Kiss Erzsi - szűkebb környezete szórakoztatására - állítólag már gyerekkorában énekelgetett magának nem létező nyelveken, de aztán kirakatrendezőnek és dekoratőrnek tanult, s a nyolcvanas évek derekán a kísérleti színház (mindenekelőtt a Jeles András-féle Monteverdi Birkózókör) felé vette az irányt. A nagyközönség előtt énekesként - leszámítva egy-két korábbi alkalmi beugrást - csak 1996-ban mutatkozott be, „virtuális népzenéje” viszont azóta a hazai zenei élet egyik jellegzetes és folyamatosan változó színfoltja. Kinono címmel nemrég jelent meg negyedik nagylemeze.

Persze sokféle hatásból gyúrja egybe dalait, de amit ő képvisel, az valóban unikum - nem csak idehaza, külföldön is. Alapjaiban ma is ugyanazt teszi, amit tíz évvel ezelőtt: angol, francia, spanyol, arab és meghatározhatatlan szláv lüktetésű nyelven fantáziál, teszi a hangokat, betűket, magán- és mássalhangzókat egymás után, kizárólag a ritmust és a zeneiséget szem előtt tartva.

Az eltelt évtized persze az ő zene világát, miként az azt megszólaltató eleven formációt sem hagyta érintetlenül. Kiss Erzsi 1996-ban Hajnóczy Csabával (Kontroll Csoport, Kampec Dolores) még duóban kezdte, majd csatlakozott hozzájuk Kenderesi Gabi, és az akkori, leginkább kortárs-kísérletinek nevezhető dalok alapvetően énekhangokra, illetve Hajnóczy minimál-gitárjátékára épültek. Aztán egyre több ritmushangszert vontak be, a számokban egyre több lett az erő, egyre dinamikusabb a megszólalás. A debütáló 1998-as koronghoz képest a 2001-ben megjelent második lemez (Deladela) sokkal keményebb, sokkal húzósabb volt. Két igazán vokális dal került csak rá, a többiekben a többiek domináltak, jó kis alterockos hangulat és hozzáállás, amit kis túlzással csak ez a semmi máshoz nem fogható ének tett egyedivé. Plusz végig ott volt benne egy érdekes, érzékeny kettősség: a finomabb, nőiesebb jelleg és az ezzel sokszor szembefeszülő keményebb, férfiasabb vonal.

2002 decemberére aztán az is egyértelművé vált, hogy a két alapító kapcsolata megfáradt, Hajnóczy Csaba (Kenderesi Gabival) kivált, és Kiss Erzsi új, kivétel nélkül jazztanszakot végzettekből álló társulattal folytatta. A nála egy generációval fiatalabb Sütő Mártonban remek alkotótársra lelt, zenéje könnyedebbé vált, a húzósabb, rockosabb hangvételen sokat oldott a jazzes megközelítés, és azóta programjukat egyre erőteljesebben lengi be a hetvenes évek hangulata. Ennek első kézzel fogható produkciója volt a 2003-as Röné álma, melyből szinte következett a most megjelent Kinono. Az új album funkysabb, dallamosabb, táncolhatóbb lett elődeinek, helyenként kifejezetten progresszív rockos felhangokkal (az egyik dalban még a korszak jellegzetes hangszere, a Hammond-orgona is megszólal).

Ahogy az elmúlt tíz évben változott az Egy Kiss Erzsi Zene, úgy lett egyre népszerűbb, legutóbb - a hivatalos lemezbemutatón - az A38 hajó gyomra például simán megtelt rá. És az új dalokra be is mozdult rendesen a tömeg. Minden persze nem jelenti azt, hogy Kiss Erzsi manapság tudatosabban írná, formálná dalait, mint tette azt korábban, inkább csak engedi, hogy hassanak rá a dolgok, a társak, meg a mindenkori hangulata. Most a sok hatás errefelé vitte magával.

--------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Ambivalens bajleves >> - kritika, 2009. október

Egy Kiss Erzsi Zene: Egy Kiss Erzsi Zene >> - 303 magyar lemez, 2008

Kiss Erzsi - Képzelődöm és lubickolok >> - interjú, 2008. október

Kiss Erzsi - Több sávon improvizálva >> - cikk, 2007. január

Kiss Erzsi - Deladela és a többiek >> - cikk, 2001. december

Egy Kiss Erzsi Zene >> - cikk, 1998. szeptember