Szász Endre korunk egyik legismertebb magyar festője. Lehet szeretni, lehet nem szeretni, egy dolog azonban biztos: világszerte keresettek képei. A hetvenkét éves művész jelenleg a Kaposvár melletti Várdán él és alkot. Számítógéppel vélhetően már sosem fog dolgozni, de mint mondja: az új eszköz lehetőségei a művészet területén is határtalanok.

Fotó: Bánhalmi János

• Ma is naponta fest?

Nagyjából ugyanolyan intenzitással, mint régen. Ha fáradt vagyok, valami mással foglalkozom, porcelánnal, ékszerrel, ötvösmunkával vagy éppen érmekkel. Ha a képre nincs erő, egy bögrét még azért meg tudok tervezni. Nekem ez a pihenés. Más elmegy horgászni vagy vadászni, én viszont sajnálom az állatokat. Addig vadásztam, amíg le nem lőttem azt a szarvast, amelynek az agancsa ott van a falon. Azóta is gyilkosnak érzem magam. Csodálatos teremtés, melyet gyerekjáték volt lelőni.

• Inkább szembesül vele nap mint nap?

Igen. Előtte vaddisznókra vadásztam, az tisztességesebb, az valóban harc. Persze nem a magaslesről, hanem a földről, szemtől szembe. Ha a disznót rosszul lövöd meg, letépi a töködet. Okos állat. A játszma valóban kétesélyes. Nálam különb embereket is megölt már. Vagy krokodillal birkózni, az férfias dolog. De igazából nincs bennem versenyszellem. Minek? Amíg fiatal voltam és ügyes, látszott, hogy lesz belőlem valami, addig dicsértek. Aztán, amint név lettem, elkezdtek pocskondiázni. Most utólag megint elkezdtek dicsérgetni, és ettől frászt kaptam, gondoltam, mi van, csak nem elfejeltettem festeni? Aztán rájöttem, nem ez a gond. Van egy réteg, amely tiszteli a kort.

• Úgy tudom, magának elég különös elmélete van a komputerekről.

Úgy vélem, hogy a jövő erkölcsiségét, filozófiáját, a társadalmi magatartást meghatározó törvényeket a komputer fogja megszabni. Olyan irtózatos gyorsan fejlődik, hogy egész biztos: húsz év múlva egy háziasszony nem fog egy kiló krumplit számítógép nélkül venni. A komputer teljességgel a mindennapi életünk része lesz. És ebbe a gépbe egyelőre csak tiszta racionalizmust lehet belevinni. A tömeg, tudjuk, könnyen irányítható, az agymosás iszonyatos erő, és ha ez a tömeg olyan tekintélyes eszközön dolgozik, amelyik "gondolkodik", mégpedig jobban és gyorsabban, mint ő, akkor az óhatatlanul visszahat rá. De a gép nem tud mással hatni, csak a racionalizmusával, így előbb-utóbb létrehoz egy racionálisan gondolkodó társadalmat, illetve az ahhoz szükséges racionális erkölcsiséget. Ahol valaki nem azért nem fogja összetiporni a szomszéd káposztáskertjét, mert ezt diktálja a tisztesség, hanem mert rájön, hogy ha megteszi, akkor a szomszéd haragszik, ő is összetiporja az ő káposztáját, és a végén egyiküknek sem lesz mit enni. Nagyon leegyszerűsítem persze a dolgot, de a jövő erkölcsisége szerintem ilyen racionális alapon fog működni.

• Ez elég meredeken hangzik hangzik.

A barátaim is azt szokták mondani rá, hogy ez baromság, de szerintem ebbe az irányba megyünk. A vallásra persze szerintem még sokáig szükség lesz, jelenleg az egyetlen erkölcsöt szuggeráló erő. És ha már semmi kontroll, kitör belőlünk a vadállat. Az emberek már harapnak, de még nem olyan nyíltan. Remélem, mielőtt rájönnének, hogy nem kell félni, addigra a komputer racionalizmusa megtanítja nekik: harapni nem praktikus. Mert esetleg engem is megharapnak.

• Sokan mondják, a számítógép minden területen hasznosítható - kivéve a művészet.

Ez szerintem nem igaz, a komputer csodálatos eszköz. Még ha magam öreg is vagyok hozzá. A számítógép fantasztikusan felgyorsítja a lehetőségeket, és az esetleges ügyetlenséget is ki lehet küszöbölni vele. Rendkívül ügyes szerkezet. Egyre ügyesebb. És majd akkor lesz az igazi, amikor a programokat maguk a művészek írják. Mert bár vannak grafikai programok, de azzal nem lehet művészetet csinálni. A művészek egészen másként gondolkodnak, mint a programozók.

• Még sincs igazán komputerművészet.

De nem azért, mert nem lehet, hanem mert nem élnek vele! A számítógépet egyedül Vasarelly tudta művészi szinten alkalmazni. A programozók erre nem lesznek soha képesek, mert dacára annak, hogy a komputer csodálatos dolog, és tízezer ember tudása lehet benne, egy ember zsenialitását azért sosem tudja nyújtani. A lényeget fogó képesség sosem lesz meg benne. De ha olyan ember kezébe kerül, akiben ez a képesség megvan, annak a kezében a komputer szárnyakat adhat. Hogy miért nem használják a fiatalok? Nem tudom. Talán mert nem adják ingyen. A komputert tanulni kell. A tanítványaimon is azt látom, hogy lusták. Régebben a fiatalok elmentek inasnak egy festőhöz, törték a festéket, mosták az ecsetet, lesték, mit csinál a mester. Szó szerint ellesték tőle a mesterséget. Most meg én mosom ki a tanítványom után az ecsetet. Ez hozzáállás kérdése. Ugyanígy lusták kitanulni a komputert. Egyszerűbb húzogatni az ecsetet. A mai gyerekek jelentős részét csak a pénz érdekli. Még a tehetségeseket is. Holott művészettel pénzt csak úgy lehet csinálni, ha az embert a pénz nem érdekli. Aki remeg érte, az folyton hibázik. A művészet gyönyörű dolog, de szeretni is kell.

• Mondja, túl öreg már ahhoz, hogy belekezdjen. De azért, gondolom, valamennyire megkóstolta.

Igen, vagy tizenöt évvel az egyik barátom gépébe betápláltuk az egyik rajzom, és százféle variációt készíttettünk belőle. Az így készült rajzok karakterisztikusan az enyémek voltak, de az a valami nem volt benne. Magyarán hamisítványok voltak. Az én stílusomban készültek, de a gép csak a külsőségeket vette át. Ha viszont én irányítom, az más. Úgy fogom fel, hogy az egy eszköz. Egy biztos: a komputer művészit alkotni magától nem fog. Hiába adom be neki a receptet, csak annak felületét érti meg. Ahhoz, hogy művészet legyen, úgy kell kezelni, mint egy ecsetet. És fantasztikus lehetőségek vannak, elsősorban a gyorsaságot illetően. Ha lassan festek, elmúlhat az ihlet, elered az eső, kisüt a nap, elfelejtem, miért kezdtem el festeni. A hatalmas méretű, aprólékosan megfestett csatajelenetek művészetileg sokszor semmit nem érnek, mesterségesen megcsináltak, nincs szuggesztív erejük. Nem is lehet két-három hónapig vagy évig azonos szinten tartani a művészi koncentrációt, a lényeget fogó érzést, a boldogságot. Az, hogy Leonardo hat évig festette a Mona Lisát, mese. Leonardo kísérletező alkat volt, elhiszem, hogy Mona Lisa a szeretője volt, és járt hozzá hat évig festés ürügyén.

• De hogy ténylegesen festette volna, nem hiszem. Kilyukadt volna a deszka.

Sajnálom, hogy már nincs időm ebbe beledolgozni magam. Felelőtlenség lenne, hogy otthagyjak mindent, és belekezdjek, mert ahhoz legalább húsz év, hogy ebből komoly dolgot lehessen előhozni. És én már tíz évvel túléltem magam, akkor kétszer a klinikai halál állapotában voltam. Ez már nekem ráadás. Nem mondom, szívesen nekivágnék még egyszer a hetven évnek, nagyon szeretem az életet. Értelme nincs, de nagyon izgalmas.