Nem csak az erőtlen hangosítással, de a ránkzúduló viharral is meg kellett küzdenie csütörtök éjjel Diana Krallnak Wiesenben. Az intimebb részek alatt a színpadtól harminc méterre már csak sejteni lehetett a zenei történéseket, a folyamatosan ömlő eső miatt a keskeny fedett részbe összezsúfolódott tömeg - leszámítva az időről időre hangerőért kiabálókat - viszont meglepően fegyelmezetten vette tudomásul, a régóta várt élmény ezen az estén csak részben teljesült.

Pedig az idei, sorrendben huszonhetedik Jazzfest legjobban várt fellépője kétségkívül a kanadai zongorista-jazzénekesnő volt. Jöttére nem csak az osztrákok, de az erre fogékony magyarok is megmozdultak, több százan váltottak rá jegyet előzetesen Budapesten, plusz legalább ennyien lehettek azok, akik a helyszínen tették meg ugyanezt.

Diana amúgy különösebb felhajtás nélkül érkezett, fekete nadrág, fekete blúz, leült a Bösendorferhez, jobb füle mögé igazította haját, majd belekezdett az I Love Being Here With You-ba. Könnyedén énekelt, könnyedén mozogtak az ujjai, könnyedén játszotta egymás után a dalokat, s bár értelemszerűen minden szempontból ő állt a középpontban, hagyott levegőt a társaknak is. Az erős széllökésekkel megfejelt zápor és a visszafogott hangerő azonban jelentősen megnehezítette a közönség számára ennek átélését, bár a két zavaró tényező között vélhetően összefüggés lehetett, hisz a koncert után a vaksötét faluban kellett az autókig botorkálni.

Pedig a fesztivál kezdetén még hétágra sütött a nap, ráadásul a budapesti A38 hajón egy nappal korábban hatalmas sikert aratott Tuck & Patti a wieseni nyitányon ismét hozta formáját. A Mozart-kortárs kinézetű gitáros, Tuck Andress és a termetes fekete énekes feleség, Patti Cathcart produkciója újfent bebizonyította, minimálfelállásban is lehet változatos programot adni, elmélyült jazzt, lendületes soult és közönségkedvenc popdal-átíratokat játszani.

Az őket követő chicagói zongorista-énekesnő, Patricia Barber kicsit idegesen kezdett, láthatóan zavarta a párás koraesti meleg, kis idő múlva még egy óriásventilátort is hozatott magának. Rendkívül intim és egyéni zenéjének amúgy sem kedvez az ekkora színpad, gyakorta finom váltásokra és gesztusokra épülő dalai sokkal inkább a klubokban élnek meg. Nem véletlen, hogy évekig ki sem lépett a chicagói bárok világából, bőven harminc fölött készítette el - egyébként sokáig csak helyi terjesztésű - bemutatkozó lemezét, és már negyven is elmúlt, amikor 1998-ban a Modern Coollal egy csapásra nemzetközi jazzhíresség lett.

Nem egy szórakoztatóipari díva, Wiesenben is egyszerű csíkos ingben és fekete nadrágban lépett színpadra, kendővel a fején. Játék közben szinte belebújik a hangszerébe, mélyen a billentyűk fölé hajolva próbálja a megfelelő dinamikájú hangokat kihozni a fekete fatestből. A grimaszok és gesztusok Barber játékának szerves részei, a zenei kifejezést erősítő eszközök. Amúgy egyáltalán nem magamutogató, sőt, kellően gazdaságosan bánik a hangokkal. A dalok közben nem egyszer csak hanyagul rákönyökölt a zongorára, hallgatta a többieket, és ha szükségét érezte, közbevetett néhány futamot.

Az idei Jazzfest első napjának vezéregyéniségei amúgy sem érezték elengedhetetlen szükségét annak, hogy folyamatosan a frontvonalban legyenek. Még a harminc éve pályán lévő, a csillogást egyébiránt kedvelő Herbie Hancock sem, aki itt Wiesenben - miként jelenlegi európai turnéja többi állomásain is - inkább a tőle korábban megszokott, mainstream jazzt részesítette előnyben, mint a legutóbbi lemezein hallható, az elektronikus zene és a jazz ötvözésére tett merészebb kísérleteket.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Díva a zongoránál (Diana Krall) >> - 2012. november

Krall & Barber - Wiesen grimaszok és gesztusok >> - cikk, 2003. július

Barber vs Porter >> - cikk, 2009. február