1881. március 25., Nagyszentmiklós - 1945. szeptember 26., New York. E két idő- és földrajzi pont között feszül századunk egyik legeredetibb és legnagyobb hatású zenei zsenijének a életműve. Bartók egyszerre volt egyetemes és magyar, s egyedülálló következetességére volt szükség ahhoz, hogy az egyéni és társadalmi konfliktusokból a régió határain messze túlmutató művészetet formálhasson. Mai összeállításunkkal soha el nem múló emléke előtt tisztelgünk.
Szokolay Sándor: A Mester mérlegén
Bartók Béla földi életét fél évszázaddal ezelőtt fejezte be. Azóta az örökkévalóság méri életművét. Nem neki kell már megállnia előttünk, az idő minket állít Bartók szigorúan pontos mérlegére. Úgy érzem, azt az örömteli és mégis fájdalmas szót, hogy magyar - a világon bárhol mondják ki, tévedhetetlenül összekapcsolják Bartók Béla nevével. Végre valaki a felületes képzettársítások és hamis "nemzet-jellegű közhelyek" elé állt.Yehudi Menuhin szerint: "Megjelenése eltitkolta jellemének felmérhetetlen tüzét és erejét. Gyémántkeménységű és gyémánttüzű volt. csupán szemei - ezek a fantasztikus módon mindent áthatoló szemek - fedték fel igazi valóját!" Kosztolányi Dezső Bartók "hamleti"-tekintetét "ezüstfej" kifejezésbe rejtette.
Szabados György: Nagyságát nem vehetjük megszokottan, hiszen ő kérhet számon minket. Számadással tartozunk, hogy mit jelentett eddig, s hogy mit jelent nekünk most, változóéletünk jelenében? Ő: - "aki másképp hagyta maga után a világot, mint ahogy találta" - mennyiben hagytuk, segítettük, hogy változtasson rajtunk? Maradandó élete után: maradandóbb a mi életünk is?
Legnagyobb érdemének érzem, hogy nem mint önmegvalósító vált egyetemessé, hanem egész magyarságát tette egyetemessé. Művészetének komolysága szinte nem is hasonlítható senkihez sem. Lényegtelent sohasem írt le, sohasem mondott, a zenéjének végső hangzó élménye messze az újítók fölé emelte. Olyan művész volt, aki magáról alig szólt, de szavait életével pecsételte meg. Fiatalon kimondta: "én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát." Csak célját fogalmazta meg ily nyíltan és pontosan. Nem adott megfelelő segítséget, titkait műveibe rejtette.
Ne csináljunk hát patronokat, közhelyeket jelentőségének néhány felületi megközelítésével, mert nem illenek hozzá a címkék és jelszavak. Bartók "szembe jön" velünk meghaladva korát, s épp ettől kikerülhetetlen. A nemzet ritkán nő fel nagyjaihoz. Mítizálásokkal nem kompenzálhatjuk mulasztásainkat. Jogos Németh László kérdés-felvetése: "mi lesz a sorsa a nemzetnek, amely közé ilyen nagyok is hiába jönnek? Elveszi tőlünk az emberiség!"
Bartók minden művéből, emberi magatartásából sugárzik a tisztaság, a lényegre törő tömörség. A zenei elemek fejlődését végigkísérte a zenetörténet leglényegesebb eredményeit át, s mindent magába tudott szívni úgy, hogy sajátjává tette. Művészete egységesít, átlényegít, megszilárdít. Szigorú belső szerkezete pedig a Költői Szabadságot szolgálja.
Művészetét Kodállyal összehangoltan a népzenei kutatás eredményeire építette. Ettől mély-gyökerű, a magyar lélek nyelvén, s azon túlmutatva is szól. Rendkívüli kifejezői erővel árad, s oly tiszta, mint a fenyvesek ózon levegője. Zenéje oly kikristályosodottan tudott magyar maradni, hogy mégis mindig európai és egyetemes ötvözetű. Sokrétűsége a rituális, kozmikus, mágikus és démonikus kifejezéseken át a Természet-Zenéig jutott el. Megismerte a Mikrokozmosz és a Makrokozmosz csodáit, a metafizikai érzék transzcendesns hangjait. Minden sötétségén átvilágít fénye.
A természet démonjait ismeri, de nem szabadítja ránk. Féken tartja a pusztító erőket. A természet csodáit közel hozván - bíztatást és vigaszt ad. Mintha aranymetszéseiben Einsteint erősítené: "oly Arány, melyben a Rossz létrejöttét megnehezíti, a Jóét pedig megkönnyíti!". A zenetörténetben átfogóbb "nagytakarításra" ki vállalkozott? És megfoghatatlan Élet-Misztériumának jelentőségét és kivételes "Csend-érzékét" bárcsak mindenki egyszer megérezhetné.
Huszonhét Egynemű-karában a magyar nép lelke él, s mégis kivételesen egyedi alkotások. Nemcsak azért van szövegük, hogy "valamire" énekeljenek. A Szavak Zenén keresztül sugárzanak. Az élet kis drámái. Kodály mondta: "milyen boldog lehetne a magyar gyermek, s micsoda emberré nőhetne, ha csak ilyenek szólnának hozzája!" Ha igaz is részben az az állítás, hogy Bartók a magyarságát megújulásában segítette, s Kodály pedig megmaradásában: a forradalmi-újító-Bartók nagysága nem elfordul, hanem összekarol Kodály klasszikusan-összefoglaló életművével.
Bartók már régen Európa és az Egyetemes Világ része. Mit is kezdhet az új-Európa velünk, ha mi csak az új-elvárásoknak igyekezünk oreintálódó-ügyességgel megfelelni? Azzal, ha nem Magunkat adjuk: értékeinkkel együtt maradunk kívül.
Morális erőt kellene bartók nagyságából merítenünk, hogy ne maradjon alakja "csak az ezer-forintoson". Emberi tartást, Rendíthetetlenséget további Utunk kifürkészhetetlenségéhez! S mindenekelőtt Zenéjéből merítünk: egy-egy éltető, frissítő kortyot forrás-tiszta Csodakútjából. Ezen az Úton előbbre szeretném látni, kultúránk egyre reménytelenebb időszakában, Bartók felé igyekvő Nemzetünket! - a magunk és a Világ közös hasznára.
Úgy legyen!
--------------------
(Szokolay Sándor beszédét az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége felkérésére írta, melyet a bécsi Theresianum dísztermében mond el az ott rendezendő Bartók Emlékhangversenyen.)
Szabados György: Bartók és az improvizáció
Bartók zenéjének az improvizativitásra tett hatása még nincsen átfogóan feldolgozva, s egyhamar nem is lehet. Magáról az improvizációról is, kettejük közül csak Kodály írt, igaz, rendkívül nagyrabecsülő, kinyilatkoztató sorokat. Holott a zene eme legősibb és bizton legörökebb gyakorlata ma újra és soha nem látott intenzítással hódít, és hatalmas vehemenciával issza, olvasztja magába a jelen, a közel- és a régmúlt ma is eleven és rokonítható hagyományait.
Ezért nem véletlen, hogy az érintkezés, ami Bartók zenéje és az improvizativitás, mint attitűd és gyakorlat között az elmúlt évtizedekben történt, a jazz-zene, s a jazz hatása alapján kibomlott improvizatív zene környezetében volt a legnagyobb hatású. Egyes alkotók esetében meghatározó. Kimondható, hogy Bartók zenéje és szelleme - Amerikától Japánig - a jelenkori muzsika eme köreiben is megkerülhetetlenné vált. A zenei improvizáció: nyelv, amely egyben az emberi létezés legmélyebb rétegei és legmagasabb dimenziói közvetlen megszólalása, s így (akár a bartóki zene) konfesszionális művészet, ami a dolog lényegét tekintve már önmagában rokonságot mutat. Ezt annak idején jól érezte Bartók maga is.
A bartóki ritmusvilág pedig, bizonyos hangközök szinte kinyilatkozató, megrendítő elemi ereje, s az a megtörhetetlen jó makacsság, ami a bartóki zene talán legmélyebb üzenete, mindezek nem voltak nélkülözhetőek a mai zenei műfajok egyikében sem, ahol és akinek a személyesség és egyetemesség még jelent valamit.
Nagy László: Bartók
Ünnep nem elég, hogy megtartsa őt,
az irgalmatlan tiszta szeretőt -
Úgy szeresd: magadat el ne vétsd.
Nevében ha lucsog a dínom-dánom:
már világgá ment egy fűszálon
s vért izzad az óceán partjain.
Ítélkező, ki nem alszik, s nem altat,
kimeríthetetlen kényes alkat,
igézi a Tündért, a jövőt.
Érte tücsökhangból niagarát
sűrít, a napraforgó spiráljain
a napkoronáig felküzdi magát.
Ó, hány remek mén dühe benne!
Diadala mégis a fegyelme,
nem csitul mégse, virrasztani hív -
Lüktet éjszakámban tündöklete -
Aranyalmánk dérvert Árgílusa, te,
mikor nyughatsz meg végleg a szívemben!
JBSZ: A rockzene bartóki gyermekei
Bartók Béla nem csak a huszadik század kortárs zenei életére, illetve az improvizatív zenére, a jazzre hatott megtermékenyítően, hanem az elmúlt évtizedek új irányzatára, a rockzenére, különösen annak progresszív szárnyára is. Zenéjének individualista, disszonáns, modern válsághangja és népzenei színezete, mely annak idején egyszerre váltotta ki a nagyközönség és a szakkritika nagyrészének heves elutasítását, jól illett a hatvanas-hetvenes évek hidegháborútól és a szülők szépen fésült, nyakkendős világától megcsömörlött fiataljainak életérzéséhez. S jóllehet ezek a fiatalok a konzervatívabb lelkületűek szemében valóságos szentségtörést követtek el, zenekaraiknak köszönhetően Bartók zenei hagyatáka a komolyzenei koncerttermeket egyre messzebb kerülő fiatalok számára is elérhető közelségbe került.
Az első együttes, amely nyíltan merte vállalni a "felnőttek kiátkozott zenei világát", az Emerson, Lake & Palmer volt. A progresszív rockzenei trió vezéregyéniségének, Keith Emersonnak klasszikus érdeklődése már a Nice-ban eltöltött évek alatt egyértelművé vált, s új formációjában csak folytatta a megkezdett utat. Az ELP bemutatkozó lemezének nyitó számaként mintjárt Bartók talán leghíresebb művét, az Allegro Barbarót dolgozta át, The Barbarian (A barbár) címmel. A Steinway versenyzongorára és Hammond orgonára átültetett interpretáció olyan elementáris és sordó lendületű volt, hogy hallatán bizony a korabeli szaksajtó is vízért kiáltott. (Emersonék egyébként Muszorszkij: Egy kiállítás képei, Csajkovszkij: Diótörő és Janacek: Szimfonietta című művét is repertoárjukra tűzték, s a fenn jelzett kompozíciók népszerűsítésében elévülhetetlen az érdemük.)
Emersonnal szinte egy időben, 1971 őszén két fiatal magyar muzsikus, Török Ádám és Papp Gyula is bevonult a Magyar Rádió stúdiójába, s rögzítette az Este a székelyeknél és Második romántáncok című Bartók-kompozíciók orgonára és fuvolára átültetett nagylélegzetű, egész nagylemezt betöltő változatát. Sajnos Bartók Péter szigorú és kérlelhetetlen tekintetére még a szalagokat is meg kellett semmisíteni, így ez a kisérlet hazánkban szó szerint a porba hullt. (Csak két évtizeddel később, a Mini jubileumi CD-jére kerülhetett fel legalább az egyik mű, Éjféli találkozás Béla bácsival a Csiki havasok alatt címmel.)
Aztán, az évek múlásával egyre többen fedezték fel maguknak Bartók dallamait és ritmusait - mint például a Renaissance vagy a magyar Panta Rhei -, sőt, a kilencvenes évek fordulóján még egy hazai zenekar is alakult Barbaro néven, (megint csak Bartók Péter akadékosságának köszönhető, hogy nevük csonka maradt), s koncertjeiken Cziránku Sándor gitáros és Herpai Sándor dobos olyan felfogásban, olyan nyelven és hangszerelésben adja elő a névadó művet, amellyel talán rekonstruálni lehet a kompozíció eredeti jelentését és elképesztő töltését. S őket sem vezette már, mint a többi rockzenei kísérlet résztvevőjét: hogy ne a passzív, kényszeredett tisztelet pora temesse mind mélyebbre ezeket az alkotásokat, hanem hogy életünk lüktető, bá időnként fájdalmas részeként hallgathassuk újra őket.