Hobo idegen tollai

Készült: 2004. július 17. szombat, 01:00 | Jávorszky Béla Szilárd – Népszabadság

Huszonhat éve vesz részt Földes László Hobo a nagy magyar rock and roll cirkuszban, és ezt az időszakot számára a blues mellett a színház és a költészet is erősen meghatározta. A bő két és fél évtized egyes periódusaiban a Hobo Blues Band kereteken belül sok minden számára kedveset, de elvben oda nem illőt - verset, bohóctréfákat, kuplét, színházat, népzenét - sikerült megvalósítania, más periódusaiban pedig rá kellett jönnie, ez a szellemiség nem minden tag számára világos vagy lényeges. Ekkor kezdett el előbb egyedül, később más muzsikusokkal összefogva a HBB mellett mindenféle zenés-irodalmi műsorokat létrehozni. Majd főként e társak segítségével jó öt évvel ezelőtt teljesen megújította együttesét, és a Hobo Blues Bandben azóta ismét minden ott van, ami számára kedves: blues, színház, költészet.

Véletlen egybeesés, de nagyjából a rendszerváltás óta építgeti a maga képzeletbeli hármasoltárát. Középen József Attilával, a két szélén Jim Morrisonnal és Vlagyimir Viszockijjal. Emellett a kezdetben ott voltak a fekete bluesénekesek (Muddy Waters, Elmore James, Willie Dixon), a fehér bluesrockerek (Rolling Stones, Cream, Fleetwood Mac), Bob Dylan és Jimi Hendrix, majd jött hozzájuk Allen Ginsberg, később Tom Waits, legutóbb Francois Villon. (Plusz egy-két vers/dal erejéig korábban Pilinszky János, Eörsi István) Nagyjából ők tehát Hobo mesterei, előttük rója le tiszteletét legújabb dupla CD-jén, aminek címe stílszerű: Idegen tollak.

Elsőre persze különös, hogy egy közismerten antialkoholista, antinikotinista és anticsapodár ember, mint Hobo miért olyan mestereket választ magának, akik kivétel nélkül önpusztító életet éltek, és haltak meg magukra maradtan, idő előtt. A bennük meglévő és műveikben megjelenő mélységes szenvedést és az ezzel némiképp összefüggő mélységes szenvedélyt azonban Hobo a maga módján szintén megélte, és a nehéz pillanatokban bevallása szerint éppen ezek a versek, dalok, költemények segítettek neki. Gyakorta érezte még úgy, hogy egyes sorokat, gondolatokat helyette is megírták, de hát ezzel nincsen egyedül.

Ez a mostani CD több szempontból mérföldkőnek számít Hobo pályáján. Egyrészt a különböző kínban, korban és közegben élő mesterének műveiből sikerült egységes egészet gyúrnia, bő két óra terjedelemben meggyőző szellemi-kulturális ívet húznia Villontól Viszockijon át Waitsig. Másrészt ez az anyag ezúttal tényleg úgy szólal meg, ahogy azt a szöveganyag megérdemli: profin, igényesen, sokszínűen, részleteiben is kidolgozottan. A főként jazzen edzett muzsikusokból álló csapat ugyanis az elmúlt években tökéletesen összeért, a zongorista Nagy Szabolcs játéka, hangszerelési leleményessége külön főnyeremény, de ugyanez elmondható az amúgy sokat foglalkoztatott Hárs Viktor bőgősre/basszusgitárosra és Gyenge Lajos dobosra vagy a máshol kevésbé szereplő fiatal gitárosra, Fehér Gézára. Így ez a bő két óra nem csak szellemi, de zenei értelemben is erős kaland, mégha helyenként (különösen a második CD-n) az élmények kevésbé markánsak és maradandónak.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kopaszkutyából nem lesz szalonna >> - cikk, 2011. október

Apák rock and rollja (HBB 30) >> - kritika, 2009. január

Hobo: Bolondvadászat >> - interjú, 2008. szeptember

Hobo: Vadászat >> - 303 magyar lemeze, 2008

Hobo idegen tollai >> - kritika, 2004. július

Hobo: Blues, színház, költészet >> - interjú, 2002. december

Hobo: Meggazdagodni már nem fogunk (A HBB 20 évéről) >> - interjú, 1998. április

Hobo: Adjatok a kutyáknak húst! >> - interjú, 1998. január

Hobo: A vadászat túlélői >> - interjú, 1997. január

A 66-os út végén (Hobo Amerika-könyvéről) >> - cikk, 1996. január