcsolataiból jött létre az a komputerrel modellezhető információmennyiség, amire ez a műsor épülhet. De a kitartó érdeklődőknek már régóta ott az internet, a maga lendületesen növekvő információs terével, felkereshetik az Artpool-archívumot, amely tág teret ad a kutatásoknak, és a technika fejlődésével és terjedésével a hozzáférés korlátai egyre távolabb kerülnek.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Mártha István: Támad a szél >> 303 magyar lemez, 2008

Spiritus Noister - A betű, mint zenei alapanyag >> - cikk, 2004. január

Nincs mese, itt a Világgége >> - cikk, 2003. április

Szkárosicon - A költészet energiaátadás >> - cikk, 2002. augusztus

Szkárosi Endre: Nemzeti zajzárványok >> - interjú, 1997. március

Szkárosi Endre: Hagymaláz a romtemplomnál >> - interjú, 1995. július