Erősnek ígérkezett a kezdés, legalábbis zeneileg, a fesztivál első napján a szervezők minden szinten, szinte mindent kínáltak a publikumnak. A rivaldafényben kétségkívül a zeniten már majd másfél évtizede túljutott angol Cure állt, melynek frontembere, Robert Smith 2000-ben a régóta terjengő pletykákat megerősítve egyszer maga jelentette be, hogy vége. Aztán, idén nyáron néhány fesztivál - köztük a Sziget - kedvéért Smith mégiscsak összeverbuvált egy újabb formációt, és most negyvenhárom évesen, vagy harminc kiló plusszal próbálja bizonygatni, hogy nem kell őt még leírni.

Fotó: Gárdi Balázs

A Cure régen járt nálunk, feszült is a tömeg rendesen, még a nekikeseredett eső sem jelentett akadályt. Sőt, a borongós időjárás még illet is a dalok zömének hangulatához: szorongó, mélabús balladák és energikusan popdalok sorjáztak egymás után. Se vérciki, se megrendítő nem volt.

A nagyszínpadon az első nap más egykorvolt csillagok szintén kísérletet tettek rá, hogy a megállítsák az időt. A sötét tónusú gitárrock nyolcvanas évekbeli élcsapata, a Cure-kortárs Mission hosszú hallgatás után tavalyi lemezével (Aqua) ismét lendületet vett, rajta néhány, a régi szép időket méltó módon felidéző számmal is előrukkolt. Az amúgy korrekt koncertnek nem igazán kedvezett az eső előtti agytompító, fülledt, párás idő.

A Missiont a Sziget-tulajdonos Müller Péter Sziámi és legújabb formációjának ha-kell-ha-nem produkciója követte. Évek óta nem ússzuk meg enélkül, évek óta kínosan hallgatunk róla, reménykedve, hogy eddigi életműve és a Sziget szempontjából egyaránt rendkívül kellemetlen helyzet egyszer majd magától (tőle) megoldódik. Jó ez a szellőség ebben a fülledtségben - emelkedett felül szinte orbáni fordulattal a gyenge harmadház látványán a nagy kommunikatőr, aki idén még azt a kivételt is megtetette magával, hogy az esti magyar sávban a többi hazai zenekarral ellentétben két órát játszhasson.

Ezzel párhuzamosan a világzenei nagyszínpadon azért történtek zenei izgalmak. Például a Sziámival párhuzamosan tekerő Hedningarna jóvoltából. A svéd fiúk archaikus és elektronikus hangszerek kombinálásából létrehozott neo-misztikus-sámánisztikus zenei alapjaira énekeltek rá a finn lányok, sajátos sejtelmességet adva ezzel az északi dallamoknak.

Miközben a Metálszínpadon főműsoridőben a legnépszerűbb német fémzenekar, a Gamma Ray hegesztett, a Bahia sátorban a Lois Viktor vezette experimentális Tundravoice után a meghatározhatatlan stílusban nyomuló bolgár Wickeda győzte meg az arra járókat, hogy feledhetőek a kinti történések. És ekkor még hátra volt Kiss Erzsi, illetve a francia Miss Goulash.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Gerendai Károly - Városreklámnak sem utolsó >> - interjú, 2007. augusztus

Gerendai Károly - Az áttörés éve >> - interjú, 2003. július

Sziget 2002 - Meddig kell az együttlét? >> cikk, 2002. augusztus

Sziget-kóda >> - cikk, 2001. augusztus

Gerendai Károly -Amíg a hely engedi >> - interjú, 1999. július