Több mint háromszázezren voltak kíváncsiak az István, a király júliusi erdélyi debütálására Csíksomlyón. Az elmúlt húsz évben Szörényi Levente, Bródy János és a napokban elhunyt Boldizsár Miklós rockoperáját számtalan formában, helyen és alkalommal állították színpadra, ehhez mérhető demonstratív sikert azonban talán csak az 1983-as városligeti premier hozott. Csíksomlyó és a horvátországi Pula után augusztus 19-én és 20-án Esztergomban, a Bazilika előtti téren ismét látható-hallható lesz, és a két előadásra, illetve a 18-i főpróbára már hetekkel ezelőtt elfogytak a jegyek.

- A csíksomlyói előadás sok tekintetben hasonlított az 1983-as városligeti premierhez - emlékezik vissza Bródy János. Az is természeti körülmények között jött létre, igaz, a mostani sokkal kedvezőbb helyi adottságokkal, hisz a csíksomlyói nyereg amolyan természetes amfiteátrum, a városligeti helyszín meg annak idején hátrafelé lejtett. A két főszereplő - Varga Miklós (István) és Vikidál Gyula (Koppány) - szintén azonos volt, ráadásul az erdélyi előadást az 1983-as darab koreográfusa, Novák Tata rendezte. És, mint Bródy hangsúlyozta, az est hangulata is erősen hasonlított a két évtizeddel korábbiéra: ugyanaz a felszabadult, demonstratív siker jellemezte. Hogy a határon már nem kell más lemezborítóban becsempészni a hanganyagot, vagy nem kell félni, hogy a Securitate elviszi a magnószalagokat, miként arra még a Rékát Csíksomlyón alakító erdélyi lány vagy a darabban szereplő székelyföldi táncosok is emlékezhetnek.

- Miután a korábbi próbálkozások előkészítésében tevékenyen részt vettem, a fiaskókat személyes kudarcként éltem meg - veszi át a szót Szörényi Levente. Mint mondja, különösen az első alkalom viselte meg, mivel épp a nemzeti kormányként nyilván tartott Antall-kabinet akadályozta meg a már megszervezett tíz állomásos turnét, ráadásul két héttel az indulás előtt. Mondván, az akkori politikai helyzetben ez túl kockázatos vállalkozás lett volna. Egy évre rá pünkösdkor Csíksomlyón tervezték az újabb bemutatót, ez ellen viszont az erdélyi egyházi körök - mindenekelőtt a gyulafehérvári püspökség - tiltakoztak hevesen, miként 1993-ban szintén az ottani papok ellenállásán hiúsult meg ugyanez. Szörényi emlékei szerint később még Tőkés László tett egy-két kísérletet egy esetleges nagyváradi bemutatóra, aztán azokból sem lett semmi. Miközben a különböző amatőr színjátszó társulatok a rendszerváltás óta folyamatosan színre viszik a darabot Erdély-szerte.

És hogy mitől változott most meg a helyzet? Bródy szerint mindez a Zikkurat Színpadi Ügynökséget vezető Rosta Mária ambíciójának és következetes munkájának köszönhető, Szörényi szerint pedig ezen felül "most ért össze az erdélyi egyházi és világi szervezők akarata". De, mint mondja, ez a bemutató sem volt egészen az utolsó pillanatig biztos, mert "a Magyarországon jelenleg hatalmon lévők az RMDSZ-en keresztül ismét meg akarták hiúsítani azt. Mondván, hátha a csíksomlyói nyeregben a bemutató a státustörvény körüli botrányok miatt tüntetéssé alakul át. Botorság viszont azt gondolni, hogy ott azok, akik azért jöttek, hogy megnézzék az István, a királyt, füttykoncertet indítanak az egyébként meg sem jelenő politikusok felé." - emlékszik vissza Szörényi Levente.

Bár ennek némiképp ellentmond, hogy a közszolgálati adón augusztus 19-én éppen a kormányfő ünnepi beszéde után ismétlik meg a július 5-i egyenes közvetítést, Szörényi szerint ez csak utólagos szerkesztés. Mint hangsúlyozza, őket egyáltalán nem zavarta, hogy a hazai politikusok egyáltalán nem, csak a fővéndök Mádl Dalma asszony, illetve Tőkés László és Markó Béla tisztelte meg jelenlétével az előadást. "Egyébként is, ahogy álltam ott van a hegyoldalban, ráadásul egész délután esett az eső, de aztán alkonyat előtt kisütött a nap, fénnyel hintette be a hegyoldalt és az emberek csak jöttek és jöttek, tízezerszámra  és ünnepeltek, abban a pillanatban minden rossz előzményt elfelejtettem - mondja.

Az idei csíksomlyói előadás amúgy is bebizonyította: bár művészi és történelmi szempontból számos logikai ellentmondás, dramaturgiai bukfenc, historikus képtelenség feszül a darabban, az István, a király mégiscsak korszakos jelentőségű mű. És mint ilyen, értelmezése szükségképpen plurális - ki-ki a maga érzelmei, elképzelései, bűnei és vágyai szerint közelít hozzá. Így vált a darab az idők folyamán politikai értelemben is önjáróvá: mindenki azt gondolt, azt vetített bele, amit akart.

"Hihetetlen, hogy annak idején ki hogyan viszonyult hozzá - reagál minderre Szörényi. - Mi, a szerzők, a közönség, a rendező, a pártbizottság és az újságírók. És ami a legmegdöbbentőbb, hogy egyesek még húsz év után is képesek leülni, és analizálni a művet, keresni a helyét az akkori pártpolitikai miliőben. A közönség meg jön, ma is, és ugyanúgy megtalálja benne a maga igazát."

"Úgy gondolom, a darab folyamatosan aktuális - reflektál Bródy. - Alapvető magyar helyzetet tükröz, ami az elmúlt ezer évben újra és újra megismétlődött. A nemzeti önrendelkezés vágya és az európai integráció eszméje történelmünkben gyakran járt külön utakon, és néha tragikusan egymásnak feszült."

"Ezért is van, hogy húsz éve állandóan kérdezik, ugyan, mi értelme van a végszónak, hogy Veled Uram, de nélküled - veszi vissza a szót Szörényi Levente. - Pulában Csóti György nagykövet külön felhívta a figyelmét az oda akkreditált és az előadáson is jelen lévő kollégáinak, hogy ez a mondat régen a Moszkvához való kapcsolatunkat határozta meg, most meg a Brüsszelhez való viszonyunkat. Hogy igaz, rendben, Veled Uram, de azért nem adunk fel minden önállóságot. Ezen kívül semmi értelme ennek a mondatnak, különösen a darabbeli szakrális helyzetben nem. De 1983-ban ezt csak így lehetett kimondani."

A nyolcvanas évek közepe táján amúgy állítólag nem sokon múlt, hogy az István, a királyból igazi nemzetközi produkció legyen. Szörényi elmondása szerint több alkalommal itt járt Tim Rice, a Jézus Krisztus Szupersztár szövegírója, különböző formákban (Szegeden, Nemzeti Színház) megnézte az előadást, majd megállapodtak, hogy a nyugati közönség "megpuhítására" az adott országokban feliratozva levetítenék a városligeti előadásból készült filmet. Emlékei szerint a film megtekintése után Rice lakonikusan csak annyit mondott: Angliában a szerzők rég beperelték volna egy ilyen munkáért a rendezőt. Így a téma lekerült a napirendről. Pedig Rice állítólag maga írta volna meg az angol szöveget, vélhetően komoly nemzetközi sikert érezve benne.

Pedig Bródy János szerint az István, a király - az eddigi külföldi, nem magyar nyelvterületen tartott bemutatók tükrében - jól képviselhetné a magyar kultúrát. Formája kellően modern, legalábbis huszadik századi, miközben történelmi témájú, és egy, a történelmünk során ismétlődő konfliktushelyzetet mutat be. Bár, mint mondja, kissé mosolyogva hallgatja azokat a komoly emberek által tett megjegyzéseket, miszerint a Bánk bán és Az ember tragédiája mellett az István, a király lenne a harmadik legjelentősebb nemzeti zeneművünk.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bródy János: Egy rezignált nyugger vallomásai >> - interjú, 2011. október

Bródy János: Dalba sűrített üzenetek >> - interjú, 2008. augusztus

István, a király >> - 303 magyar lemez, 2008

Illés - Ősök és tisztelgők >> - kritika, 2005. augusztus

Szörényi Levente: Ha már kézben a gitár >> - interjú, 2005. április

Nem járt le a Fonográf >> - cikk, 2004. június

István, a király - Koppány, a szupersztár >> - cikk, 2002. augusztus

Rosta Mária: Szörényi Levente untermanja vagyok >> - interjú, 2001. augusztus

Szörényi Levente: A darab vállaltan eklektikus >> - interjú, 2000. szeptember

Szörényi Levente: Másféle hangvételt akartunk >> - interjú, 2000. március

Szörényi, Bródy, Boldizsár: Nem akartunk igazságot osztani >> - interjú, 1997. augusztus

A körülmények áldozata volt (Kun László) >> - cikk, 1997. április

Bródy János: FifTini szép lassan visszavonul? >> - interjú, 1996. március

Szörényi Levente: Nem értékek alapján dőlnek el a dolgot >> - interjú, 1994. július

Bródy János: Éltetőm, hogy a dal elpusztíthatatlan >> - interjú, 1994. március

s