A nyár első napját - amikor a világosság a legfényesebb és a legtovább tart - Maurice Fleuret francia zenetudós javaslatára a világon szinte mindenütt zenével köszöntik. No, nem a ma oly divatos agresszíven harsogó, egyszeri fogyasztásra szánt csörömpöléssel, hanem az ember legbensőbb érzéseit, gondolatait megfogalmazó muzsikával. Ami persze - hiszen környezetünk intenzíven hat ránk - nemcsak derűs, a nyár hangulatát tükröző, de gyakran zaklatott, a pokol bugyrait idéző.

Az emberiség egyik legősibb művészeti ágának társadalmi szerepét és jelentőségét régóta ismerik. Tudták, kihasználták a sámánokkal szövetkező törzsfők éppúgy, mint napjaink megfoghatatlan, de tagadhatatlanul létező establishmentjének fő manipulátorai. A zene ugyanis sokkal inkább feltételezi az emberi jelenlétet és kapcsolatokat, sokkal inkább közösségi érzéseket testesít meg, sokkal inkább szocializál, mint bármely más művészeti ág. Ugyanakkor olyan sajátos és rendkívül széles skálájú jelzésrendszerrel rendelkezik, amelyik jelentős mértékben eltér az általános emberi kapcsolatokban megszokott, alapvetően verbális érintkezéstől. Ez teszi lehetővé, hogy olyan érzelmeket, olyan hangulatokat tudjon közvetíteni, amelyeket szavakban nem, vagy csak nehezen tudnánk kifejezni.

A zene ugyanakkor hihetetlen erőforrás. Sokszor a legnehezebb, legválságosabb időszakokat segít túlélni. Tudatunk olyan rétegeire hat ugyanis, amelyek erősen befolyásolják közérzetünket, hangulatunkat és ezáltal egész (társadalmi) magatartásunkat. S a legjobban segít abban, hogy túltegyük magunkat önnön korlátainkon.

A második világháborúban a német katonák Wagner operáira meneteltek a halálba. Reménykedve, hogy túlélik. A vietnami dzsungelben súlyosan sebesült amerikaiak Rolling Stones-dalokat énekeltek. Reménykedve, hogy túlélik. Vedran Smalovic, a Szarajevói Opera vonóskvartettjének egyetlen életben maradt tagja pedig az időközben temetőnek használt helybeli futballstadionban, golyó- és repeszdarabok zivatarában, Paul McCartney-, Albinoni- és Grieg- darabokat ad elő a háborúban elhunytak emlékére. Talán bizakodásért, hogy túléli. Miközben négy földrészen, a világ 65 országában milliók zenélnek, és tízmilliók hallgatják a Zenét.