Női szaxofonos, sőt, nem csak egy, mindjárt kettő - önmagában is kuriózum. A Coolactive-ban ráadásul négyen fújják, mögöttük háromtagú ritmusszekció, valamint sok-sok groovos alap. A felállás hagyományos jazz-zenekart sejtett, Pozsár Eszter, Urbán Orsolya, illetve a két fiú, Elek István és Zsemlye Sándor azonban ma este az International Buda Stage színpadán inkább azt próbálja meg érzékeltetni az érdeklődőkkel, miként kell az ezredfordulón egy ritmusszekcióval kiegészült szaxofonkvartettnek megszólalnia. Miként kell örökzöldeket modern hangzásba ágyazva előadni.

A project motorja, Pozsár Eszter (30) fiatal kora ellenére elég tevékeny és szerteágazó pályát tudhat maga mögött. Egyrészt a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában klasszikus fuvolázást, másrészt a Pomázi Zeneiskola jazztanszakán szaxofonozást tanít, harmadrészt az egyik legkeresettebb angol és olasz nyelvű idegenvezető. Mindeközben évek óta lelkesen szervezi az országos szaxofon tanulmányi versenyeket (ha minden igaz, idén ősszel Pomázon megtartják az első országos szaxofontalálkozót is), számtalan jazzformációban játszik, 1999-ben pedig Városi mesék önálló lemezt jelentetett meg.

"This is our tour guide!", azaz "Ő mi ez idegenvezetőnk" - lobogtatták lelkesen a táblát az amerikai turisták az egyik budapesti klubban, ahányszor csak Eszter egy hosszabb szólót megeresztett. Máskor a rábízott csoport kitartó nyomásának engedve az Esztergom-Budapest között közlekedő menetrendszerinti MAHART-járat legfelső fedélzetén adott standardekből alkalmi koncertet. Ezek azonban a ritka kivételek, élete különböző szegmenseit igyekszik nem összekeverni, igaz, ha kérdezik, le sem tagadja. Nem is lenne érdemes, elég vele pár percet beszélni, azonnal látszik, ez a befelé határozott, kifelé szerény hölgy hangszerének megszállottja.

Bár Adolf Sax belga hangszerkészítő már 1841-ban megalkotta (és 1846-ban szabadalmaztatta) az első szaxofont, a katonazenekarok kivételével sokáig nem sokakat érintett meg ez a hangszer. A klasszikus zeneszerzők közül csak Bizet, Debussy, Stavinsky, Ravel, Hindemith, Berg, és Bartók írt rá nagyritkán zenekari szólamokat, Debussy, Ibert, Glazunov és Martin még koncertdarabokat is. A klasszikus zenében valahogy mégsem honosodott meg, olyannyira, hogy Magyarországon egészen tavalyig nem volt intézményes megoldás a klasszikus szaxofont tanulók számára. A Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola egyedülálló kezdeményezése után pedig csak reménykedhetünk, hogy mire a 2000-ben felvett növendékek végeznek, addigra lesz hová menniük a felsőoktatásban.

Annál jobban illett a hangszer a századelőn megjelent jazzhez, vált a műfaj egyik alaphangszerévé, maradt is az mind a mai napig. Pozsár Eszter előbb Brandford Marsalis, majd a nagy öregek, Coltrane, Adderley, Mulligan, illetve a magyar példaképek, Dresch Mihály és Borbély Mihály bővületében nőtt fel, ráadásul úgy, hogy nőként még külön meg kellett küzdenie az előítéletekkel. (Tény, hogy a nálunk is járt holland Candy Dulferen kívül jó nevű szaxofonos nő nincs ebben a szakmában.) Ráadásul Eszter a jazznek azt a vonulatát műveli, ami eléggé messze esik a fősodortól, kompozíciói annál sokkal intimebbek és finomabban megformáltak.

Ezzel a mostani produkcióval azonban sokat lépett a közönség felé, amit a Coolactive-val játszik, nagyságrendekkel emészthetőbb korábbi munkáinál és ténykedésénél. Azért persze szó sincs az elvek feladásáról, az egyéni hang és a minőségre törekvés itt is mindenek előtt, csak egy kicsit mosolygósabb arcát mutatja felénk. Mi több, még jól is áll neki.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Pozsár Eszter - Jazz és idegenvezetés >> - interjú, 2009. április