Jubilál a Dél-Alfröldi Szaxofonegyüttes, vendégként pedig meghívta Szelevényi Ákost és zenekarát - igazán húzós, szúrós jazzbulinak nézünk elébe ma este a Trafóban. Népzenei gyökerek és zabolátlan jazzimprovizációk várhatók, kellő nyersességgel, kellemmel és lendülettel.

Fotó: Velledits Éva

Bár évek óta felfigyeltek egymás zenéjére, először tavaly szeptemberben a párizsi Cabaret Savage-ban találkoztak, külön-külön előadott blokkjaik után együtt improvizáltak vagy egy órát. E rendkívül energikus, helyenként a kakofónia határát súroló est fizikailag is komoly teljesítményt jelentett, szellemileg pedig felért egy sokkterápiával. Különösen Szelevényi volt elemében, mégha a líra és zenei káosz közti hangulati váltásaiban nem lehetett mindig partner a hallgatóság. "Nem próbáltunk előtte semmit, de éreztem, kellően érezzük egymást, így velük ezt meg lehet valósítani" - kommentálta Ákos később ezt az elementáris találkozást. Majd felkérte a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes tagjait, hogy közösen adják elő az Amiens-i Filmfesztivál felkérésére Huszárik Zoltán Elégia című művére írt kilencven perces, nagy ívű improvizációkra épülő darabját. Ezek után nem meglepő, hogy a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes pedig Ákosékat hívta meg vendégnek.

"A Dél-Alföldön születtünk. Szarvas, Zenta, Szeged, Tótkomlós. Sok évi zene-, népzene-, néptánctanulás után magával ragadott bennünket a jazz, illetve más improvizatív lehetőség. Ezzel az együttessel mindig válaszúthoz érkezünk, ahonnan egyformán mehetünk vissza, a gyökerekhez, vagy előre, új utakat keresve. Zenénk közös találkozási pont. Free jazz." - írták még első CD-jük kísérőfüzetébe, és alapjaiban most is ehhez tartják magukat. A kezdeti kvintettből mára csak a szűk mag, Ágoston Béla, Burány Béla Pöcök és Szokolay Dongó Balázs maradt, jó ideje a budapesti Benkő Róbert bőgős és a kőszegi Geröly Tamás dobos játszik velük.

Első lemezük, az Esthajnal még a hazai Rana In Fabula gondozásában jött ki, a második már a londoni November Musicnál. Shu-Fang Wangnak, a cég tajvani születésű vezetőjének Pallai Péter, a BBC magyarországi tudósítója mutatta be őket, és Wang azonnal "rájuk mozdult". Azelőtt csak a Muzsikásról és Sebestyén Mártáról hallott, magyar népzenei alapú jazzről nem. Eljött, tájékozódott, majd két éve Dresch Mihály és Szabados György egy-egy korongja mellett a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes második, Kalamona című CD-jét is megjelentette.

Zenéjüket nehéz behatárolni, a népzenei gyökér persze tagadhatatlan, akárcsak az ehhez társuló jazzes és kortárs elemek. Az biztos, hogy alapvetően kötött anyag, fegyelmezett kompozíciók sora, egyre jobban visszafogva a zsigerből induló érzelmi kilengést. Bár a többszólamú részeket, a szaxofonkórusokat nem könnyű összehozni a népzene sugallta nyelvezettel és szokásokkal, a zenekar tagjai erre változatlanul igen bíztató erőfeszítéseket tesznek.

Ma esti vendégüket, partnerüket, az 1986 óta Franciaországban élő magyar szaxofonost, Szelevényi Ákost lassan itthon is kezdik meg- és elismerni, mégha kinn megjelenő lemezei nehezen és drágán jutnak el hozzánk, és ez a mostani még csak a harmadik alkalom, hogy zenekarával hazalátogat. Pedig Franciaországban a Universal helyi részlegénél eddig már négy albuma - Imafa, Omeko (mindkettő 1998), Élettér (1999), Kebelen (2001) - jelent meg, az ötödik - Lenne (2002) - pedig május közepén kerül odakinn a boltokba. És a tervek szerint ősszel és jövő tavasszal jön ki az újabb két anyag. De hát miért is ne folytatnák az együttműködést, hiszen ezek a korongok jelenleg ebben a műfajban a galloknál az egyik legkeresettebbek.

Pedig már többször megírtam: Szelevényi meglehetősen öntörvényű, kísérletező kedvű jazzmuzsikus, sokkal inkább belső késztetéseire, semmint a külső elvárásokra figyel. Úgy lett az elmúlt években választott hazájában sikeres, hogy igazából nem integrálódott a rendszerbe, megmaradt kívülállónak és következetesnek. Hogy egy buli hol indul és hova érkezik, az teljességgel az ő hangulatától függ, hogy egy lemezen mi, mikor és hogyan szólal meg, úgyszintén. A kiadó kérésére ésszerű mennyiségű stúdiót biztosít, ahová aztán Ákos sosem úgy megy be, hogy kész lemezanyagot visz a fejében magával, hanem sokszor ott helyben születik a koncepció, egy-egy kompozíciót társaival több változatban, több megközelítésben is rögzít, gyakorlatilag korlátlan mennyiségben, közben másfelé is elkalandoznak. Aztán ezekből a többórányi felvételkötegekből valamilyen elv szerint időnként összerendez egy nagylemezre valót.

Sok minden megváltozott persze Párizsban azóta, hogy Ákos, úgy tűnt, révbe ért. Három évvel ezelőtt a főpolgármester - arra hivatkozva, hogy zavarja a környéken lakók nyugalmát - vagy 15-20 olyan klubban, presszóban, kávézóban tiltotta be az élőzenét, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné tette többet között számára is a rendszeres fellépést, ezáltal a biztos megélhetést. Ezért is döntött úgy, hogy időközben megszaporodott családjával inkább Marseille-ben telepedik le. Mint mondta, ez is nagyváros, de már nem európai, nem véletlen, akinek általában elege lett a "rendszerből", az általában ide telepedik le. Új zenésztársakat is talált magának ott, a bőgős Christian Braziert és a dobos Gildas Etevenard-t. Igaz, változatlanul nincs ott egy olyan klub, ahol rendszeresen felléphetnének.

Időközben abból is elege lett, hogy munkái nem, vagy csak nehezen és drágán jutnak el Magyarországra. Ezért a napokban útjára indított egy "kalóz-sorozatot", melyben kizárólag koncertfelvételek jelennek majd meg. Egyfajta dokumentumok - ahogy ő mondta: nyomok - ezek, a lehető legegyszerűbb kivitelben. Kizárólag a koncerteken árulják majd, hogy a rajongók a lehető legolcsóbban juthassanak hozzá. Erre a mostani magyarországi miniturnén is lesz mód: a ma esti Trafó-koncert után 26-án Ákosék a Francia Intézetben lépnek fel, majd 27-én a Fonóban, 28-án Kolozsváron, 29-én Szegeden, május 1-én pedig Győrben, a Mediawave keretében improvizálnak közösen a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttessel.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Népzene és zabolátlan jazz (Dél-Alföldi) >> - cikk, 2002. április

Dél-Alföldi esthajnal >> - cikk, 1998. március