Csillaghajósok

"Egyesek kocsmába mennek és leisszák magukat, mások könyvet írnak, számomra pedig ez a legjobb mód az önkifejezésre" - kommentálta James Walsh (21), a Starsailor énekese-gitárosa. Egyenes beszéd, pont olyan mint a zenéjük, ami az elmúlt évben komoly izgalmat hozott a brit popzenében. A legjobb fiatal angol csapatnak deklarálta őket több ottani szaklap, fél éven belül másodszor kerültek a világ egyik vezető rockzenei hetilapja, a New Musical Express borítójára, pedig eddig mindössze két slágert jegyeznek (Fever, Good Souls), alig hogy túl vannak első önálló szigetországi turnéjukon, bemutatkozó nagylemezük (Love is Here - EMI) meg csak a napokban került a boltokba.

alt

Mégis. A reménytelen és szürke angol iparvidékről, Manchestertől nyugatra, egy Wigan nevű városkából indult kvartett olyan melodikus erővel és intenzitással bír, olyan egyszerű vonalvezetésű, tiszta szerkezetű, de érzelemgazdag és megszédítő zenét játszik, amire mostanság a pop műfajában kevés példa akad. Szédítő lehet a sikerük is, nagy nyomás nehezedik minden irányból rájuk, nagy kérdés, ezek az alig felnőtt srácok kellően erősek-e ahhoz, hogy ellenálljanak az esetleges kísértéseknek, megmaradjanak ilyen nyíltnak, természetesnek, maguktól értetődőnek.

"Két évvel ezelőtt olvastam egy interjút valamelyik zenekarral, ahol a banda tagjai elmondták, hogy Jeff Buckley mekkora hatással volt rájuk. Elmentem, megvettem a lemezét, és mérföldekkel jobb volt, mint bármi, amit korábban hallottam. Ettől kezdve elkezdtem Jeffet, Tim Buckleyt, Neil Youngot, Van Morrisont hallgatni, és feltárult egy olyan zenei világ, amire mindig is vágytam." - emlékezett vissza Walsh egy interjúban, megjelölve ezzel a legfontosabb példaképeket. Ehhez persze hozzátehetnék, helyenként nagy adag Travis vagy U2 is van bennük (utóbbira a Good Souls a legjobb példa), de esetükben szó sincs epigonizmusról, ezek a hatások szép, egységes egésszé formálódtak, mégha nem is értek mindig teljesen egybe.

A nevüket Tim Buckley egyik lemezének címéből kölcsönző Starsailor tagjai - James Walsh ének/gitár, James Stelfox basszus és Ben Byrne dob - Wiganben, egy zeneiskolában ismerkedtek össze, a billentyűs Barry Westhead pedig tavaly év elején csatlakozott hozzájuk. Első bulijukat 2000 áprilisában játszották a London's Heavenly Socialban, és ezután üstökösként robbantak be a brit könnyűzenei életbe. Pár hónapra rá már válogathattak a lemezszerződési ajánlatok között, végül az EMI-t választották. Nem akartak valamelyik indie-kiadó akusztikus gitárzenei palettáján egy újabb szín lenni, magyarázta Walsh, ezért döntöttek egy multi mellett, az EMI kínálatában ráadásul egyetlen hozzájuk hasonló zenekar nincs. Mindig is kívülállók voltak, nem szoktak Londonban lófrálni, más zenekarokkal együtt csavarogni, Wiganben vagy közeli Warringtonban tökéletesen el vannak zárva mindentől, mutatott rá Walsh.

Idén februárban jelent meg az első maxi-CD-jük (Fever), még a nyár elején jött ki a második (Good Souls), néhány hete a harmadik (Alcoholic), közben pedig május-júniusban hat hét alatt rögzítették bemutatkozó nagylemezük anyagát. Mint címe is mutatja (Love is here), központi témája a szerelem. "Felemelő és pozitív, mert körülöttünk ma cinikus felhangja van. Olyan lemezt szerettük volna készíteni, ami őriz valami régimódi, de nekünk szimpatikus hippis jelleget" - mondta Walsh, és nem csak mondta, meg is valósították mindezt. Van az egésznek egyfajta trendellenes felhangja, régiómódi szemlélete, a Love is here a már emlegetett melodikus ereje és intenzitása mellett rendkívül közvetlen és őszintének tűnő alkotás.  Bár stúdióban készült és hangzásában számos, koncerten nehezen megvalósítható elemet is hordoz, a Love is here nagyon is élő, nagyon is életszerű, érzelmileg erős kisugárzású produkció.

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el