Lomtalanítottak a Kisstadion környékén, kerülgettük a sok lepukkant ósdiságot, bár akadt, akinek ez is megfelelt. Adná magát a párhuzam, de pénteken, a betonteknőbe összegyűlt tízezer ember nem megszabadulni akart a régi daloktól, hanem újraélni, újraénekelni azokat, közben meg emlékezni arra, ami egyszer már elmúlt ugyan, lélekben mégis fiatalít. Húsz éve nem játszott együtt a Fonográf, most mégis inkább a harminc évvel ezelőtti megalakulást ünnepelték, a pozitív hozzáállást erősítendő.
A meghirdetett időpontban (fél kilenc) vette kezdetét a tűzijáték, bár ekkor a közönség egy része még az autójától próbált megszabadulni a lomokkal terhelt környéken. Kisvártatva megjelent a színpadon Szörényi Levente, egy szál gitárral, és ettől kezdve jött az Utazás és a beígért időutazás. Majd szépen egymás után felhangzottak az ismert és kevésbé ismert Fonográf-slágerek, a ráadásokkal együtt összesen huszonkilenc dal, köztük a Levél a távolból, a Széllel szemben, a Gondolj néha rám, a Dal az ártatlanságról. A legvégén pedig az örök érvényű felszólítás: Lökd ide a sört!
Vén vagyok, akár a Föld - énekelte összetéveszthetetlen baszszusán Szörényi Szabolcs, a zenekar "nyugdíjas tagozatának" korelnöke az ötödik számban, de ez a produkción nem nagyon érződött. A konkurenciával ellentétben ők ezúttal sem szorultak izmos kisegítőkre (az egyetlen plusz Szörényi Örs volt), és egyes posztokon komplett stúdió-utómunkára ahhoz, hogy színpad-, illetve lemezképesek maradjanak. Még ha ők sem voltak hibátlanok. Az egykor megbízható Németh Oszkár például nemegyszer tévesztett ritmust, még az üzembiztos Szörényi Szabolcsnak is akadtak rossz belépői, a frontember Szörényi Levente pedig rendre nehezen birkózott meg a magas hangokkal. De mindez abszolút belefért, a produkció az egybegyűltek számára kétségtelen emlékezetes maradt. És bár péntek este a Kisstadion környékén a guberálók autószámra gyűjtötték a limlomot, odabenn a betonteknőben e múlt században született dalok zöme megőrizte minőségét, és közülük jó néhány bizonyosan túléli szerzőiket.
---------------------
Kapcsolódó anyagok:
István, a király >> - 303 magyar lemez, 2008
Rosta Mária - Szörényi Levente untermanja vagyok >> - interjú, 2006. március
Szörényi Levente - Megjelenésem oldalfüggetlen >> - interjú, 2006. január
Illés - Ősök és tisztelgők >> - kritika, 2005. augusztus
Nem járt le a Fonográf >> - cikk, 2004. június
István, a király - Koppány, a szupersztár >> - cikk, 2002. augusztus
Rosta Mária - Szörényit szolgálom >> - interjú, 2001. augusztus
Szörényi Levente - A darab vállaltan eklektikus >> - interjú, 2000. szeptember
Szörényi Levente - Másféle hangvételt akartunk >> - interjú, 2000. március