Hat nap, 12 fő- és megszámlálhatatlan alhelyszín, 180 művész, 90 show, vegyes színvonalon izzó, illetve izzadó sztárok, megannyi ismeretlen tehetség, félszázezer fiatal, sok eső, néhány tonna szemét és a Franciaországban elmaradhatatlan sétatéri keverékkutyák - röviden így lehetne összefoglalni Európa egyik legnagyobb zenei eseménye, a Le Printemps de Bourges idei hozadékát.
E 1977 óta megrendezett az idők folyamán nemzetközivé szélesedett seregszemle ebben az esztendőben is a zenei tolerancia jegyében telt el, hiszen műfaji, megjelenési, kvalitási és felekezeti hovatartozástól függetlenül sorjáztak egymás után a különböző zenekarok, illetve előadók. Volt, aki francia sanzonokat énekelt, mások a népzenéből merítettek ihletet, megint mások a hardcore kíméletlen tempójú ritmusára és energiájára helyezték a hangsúlyt, netán a fémes zajokat részesítették előnyben, de akadtak dalnokok is bőven, akárcsak a ma oly divatos - Hofi Géza egyik hőséhez hasonlatosan - „zötyögő szekéren beszélő” rapperek, borús tekintetű bluesénekesek, vagy még zabolátlan, épphogy felnőtt gyerekek. (A fesztivál „felfedezettjeiről", illetve az utánpótlás modellértékű neveléséről tegnap, a SaRock hasábjain már írtunk részletesebben.)
E monstre és a szivárvány valamennyi színét felvonultató fesztivál kebelén belül idén először - Tam-Tam France néven - nagyméretű zenei szakkiállításról és vásárról is gondoskodtak a szervezők. A háromezer négyzetméternyi területen csak úgy nyüzsögtek a különböző alternatív és független kiadók, producerek, lemeztársasági képviselők, fesztiválszervezők, menedzserek és nem utolsósorban újságírók. Csak Franciaországból nem kevesebb mint 800 tollforgató, rádiós és televíziós zenei szerkesztő jelent meg, így nem csoda, hogy a gall média nálunk elképzelhetetlen terjedelemben számolt be az eseményekről. A helyi Le Berry című lap például a Le Printemps de Bourges, illetve a Tam-Tam France ideje alatt minden nap négyoldalas mellékletet jelentetett meg, melyekből nem csak azt lehetett megtudni, hogy hol ki miben és miért lép fel, hanem hogy mely koncertekre fogyott már el réges-rég az összes jegy, illetve hol található még néhány üres ágy a későn érkezőknek.
A zenei vásárhoz - melyen Japántól kezdve Európán keresztül a tengerentúlig 25 ország 250 kiállítója mutatta be legújabb termékeit - szakmai koncertek is csatlakoztak, ahol saját hazájukban sikeres és fontos, de nemzetközi szinten még ismeretlen együttesek és előadók emelgették folyamatosan egyre feljebb a mércét, köztük a portugál Sitiados, a belga Lords of Acid, az amerikai Hidden Persuaders, a finn Greenhouse AC vagy az argentin Los Fabulosos Cadillacs. (Utóbbi például állítólag legalább akkora népszerűségnek örvend szülőföldjén mint a Rolling Stones a brit szigeteken.)
A messziről jött vándor tehát csak ájuldozhatott. A helyenként ódon középkori hangulatot árasztó város hirtelen kivirágzott, a lakók sem bánták láthatóan különösebben az ideiglenes úttorlaszokat, a duhajkodó fiatalokat, a százezer fős megyeszékhely polgármestere pedig kifejezetten dagadó mellekkel vonult végig a különböző fogadásokon. S talán nem túlzás, ha az állítom, a résztvevők egyvalamiben biztos, hogy egyetértettek: jövőre újra, ugyanitt.