Amikor néhány hete a Mária és a Pál utca sarkán megnyitották Budapest első jazzkocsmáját, sokan nem sejtették, milyen jelentős eseménynek lehettünk szemtanúi. Jóllehet a Merlin pár héttel korábban nyitott, mégis a Biliárd fél 10 az első olyan szórakozóhely Budapesten, amely kifejezetten e műfaj felkarolására és terjesztésére specializálódott. Európában is kuriózumnak számit, hogy valahol - nemcsak a hétvégeken, hanem a hét minden napján - élő jazz szóljon. Márpedig az itt összesereglő 100-150 ember estéről estére találkozhat a magyar jazzélet színe-javával: a Kőszegi, vagy a Babos Trióval, Binder Károllyal, Pege Aladárral, a bluesos Palermo Boogie Ganggel, valamint fiatal, pályájuk elején járó, de tehetséges jazzmuzsikusokkal.
Nem igazán. Most tanuljuk a szakmát. Olyasmit akartunk csináljunk, ami még nincs. Miután Marjay Zsolt barátommal, a másik tulajdonossal, egyaránt vonzódtunk a jazz felé, megpróbáltuk ezt. Mégha tudvalevő, mennyire kockázatos és kiszámíthatatlan erre a műfajra ráállni, hiszen ez a zene nemcsak nálunk, de bárhol a világon rétegzene. Magunk is meglepődtünk, hogy az építkezés utolsó fázisában, amikor kezdett terjedni a vállalkozás híre, egymás után kerestek meg bennünket a zenészek. A konzervatóriumot végzetteknek nincs hol játszani, itt van rá lehetőségük bőven. Minden nap este 8-tól 10-ig. És ha megnézed a műsort, láthatod, hogy próbáljuk tartani a minőséget.
A közvetlen kapcsolat. Nem lehet összehasonlítani azt, amit akkor érzel, amikor lenézel a színpadról és csak masszát látsz, és azt, amikor egy méterre játszol az emberektől. Dés Laciék a múltkor három után sem tudták abbahagyni, pedig szinte levegőt sem lehetett kapni. Nem véletlen, hogy Miles Davis vagy Al Di Meola is rendszeresen jár klubokba, mert ott annyira szoros a közönséggel a kapcsolat, hogy azonnal észreveszed rajtuk, ha valami rosszat vagy jót játszol. Koncertek után fél órával is döbbenten állnak az emberek, érezni lehet a levegőn, hogy tele van elektromossággal.
Hogyne. Az emberek egyszerűen ki voltak éhezve egy ilyen típusú helyre. A közönség 60-70 százaléka rendszeresen lejár, és csak most kezd felfutni az egész Amikor belevágtunk, az egyetemistákra és a fiatal értelmiségre számítottunk, és örömmel mondhatom, hogy találkoztak az elképzeléseink. Úgy érzem, családias hangulat alakult ki. Próbáltuk nem túllihegni a dolgot: legyen meg a megfelelő komfortfokozat - tiszta legyen, le lehessen ülni -, de ezenfelül puritánok próbálunk maradni. És ez tetszik az embereknek.
Könnyű arra fogni, hogy az odajáró emberek alakítják a hely arculatát. Szerintem, ha te nem teszel ez alá, biztos, hogy nem válik sznobbá. Mi ugyanis semmi olyat nem teszünk, amivel ezt provokálnánk. Ugyanakkor érezzük, a zenészek szeretik a helyet, szívesen jönnek játszani. Hosszú távon gondolkodunk. Számításaink szerint a kilencvenes évek közepére kell ennek európai hírűvé érnie. Ha idejön valaki Magyarországra és jazzt szeretne hallgatni, akkor tudja, hova kell jönni.