"Hiszem az asszonyt és a gyermeket, hiszek egy világot és az embert, akik összetartoznak: azért is" - áll a lemezborítóban, így, tömören, magyarul. Pedig ez a CD Franciaországban jelent meg, az ottani Universal legfrissebb újdonsága, igaz, a tizenöt éve ott élő kísérleti jazzmuzsikus, Szelevényi Ákos - vagy ahogy ott hívják Akosh S. - jegyzi. Három év alatt ez a negyedik album tőle, további kettő kiadását vállalták szerződésben, de hát miért is ne folytatnák az együttműködést, ha ezek a korongok jelenleg ebben a műfajban a galloknál az egyik legkeresettebbek.

Nem volt persze ez mindig így. Szelevényi Ákos egészen a kilencvenes évek középéig egyike volt azoknak az élet által "megszaggatott" párizsi zenészeknek, akik garzonlakásban éltek és alkottak, s jóllehet gyakran még a betevő falat megszerzése is gondot jelentett számukra, bármikor szívesen elmentek ingyen játszani, legyen szó akár klubról, egyetemi menzáról vagy börtönről. Két lemezt (Pannonia, Asile) jelentetett meg magánkiadásban, minimális példányszámban, tulajdonképpen minimális érdeklődés mellett. Pedig ez a két korong alapjaiban mindazt hordozta, ami később sokak számára annyira ellenállhatatlanná tette.

Mégis, egészen addig, amíg baráti szálakon keresztül meg nem ismerkedett Bertrand Cantat-val, az egyik legjelentősebb francia rockzenekar, a Noir Désir énekesével, nehezen mozgott a szekere előre. Civilként barátkoztak, jöttek együtt Magyarországra, járták a klubokat, majd 1996 tavaszán Bertrand (vagy ahogy ő hívja: Bertalan) meghívta őt együttese készülő nagylemezére (666.667 Club). Bár gyökeresen eltérő zenei világból érkeztek, ez a szónikus találkozás oly természetesen sült el, hogy Ákos a Noir Désir francia turnéjára már triójával együtt kapott meghívást.

A francia PolyGram (ma Vivendi-Universal) jazzrészlege ezzel párhuzamosan kezdett el érdeklődni iránta, a kiadó illetékesei bejelentkeztek telefonon, mondták, mennének a legközelebbi koncertre, leadná-e a bejáratnál a nevüket. "De hát ember, én olyan kis klubokban játszom, ahol nem szednek belépőjegyet" - válaszolta Ákos, és a dolgot nem értette. Törzshelyén, a ma már átalakult Atmosphere-ben a kérdéses szombati buli igen jól sikerült, Ákos még jó darabig ücsörgött a bárpultnál, a sokadik rundot fogyasztotta és azon meditált, biztos el sem jöttek a kiadó emberei, vagy ha igen, a zenét hallva elmenekültek. Hétfőn reggel azonban csöngött a telefon, benne udvarias hang, halló, itt a Polygram, befáradna-e azonnal aláírni a lemezszerződést?

Pedig Szelevényi meglehetősen öntörvényű jazzmuzsikus, sokkal inkább belső késztetéseire, semmint a külső elvárásokra figyel. Hogy egy buli hol indul és hova érkezik, az teljességgel az ő hangulatától függ, hogy egy lemezen mi, mikor és hogyan szólal meg, úgyszintén. A kiadó kérésére ésszerű mennyiségű stúdiót biztosít, ahová aztán Ákos sosem úgy megy be, hogy kész lemezanyagot visz a fejében magával, hanem sokszor ott helyben születik a koncepció, egy-egy kompozíciót társaival több változatban, több megközelítésben is rögzít, gyakorlatilag korlátlan mennyiségben, közben másfelé is elkalandoznak. Aztán ezekből a többórányi felvételkötegekből valamilyen elv szerint időnként összerendez egy nagylemezre valót. Eddig négy CD-je jelent meg így - Imafa, Omeko (mindkettő 1998), Élettér (1999), Kebelen (2001) -, a legutóbbi alig pár hónapos, elvben a magyar Universal is behozta, gyakorlatilag idehaza nem kapható.

Sok minden megváltozott Párizsban azóta, hogy Ákos, úgy tűnt, révbe ért. Két évvel ezelőtt a főpolgármester - arra hivatkozva, hogy zavarja a környéken lakók nyugalmát - vagy 15-20 klubban, presszóban, kávézóban tiltotta be az élőzenét, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné téve többet között számára is a rendszeres fellépést, ezáltal a biztos megélhetést. Ezért is döntött úgy, hogy időközben megszaporodott családjával inkább Marseille-ben telepedik le. Ahol igaz, hogy szintén kevés a fellépési lehetőség, de legalább a megélhetés olcsóbb, és a tenger felé fújó misztrál szél gyakrabban tisztítja ki a város szennyezett levegőjét.

Magyarországon Ákos meglehetősen ritkán jár, legalábbis muzsikusként, zenekarával vagy másfél évvel ezelőtt a Trafóban koncertezett, míg az idei Sziget nagyszínpadán ismét a Noir Désir sorait erősítette. Két hete Párizsban viszont a júniusban kezdődött és decemberig tartó MAGYArt kulturális programsorozat keretében a Cabaret Sauvage-ban tartott magyar roma, világzenei és jazzfesztivál egyik kiemelt (és visszatekintve valóban kiemelkedő) eseményét hozza. Francia muzsikustársaival és a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes tagjaival rendkívül energikus, helyenként a kakofónia határát súroló esttel ajándékozta meg a jelenlévőket, mely fizikailag is komoly teljesítmény volt, szellemileg pedig felért egy sokkterápiával. Különösen Ákos volt elemében, a líra és zenei káosz közti hangulati váltásaiban nem lehetett mindig partner a hallgatóság. Valahogy így vagyok ezzel az új lemezzel is: részleteiben igen felemelő, összességében nehezen követhető, de azért szerethető.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Szelevényi Ákos - Részleteiben felemelő >> - cikk, 2001. szeptember

Szelevényi bővülő élettere >> - cikk, 1999. április

Szelevényi Ákos és az Imafa >> - cikk, 1998. április

Szelevényi Ákos: Szeretek idegennek lenni >> - interjú, 1995. szeptember