Ez azért nem volt szép (tőle vagy inkább a szervezőktől.) Szűk egy órát játsz(hat)ott, ráadást sem ad(hat)ott, mire igazán belendültünk, felkapcsolták a villanyt és vége lett mindennek.

Fotó: Csorba Gábor

Pedig PJ Harvey nagy ritkán vetődik erre a vidékre. Legutóbb három éve koncertezett a régióban, akkor sem jött tovább, csak a burgenlandi faluig, Wiesenig. Tudomásul kell venni, bármennyire fontos figura ő a kortárs rockzenében, a Lajtától keletre ez a hírnév és produkció egyetlen hazai koncertszervező ingerküszöbét sem éri el. Régen hozzászokhattunk, ha újra vágyunk, minimum a nyugati szomszédba kell menni, ahol bár a könnyűzenei közízlés nem sokkal jobb mint nálunk, a magasabb életszínvonal és a nyitottabb média legalább teret ad a progresszív megnyilvánulásoknak. Így láthattuk-hallhattuk az elmúlt években élőben például a Primust, a Morcheebát, Tori Amost, a Portisheadet vagy az At The Drive-Int.

Persze erősen elfogult vagyok, nekem az elmúlt nyolc évben PJ Harvey rendkívül sokat adott, számomra, ha van még manapság értelme rockzenét hallgatni, az többek között miatta van. Helyzete elég különleges, hisz két, egymástól karakteresen elváló zenei világban mozog egyszerre. Bluesba fojtott modern zajos-harapós rockzene ez, a harmincas, a hatvanas és a kilencvenes évek hangulata egyszerre. Az ortodox bluesrajongóknak tán túlságosan elektronikus és indie, az indie-knek tán túlságosan bluesos érzületű, pedig ez a harmincegy éves angol farmerlány mindezt tökéletesen magába olvasztja.

Minden különösebb felhajtás nélkül lép Wiesenben a színpadra, illedelmesen meghajol, majd társaival belekezd az első számba. Igazán nem lehet ráfogni, hogy a szavak embere, koncert közben nem kommentál, nem tesz megjegyzéseket, verbálisan nem hergeli pro és kontra a közönséget. Beszéljenek a dalok helyettem, gondolhatja, indirekt módon ugyanezt üzente mindazoknak az újságíróknak is, akik beszélgetni akartak vele.

Lick my legs (Nyaldosd a lábam) - ordít a fehér felirat a térdig érő szűk fekete szoknyán, egy régi dalból, a Rid of me-ből vett idézet ez, el is énekli egy szál gitárral önmagát kísérve. Igaz, hangszer mostanság egyre ritkábban kerül a kezébe, pedig kísérői ezúttal nem a legmeggyőzőbbek, nekem nagyon hiányzik a korábbi társ, John Parish nyers és szokatlan habitusa.

PJ két év után jelentkezett tavaly új nagylemezzel (Stories From The City, Stories From The Sea -- Island), melyet New York és Dorset, a világváros és az angol vidék, e két, egymástól eléggé elválasztható világ inspirált. Kicsit talán meglepő, hogy mennyire klasszikus rocklemez született belőle, semmi karc, semmi provokáció, egyszerűen és szépen megformált dalok egymásutánja. S bár a mostani koncerten javarészt erről a korongról szemezgetett, azért volt itt bőven múltidézés. És ismét csak kiderült: bármilyen jól eltaláltak is a lemezei, a legtöbb őstehetséghez hasonlóan Polly Jean is koncerten az igazi.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

PJ felrázza Angliát >> - cikk, 2011. március

PJ nyers, provokatív, zavarba ejtő >> - cikk, 2009. május

PJ Harvey - Nyaldost a lábam! >> - cikk, 2001. július

PJ Harvey igazi nő lett >> - cikk, 1998. augusztus

PJ Harvey - Nem tökéletes, de szerethető >> - cikk, 1998. szeptember