A véletlen - vagy talán a sors? - hozta úgy, hogy Hobo és Márta István Légy ostoba! című József Attila estjének ötvenedik, jubileumi előadását a „magyar olaj bölcsőjében”, Bázakerettyén tartották. Az ezerkétszáz fős zalai település szabaddemokrata csoportja a polgármesteri hivatallal karöltve hagyományteremtő céllal a hét végén két napos rendezvénysorozatot szervezett, erre hívták Hobóékat.

A programokat megpróbálták úgy összeválogatni, hogy lehetőleg minden korosztály és minden réteg megtalálja a neki megfelelő szórakozást: volt néptánc, bábszínház, modern zenei és irodalmi est, kézműves kirakodóvásár, utcabál, még sárkányrepülő bemutató is. Annak ellenére, hogy a helyi szervezők - elmondásuk szerint - nem akartak politikai színezetet adni a dolognak, azért minden szentnek maga felé hajlik a keze, s neves ellenzékiek (Demszky Gábor, Fodor Gábor és Pető Iván) részvételével, mérsékelt érdeklődés mellett, mégiscsak rendeztek politikai vitafórumokat.

Maga a helyszín sem mindennapi háttérnek bizonyult a József Attila előadás számára. Bázakerettye igazi bányásztelepülés. A Magyar-amerikai Olajipari Részvénytársaság végzett itt próbafúrásokat 1937-ben, egy ilyen fúrás nyomán tört először Magyarországon felszínre a fekete arany. A tengerentúliak igazi amerikai jellegű települést hoztak itt létre. Ahol a domboldal engedte, épültek a házak. Nincsenek utcák, kerítések, csak fasorok és sövények. S hogy a kapitalisták észjárása mennyire kiszámíthatatlan, mi sem jelzi jobban, mint hogy a háború kitörése ellenére tovább építkeztek. A Dérynéről elnevezetett kultúrházat például 1941-ben adták át. Nos, ebben az épületben tartották a jubileumi előadást.

Hobóval együtt nézzük az előadásra gyülekezőket. Fiatal lány és fiú lép hozzánk, s rúzzsal autógrammot kérnek farmerdzsekijük hátára. „Tudjátok, hogy nem Hobo Blues Band lesz!” - figyelmezteti őket az est hőse. „Igen, hallottunk, verseket fogsz mondani” válaszolja rá a lány, kedvesen elmosolyodik, majd továbblibben.

„A HBB tizennégy éves pályafutása alatt számos nehéz helyzetben játszottam - lamentál Hobo - Úgy gondolom, az „igénytelenség tomboló korszakában” éppen itt, Bázakerettyén, ilyen helyzetben kell kiderülnie, mennyit ér a dolog. Biztos, hogy nem lesz telt ház, de ha egyetlen ember nézi nyitott szívvel az előadást, létrejöhet a kapcsolat.”

Az estet nyolc órára hirdették meg. A művelődési ház mellett Márta Istvánnal - mi másról? - Kapolcsról beszélgetünk, amikor háromnegyed nyolckor arra leszünk figyelmesek, hogy elkezdődött. Káromkodás, futás, loholás. A megfelelő résznél Márta, ahogy van, farmerben felmászik a színpadra és nekiáll verni az olajoshordókat. A nézőtéren döbbent csend. Az összegyűltek nagy része nem tudja mire vélni a dolgot. Ezért inkább hallgat. Mások mocorognak, ki-be járnak. Két gyerek mellettem hangosan majszolja a vajas kenyeret. Miközben Hobo a színpadon a lelkét is kiteszi. Ordít, suttog, veri a mellét, fintorog, gúnyolódik, majd töri az üveget. És közben virágot ültet a hideg vasúti sínpár közé.

Mire vége az előadásnak, szakad róla a víz, S bár a közönség lelkesen tapsol, többségük - főleg akik a nevek miatt jöttek el - láthatóan nem tud mit kezdeni az egésszel. Nem erre számítottak.

„Talán ez az előadás volt eddig a legnehezebb - magyarázza az est főhőse néhány órával később, a nagy zalai éjszakában. - Egy idő után kénytelen voltam „befelé” lépni. Ez nagyon megviselt, de a közönség azon részével, amely azért jött el, amiért mi, sikerült találkoznom. Ez az előadás észre is térített: nem csak a budapesti és vidéki színházlátogató közönség létezik, hanem vannak más emberek és más körülmények is, amelyeket meg kell próbálni legyőzni. S hogy itt sem felesleges József Attilát előadni.”

Ez tehát az ötvenedik, s eddig húszezren voltak kíváncsiak rájuk. Mint Hobo hangsúlyozta, örülni és becsülni kell, hogy a József Attila verseiből kisugárzó fényeket az ember fel tudja fogni és tovább tudja tükrözni. És igenis van mit tükrözni, hiszen az előadás a Katona József Színházban minden látogatási rekordot megdöntött. Miután nem színész, az egészet sokkal inkább megéli, mint előadja. A versek így kihatnak a személyes életére is. Megtisztítják, fegyelemre, belső alázatra és tiszteletre kényszerítik nemcsak a költő, de a közönség és a többi ember irányába is. Ez szerinte rég túl van azon, amit színpadi előadásnak lehet nevezni.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Apák rock and rollja (HBB 30) >> - kritika, 2009. január

Hobo: Bolondvadászat >> - interjú, 2008. szeptember

Hobo: Vadászat >> - 303 magyar lemeze, 2008

Hobo idegen tollai >> - kritika, 2004. július

Hobo: Blues, színház, költészet >> - interjú, 2002. december

Hobo: Meggazdagodni már nem fogunk (A HBB 20 évéről) >> - interjú, 1998. április

Hobo: Adjatok a kutyáknak húst! >> - interjú, 1998. január

Hobo: A vadászat túlélői >> - interjú, 1997. január

A 66-os út végén (Hobo Amerika-könyvéről) >> - cikk, 1996. január

Hobo: Kerouac nyomában a 66-os úton >> - interjú, 1995. november

Hobo: A blues nem nyafogás >> - interjú, 1993. június

Bázakerettye és József Attila >> - cikk, 1992. május

Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >> - cikk, 1992. december

Hobo: Úton lenni boldogság, megérkezni a halál >> - interjú, 1991. június