A tavaly nyári nagyszabású újraegyesülési koncertsorozat (Turn It On Again) jó apropónak tűnt, hogy az EMI megtegye azt, amire a rajongók már régóta vágytak: feltuningolva, dokumentumokkal bőségesen ellátva újra megjelentesse a Genesis valamennyi stúdióalbumát. Ezt végül három menetben tették meg. Tavaly tavasszal az 1976 és 1982 közti öt nagylemezt publikálták, fél évre rá az 1998-ig tartó utolsó éra meglehetősen kommersz négy produktumát, ezen az őszön viszont végre megérkeztek a rocktörténelmi szempontból messze legizgalmasabb, Peter Gabriel fémjelezte korai korszak hangzó és képes dokumentumai. (Kivéve a zenekar embrionális korszakát rögzítő debütáló korongot.) Valamennyi kiadvány egy feljavított CD/SACD hibrid korongot és egy DVD-t tartalmaz, utóbbin videoklipekkel, korabeli tévéfelvételekkel, kiadatlan régi koncertanyagokkal, illetve friss interjúkkal, amelyekben a tagok az adott album készítésének körülményeit, emlékeket idézik fel. Az igazán fanatikus gyűjtők pedig az egészet megvehetik három darab, szépen kivitelezett box-setben.

Meglepő, bár érhető, hogy az eredetileg 1969 márciusában kiadott első nagylemezt (From Genesis To Revelation) miért hagyták ki a mostani összkiadásból. Egyrészt az egyetlen Genesis-album, amely anno nem náluk jelent meg, másrészt ez a korong tényleg csak amolyan felvezető előjáték a későbbi korszakos művekhez. A progresszív rock másik korszakos csapatához, a Yeshez hasonlóan ugyanis a Genesis szintén évekig kereste a maga hangját, mire 1970-re megtalálta. A diákkorú muzsikusok kezdetben nem vették elég komolyan a pályát: akkor, amikor a King Crimson, a Jethro Tull, a Colosseum és a Nice felbukkant, ők inkább tanulmányaikkal voltak elfoglalva.

A From Genesis To Revelation szinte teljesen észrevétlen maradt az 1969-es év amúgy rettenetesen erős zenei kínálatában. S ha a Genesis nem futotta volna be később azt a pályát, amit befutott, vélhetően nem is tartanánk számon ezt az albumot. Talán az sem véletlen, hogy sokan nem is ezt, hanem az 1970 októberében megjelent Tresspasst tekintik az első Genesis-albumnak. Mégha a zenekar klasszikus felállása - Peter Gabriel (ének), Steve Hackett (gitár), Tony Banks (billentyűsök), Mike Rutheford (basszusgitár), Phil Collins (dob) - csak a következő, Nursery Cryme című albumra állt is.

A bizarr, többértelmű, az élet sötét oldalára rávilágító, időnként kifejezetten drasztikus és horrorisztikus szövegek és az ehhez kapcsolódó színpadi teatralitás a hetvenes években központi szerepet játszottak a Genesis produkcióiban, és jelentős mértékben hozzájárultak a zenekar hírnevéhez. Az amúgy is meglehetősen extravagáns Peter Gabriel hol teljesen fehérre, hol egészen tarkára mázolt arccal énekelt, hol különböző maszkban és meghökkentő (gyakran fluoreszkáló) jelmezekben jelent meg a színpadon. Amolyan egyszemélyes multimédiás show-kat tartott. Nemcsak elénekelte, hanem el is játszotta a dalokat, köztük pedig komikus vagy álomszerű történetekkel szórakoztatta a közönséget. A misztikusságot csak fokozta, hogy a világítástechnikát sem mindig a hagyományos módon alkalmazták: a korszakot és a stílust meghatározó fényorgia helyett időnként egészen visszafogott vagy gyakran ki is kapcsolt lámpák mellett - UV-égők sejtelmes fényénél - zajlott az előadás. Nem csoda hát, ha a hetvenes évek közepére a Genesis minden tekintetben a progresszív rock legnagyobbjai közé emelkedett.

1974 novemberében jelent meg talán leginvenciózusabb és legszürreálisabb, furcsa váltásokkal, bizarr karakterekkel és maró szarkazmussal teli albumuk, a The Lamb Lies Down On Broadway. Az ezt követő turnén azonban végképp megromlott a viszony a tagok között, és végül 1975 augusztusában Peter Gabriel bejelentette, hogy inkább szólóban folytatja tovább.

Ekkor Phil Collins lépett elő a dobok mögül, és vette át az énekesi szerepet, és ezzel a Gabriel-éra után kezdetét vette a Collins-korszak. Az ő vezetésével készült első produkciókon még sikerült megőrizniük a korábbi színvonalat, a nyolcvanas évekre azonban nagyságrenddel populárisabb nagylemezek sorát jelentettek még. Ezzel a mainstream média kegyét is elnyerték, slágereiket (Misunderstanding, Mama, That's All) rendszeresen játszották a rációk, és ebben az időszakban már tényleg a legnagyobb szupersztárokkal emlegették együtt őket.

Aztán évekre eltűntek a nyilvánosságból. 1991-ben egy közepes lemezzel próbáltak visszatérni, mérsékelt sikerrel. 1996-ban Phil Collins inkább a szólókarrier mellett döntött. S bár Mike Rutheford és Tony Banks a korábban grunge-os Ray Wilsonnak még próbálkozott, a Genesisnek 1999-re tulajdonképpen vége lett.

Az újraegyesüli hullám azonban őket sem hagyta érintetlenül, Rutheford, Banks és Collins 2007 nyarán még egy turné erejéig feltámasztotta a márkanevet, a tizenkét országra kiterjedő világkörüli sorozatból még DVD-t is megjelentettek. Az EMI meg ennek apropóját végre feltuningolva, dokumentumokkal bőségesen ellátva újra megjelentette a zenekar stúdióalbumait.