Az Andrássy út 112. kertjében kissé kifakult sárga zászló hirdeti a Fiatal Művészek Klubját. Néha felkapja a szél, fújja ide-oda, de az oszloperős, a posztó bírja. Még mindig állja a sarat. A váltakozó irányú és indíttatású szeleket, viharokat, a mindent elsöprő záporokat, a szikkasztó nyári napsugarakat. A politikai hangulatváltásokat is.

Az élő szemtanúk egy része 1959-re, más része 1960-ra teszi az alapítás idejét. Létrejötténél állítólag még Aczél György, a későbbi kádári kultúrpolitika atyaistene bábáskodott. Mivel alapító okirat nincs, s az emberek többsége inkább későbbre emlékezett, a klub vezetői ezt a dátumot veszik kiindulópontnak. És ennek megfelelően ünneplik meg a közeli napokban az Fiatal Művészek Klubjának harmincötödik születésnapját.
Az akkori lelkes és ifjú művészek, festők, zenészek, írók, színészek, mivel szükségük volt egy helyre, ahol összegyűlhettek és megvitathatták az őket leginkább izgató kérdéseket, megkeresték a KISZ vezetőit, akik kisebb tanácskozás és a felettes pártszervek beleegyezését követően át is adták nekik Andrássy út székházuk alagsorát, illetve első emeletét. (Az épület legfelső szintjén egyébként ma is a KISZ jogutódja, a BIT működik.)

E patinás klubot a fiatal művészek gyakorlatilag a két kezük munkájával hozták létre: Antal Imre, Csukás István, Fajó János, Horváth Gyula, Jovánovics Miklós, Kazimír Károly, Lendvay Kamilló, Melocco Miklós, Szendrey-Karper László, Szokolay Sándor, Ungvári Tamás és társaik szó szerint otthonról hozták a székeket, asztalokat és függönyöket, maguk festettek, üzemeltették a büfét, szedték a jegyet. Így érthető, hogy a Hely léte és működése szívügyükké vált. Hiszen a klub funkciója - annak ellenére, hogy a belső falak ma máshol vannak - a mai napig változatlan: lehetőséget biztosítani a fiatal művészeknek a bemutatkozásra.

Ellenőrzőtt "sziget"

Az FMK a hetvenes évektől gyakorlatilag az ellenzéki művészek gyülekezőhelyévé vált. Nemcsak a művészeké, hanem szinte a teljes fiatal értelmiségé, hiszen zenészek, festők és írók mellett rendszeresen jártak ide szociológusok, orvosok, művészethez kapcsolódó emberek is. Ez volt az a hely, ahol - tiltott vagy nem tiltott módon - kimondhatták gondolataikat, megoszthatták azokat másokkal, még akkor is, ha a háttérben serényen jegyzeteltek a beépített ballonkabátok.

S klub természetesen egyfajta szelep-szerepet töltött be a Kádár-rendszer Magyarországában, hiszen a pártállam által engedélyezett „értelmiségi sziget”, mely - mivel csak tagságival lehetett látogatni - a hatalom számára ellenőrizhetővé vált. A mindenkori vezetősége ennek megfelelően együttműködött az államhatalommal. Minden művészeti ágnak megvolt a maga szekciója, mely saját soraiból választott magának vezetőt, akik a kötelező külső - a KISZ, a kommunista párt és a szakszervezett által +delegált - emberekkel együtt alkották a vezetőséget.

A klub tagjainak sorába - talán mondani sem kell - nem léphetett be akárki.  Alapvető feltétel volt, hogy az illető művész legyen. Nem kellett feltétlenül művészeti főiskolai diplomával rendelkeznie, de mindenképpen a művészetből kellett élnie. Gyakorlatilag a vezetőség döntötte el, ki lehet tag és ki nem. A rendes tagokon kívül voltak még tiszteletbeli és pártoló tagok is, de utóbbiak létszáma nem érte el az össztagság két százalékát. A zártkörű klub-összejövetelekre minden tag legfeljebb egy vendéget hozhatott magával.

Nagyon sokrétű és sokszínű volt ez a társaság. Innen indult többek között Bachmann Gábor, Erdély Miklós, Hajas Tibor, Hegyi Lóránt Király Tamás, Rajk László és Xantus János. Voltak állandó emberek, akik gyakorlatilag itt éltek, mások csak bizonyos napokon jártak le, megint mások csak bizonyos programokra. A klub a rendszerváltás előtt nem mindennap működött: mindig volt két szünnap, egy hét közben, egy pedig vasárnap. Hétfőnként általában filmvetítések zajlottak, keddenként változó programok, a csütörtök az irodalom és az elmélet jegyében telt el, pénteken nyíltak a kiállítások (akkor még egyhetes váltásban), szombatonként pedig koncertek, különleges (alternatív) diszkók, és performanszok minden mennyiségben.

1988-89-re - a politikai viszonyok változásával - az FMK-ba lejáró társaság szintén felhígult. Megszűnt a klub zárt jellege, s a Budapesten valószínűleg az Andrássy úton került első ízben pályázat útján új vezető egy klub élére. Klötz Ildikó korábban művészeti vezetőkét dolgozott itt, s amikor elődje távozott, pályázott. Kinevezését két tanács - egy klubon belül művészeti, illetve az akkori Fővárosi Tanács által összeállított szakmai grémium - támogatta és hagyta jóvá.

Jelenleg: „szendvics-szerkezet”

Weisz Alíz, a csepeli nagytőkés, Weisz Mandfréd lányának egykori villája ma igen meggyötört képet mutat. A lassan hűlő március végi estében fiatalok és kevésbé fiatalok tucatjai keresik fel. Az ok: hamarosan fellépnek a Tudósok. Majd, még a napforduló előtt fe Lugossy Laca, alias Batu Kármen és barátai próbálnak életet lehelni a klasszicista stílusú falak közé.

Odabenn a kiállítóhelység bezárt. Pedig a fehérre festett ajtó mögött az Amerikába emigrált orosz fotóművész, Eugene Nesterov művei igazi kulturális csemegék. Modern piramisok, Ózd, a tengerentúli Kaiser Steel Plant nehéz levegőjű pillanatképei, déli ájultság, különös zenészportrék és elhagyott városok várják, hogy szembesüljenek velük a látogatókat.

Nesterov érzékeny szemű és biztos kezű fotográfus. Málladozó ózdi „tájképein” érződik a vas- és acélszerkezetek korhadó bűze. A pergő, rothadó vakolat alól még felsejlik a szocreál kemény arcélű öntőmunkása, miközben mindenhol szenny, mocsok és hullaszag. Filmdíszletnek sem utolsó apokaliptikus vízió. Éles, mégis fáradt színek, sistergő bioenergiák. Odébb elhagyott városok, gyomverte temetők, üres koporsók, miközben egy lejárt gramofon fáradhatatlanul ismétli egy régi induló utolsó hangjait.

E döbbenetesen expresszív képek ajtó esténként ajtó mögé vannak zárva. Nincs ugyanis ember rá, hogy a sötétedés utáni forgatagban vigyázzon rá. Fél kilenc tájban csak néhány ember lézeng, főként a büfé körül, a többség tíz óra magasságában esik be, néha kellően megalapozott hangulatban.

Jelenleg „szendvics-szerkezetben” működünk: a felső szinten a BIT, az alagsorban a Made Inn, közte pedig az FMK - magyarázza Klötz Ildikó, miközben a nagyteremben a Tudósok vezetője, Bada Dada obszcén kifejezések monoton ismételgetéséből próbál dalt faragni. - A Made Inn-nek négy évvel ezelőtt, gazdasági megfontolásokból mi adtuk bérbe a saját részünket. Ha ezt nem tesszük, gyakorlatilag nem lennénk. Ezért engem személy szerint sok támadás ért, pedig nem hiszem, hogy valakinek jobban vérzett volna a szíve azért a helyért, mint nekem. De hát ez volt az egyetlen kínálkozó lehetőség arra, hogy anyagilag talpon maradjunk.

Bada Dada megbillen, levegő után kapkod, majd lassan helyreáll, miközben drMáriás vadul tépkedi a basszusgitárhúrt. A gitáros sikál, a dobos társaihoz idomulva rezegteti a bőröket, a közönség tolerálja, néha élvezi is, miközben fecseg, füstöl, emelgeti a poharat és az óráját nézi.

Ez a ház eladó?

Amióta az FMK vezetője vagyok, két alkalommal próbálták a klubot elvenni tőlünk. Először közvetlenül megválasztásom után, épp a KISZ akarta rátenni a kezét. Véletlenül szereztünk tudomást a terveikről, óriási botrány lett belőle, de a támadást kivédtük. Tavaly nyáron megint veszélybe került a klub léte. Ennek persze voltak előzményei, hiszen a fővárosi önkormányzat - amelynek ez az ingatlan ma tulajdona - gyakorlatilag három évig riogatott bennünket, hogy eladják a fejünk fölül a házat. Konkrétumokról senki nem beszélt, pletykaszinten terjedtek a hírek, ha érdeklődtünk, csak annyit mondtak: mindössze egy elgondolás.

Miközben Ildikó beszél, a teremben a szaxofon belépésével a kakofónia tovább fokozódik. „Azt csinálok, amit akarok” - üvölti a mikrofonba Bada Dada, kezével csapdos mint a szélmalom, a közönség meg tulajdonképpen megérti. Nézem az előttem ülő - székén elterülő - lány arcán a pattanást. Meg szeme körül a szaporán futó szarkalábakat. Meg a hajába simuló sapkát. Éltes kora ellenére kamaszos. Akárcsak a színpadok kínrímeket faragó és nagy vehemenciával tomboló Tudósok. Szegények, mondaná szánakozva feleségem nagymamája, úgy sajnálom őket, rossz lehet nekik. Aztán még egy utolsó gerjedés, egy jótékony robaj, s a többi néma csend. A zenészek meg eloldalognak.

Igazából tavaly nyáron vált igazán élessé a helyzet - zökkent vissza Ildikó. - Pedig korábban is megjelentek itt mindenféle idegen emberek, nézelődtek meg méregettek. Mikor megkérdeztük, mit csinálnak, mondták, a Városházán hallottak: ez a ház eladó. Mikor próbáltunk konkrétumokat megtudni, senkitől semmilyen válasz nem jött. Végül tavaly júniusban behívtak az önkormányzathoz, körülbelül negyed órában közölték, hogy költözünk a Liliom utcába. Úgy ért engem, mint egy hidegzuhany.

S hogy a főváros illetékesei mivel indokolták döntésüket? Terveik szerint az EXPO-ra létre kellett volna hozni egy kortárs művészeti központot. Ehhez az Expo-iroda megveszi az épületet, és megadja a beruházáshoz szükséges költségeket. Aztán, mint tudjuk, a világkiállítást lefújták, s az önkormányzatnak gyakorlatilag az épületet sikerült megvennie, 65 millióért. Mivel azonban mindenképpen szeretnék megvalósítani az ötletet, ha nincs rá pénz, akkor eladják ezt a házat, s az innen befolyó összegből létrehozzák a kortárs művészeti központot. Ez a történet azonban több részről sántított. Elsősorban onnan, hogy a házért kapható maximum 100 millió forint egyáltalán nem fedezné a költségeket. A legszerényebb számítások szerint is legalább a duplájára lenne szükség.

Kortárs művészeti központ

Batu Kármen, leánykori nevén fe Lugossy Laca eközben kényelmesen baktat fel a színpadra. A lábamnál elgurult üvegek, két sorral előrébb kósza cigarettából hullik a hamueső, a figyelem középpontjában pedig Batu és csapata, akik „kis pszichedelikus affinitással” vérbeli kilencvenes évekbeli dalokat ontanak magukból. Kezdetnek egy Éhes mondat, majd jön az Üsse Tao, meg aminek jönnie kell. Mindezt magas színvonalon, nemcsak a Tudósokhoz mérten, melybe tökéletesen illenek Kokó művésznőnek a Bizottságból jól ismert parasikolyai.

Úgy gondoljuk, a Fiatal Művészek Klubjára mindenképpen szükség van, hiszen ez más mint egy kortárs művészeti központ - tér vissza Ildikó a „költöztetési” tervre. - Ez egy klub és egy nagyon komoly tradíciókkal rendelkező intézmény, szerepel a japán bédekkerekben is, s a mai napig őrzi a funkcióját.

A plakátokat és a műsorokat nézve mindez igaznak tűnik. A klub a szó elkoptatott értelmében is próbál avantgárd maradni. Annak ellenére, hogy a fővárosi önkormányzattól hat és félmillió forint támogatást kap, szerényen kell élniük ahhoz, hogy e programokat megvalósíthassák. Sem a képzőművészetben, sem a zenében, sem az előadásokban, sem a filmvetítésekben nem hagyományos törekszenek, hanem arra, hogy mindig a legfrissebb és legújabb dolgokat mutassák be.

Virtuális valóság

A klubnak továbbra is komoly a nemzetközi hírneve. Köszönheti egyrészt annak, hogy ennyi ideje működik, s ezalatt sokan megfordultak errefelé, másrészt annak, hogy éveken át - amíg volt rá anyagi fedezete - nagyszabású nemzetközi képzőművészeti kiállítást rendezett. A rendszerváltozást követően hihetetlen pezsgésnek indult budapesti klubélet őket is versenyre készteti. A folyamatos megújuláshoz azonban tőke kell. Így kerülnek a programba olyan események (lásd Rémember, illetve az úgynevezett acid-partyk), melyek ugyan eredendően nem ide valók, de az ezekből befolyó összegekből lehet a többit finanszírozgatni.

- 1994. június 30-án a fővárosi közgyűlés hozott egy elvi döntést (727/94), amely az ügy megoldásának határidejének 1995. május 31-ét tették meg. - válaszolja a telefonvonal másik végéről Baán László, a főváros kulturális bizottságának volt elnöke. - Ezt az időpontot néhány héttel ezelőtt november 30-ra módosították. Szeretnénk, ha ez a kortárs művészeti központ már a millecentenáriumra elkészülne, így a tervezetnek legkésőbb őszre a közgyűlés elé kell kerülnie.

A helyzet tehát áll. Jóllehet nyílt titok, a főváros a kortárs művészeti műhely tervét támogatja, teljes mellszélességgel. Klötz Ildikóék mindenesetre dolgoznak tovább. Úgy tekintik, az FKM létező valóság. Még akkor is, ha Batu Kármen - kinek időközben melege lett, s frissen borotvált arcán lassan gördülnek lefelé a kövér izzadságcseppek - a színpadon már a virtuális valóságba „lép bele”, követve a kor irányvonalát. De Laca csak játszik a gondolattal, majd kiveti magából. Még egy utolsó lehengerlő futam, s mára elege lett mindenből.

A közönség meg felajzottan továbbáll.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Fiatal művészek a Trafóházban? >> - cikk, 1996. június

Veszélyben a Fiatal Művészek Klubja >> - cikk, 1996. május

Harmincöt éves a FIKA >> - cikk, 1995. április