Muzsikás: Szól a kakas már (1992)

altKiadó: Hungaroton-Gong
Producer: Muzsikás együttes
Hangmérnök: Jánossy Béla
Borítóterv: Ménes Ágnes, Fotó: Kása Béla, Szelényi Károly
Játékidő: 40:43
Közreműködők: Sipos Mihály hegedű / Éri Péter „kontra” / Csoóri Sándor hegedű, „kontra”, gitár / Hamar Dániel nagybőgő, kiscimbalom / Sebestyén Márta ének

+ Ökrös Csaba hegedű / Gheorghe Covaci hegedű / Toni Árpád cimbalom, Gheorghe Florea „zongura” / Ioan Florea dob

 

A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójára a Muzsikás már nemzetközileg is ismert és elismert folkegyüttesnek számított. S miután az angol Hannibal Records megvette két LP-je licenszét is, előbb a nyugati klubok, később koncerthelyszínek kapui is megnyíltak előtte. 1990 tavaszán pedig már 27 állomásos turnén vehetett részt az Egyesült Államokban.

1992-ben a Muzsikásnak ismét sikerült elkápráztatni mindenkit: az autentikus parasztmuzsikától a pre-világzenéig eljutó együttes máramarosszigeti zsidó hangszeres zenét játszott legújabb lemezén.
Az ötletet Kőbányai János 1988-as, a vallásos zsidóság életét és tárgyi emlékeit bemutató fotókiállítása adta, amelynek megnyitójára a Muzsikást hívta meg zenélni. Ekkor keresték fel a Budapesten élő, de makói zsidó családból származó Simon Zoltánt, aki még 1946-ban Máramarosszigeten gyűjtött zsidó hangszeres népzenét. Az ő bíztatására mentek el Hamar Dánielék újabb erdélyi gyűjtőutakra, és ezek eredménye lett ez az album.

Miután a háború alatti deportálásokat egyetlen erdélyi zsidó zenész sem élte túl, ezért csak a zsidó közösségekben negyven évvel korábban rendszeresen zenélő cigány muzsikusok között lehetett az erdélyi klezmer zene nyomára bukkanni. Így találtak rá Gheorghe Covacira és Toni Árpádra, akinek a repertoárjából végül is Hamarék összeállították a lemez anyagát. Az ő instrukcióik alapján játszották fel a dallamokat, sőt, a két kiváló cigány prímás számos nótában maga is beszállt.

A Szól a kakas már megérdemelten aratott itthon és külföldön is sikert, s nagyban hozzájárult a Muzsikás újabb nemzetközi szintlépéséhez. Majd 1998-ban jött az életmű talán legjelentősebb produkciója, a Bartók-album, amelyen Bartók műveiben megjelenő népzenék eredetijét szólaltatták meg, a maguk valóságában, hagyományos formájában és hangzásában. Nem tudományos szempontok szerint elemezve, hanem élményszerűen. És ennek megjelenését követően szédületes karriert futottak be: Amerikától Új-Zélandig, Japántól Dél-Afrikáig zajos sikereket arattak, a világ legnevesebb koncerttermeiben léptek. 2000-ben pedig megkapták a Kossuth-díjat. JBSZ

„Meg kell találni a kapcsolatot a magyar zsidó népzene és a környezete népzenéje között. Ez a ti feladatotok - bíztatott bennünket Simon Zoltán.” - Hamar Dániel, 1992

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Zenefilm - Tizedik nap >>

Muzsikás: Nem arról hajnallik... >> - 303 magyar lemez, 2008

Hamar Dániel - Womex-díj a Muzsikásnak >> - interjú, 2008. október

Muzsikás-tanórák >> - cikk, 2006. március

Muzsikás - Bartók, Kodály és a népzene >> - cikk, 2003. december

Muzsikás - Összekötni a komoly- és népzenét >> - cikk, 2003. április

Elementáris erővel (A Muzsikás Bartók albumáról) >> - cikk, 1999. január

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el